Az idén háromféle cukkinit ültettem, viszont azt a zöld, hosszúkásat, amit a boltban is lehet kapni, azt nem.
Kicsit sok is lett egyénként, nem tudok mit csinálni ennyi cukkinivel, pedig tettem a fagyasztóba is, el is ajándékoztam belőle, fermentáltam együtt uborkával, de sok van és csak terem…
Az idén tavasszal elég sokféle padlizsán palántának valót ültettem, mert tavaly láttam, hogy megteremne itt, ha jó helyre tenném.
Tavaly még alig volt hely a veteményesnek a sok fától, ezért a padlizsán a diófa alá került és még így hozott pár apró termést, gondoltam megpróbálkozom vele jobb…
Nekem ez a saláta nagyon bevált. Egyrészt finom, másrészt már lassan július vége van és még mindig van belőle a kertben az eredeti tavaszi ültetésből. Nem magzott fel, nem öregedett el, egyszóval megtartom a kertben, olyan értelemben, hogy jövőre is fogok ilyet ültetni.
Mostanra már szép pirosak a…