Mátra alján, falu szélén...

2024\10\19

Lekaszáltam a füvet

Tegnap reggel korán még jó hideg volt (2 fok), beöltözködtem rétegesen és lementem a kert végébe levágni a füvet. 
Előtte egy darabig vacilláltam, hogy mi legyen, menjek el és hozzak megint egy adag követ, vagy kaszáljak, végül utóbbi mellett döntöttem. 
Utána még össze is szedtem a friss kaszálékot és mind ráhordtam, jó vastagon a tegnap leterített dobozra a mézbogyók körül. Vittem még le pár szétszedett dobozt is, így most körben le vannak takarva. Ha ez így nem irtja ki a füvet körülöttük, akkor semmi. 
Ezután pedig már darálékot fogok rájuk hordani. 
Most jó vastagon raktam, legalább 10 cm. 

kk_img_20241018_124015.jpg

Ez pedig a lekaszált rész (kb. a fele van a képen), jó nagy rész még ez itt. Ezzel akarok majd valamit kezdeni még, de van ami még visszafog. Belóg a képbe ott (a jobb felső sarokban) egy hatalmas diófa, amit ki kéne vágatnom onnan, addig semmit nem ültethetek oda, mert a kivágáskor csak összetörnék. 
El van száradva a fél fa, ha ilyen ütemben szárad tovább, akkor veszélyessé is válhat. Nem szeretném, hogy a kerítésemet kidöntse, de még a kivágása is veszélyes lesz. 
Lesz mit darálni belőle... csak majd győzzem árammal. 

kk_img_20241018_124323.jpg

Annak is utánanéztem, hogy a mézbogyót kell-e metszeni, de nem kell az első kb. 5 évben, utána viszont - azt írják - igényli. Még van időm... 
Úgy látom, hogy nem valami gyors növésű cuccok ezek és úgy döntöttem, hogy szaporítani is akarok belőle, hogy legyen valami mennyisége, akár jól lakni vele, akár berakni belőle legalább 2-3 üveg lekvárt. 
Levágtam belőle egy egyenes ágat tegnap, 3 felé osztottam és bedugdostam a földbe, jól ráhúztam a földet, alig látszik ki. 
Így olvastam egy oldalon, meglátom, hogy lesz-e belőle valami. 

 Tegnap még levittem a hatalmas követ is arra a részre, amit újra felvilláztam valamelyik nap. Megkínlódtam vele, mire beleszuszakoltam a talicskába és amikor a helyére tettem akkor is. Vittem még le további pár követ is, de egyelőre elég lesz ennyi, majd közöttük beültetem növényekkel. 

Kiszedtem a maradék füvet a jujubák körül is, most már egészen emészthetően néz ki a környékük, de tavasszal még lesz harcom a repkénnyel. 

Kiültettem az egyik kigyökerezett sárga-tarka fagyalomat is. Vízben gyökereztettem, mert a tavaszi dugványaim nem sikerültek a szabad földben. Érdekes, a sima fagyal kigyökerezett, de a tarka nem, pedig sokáig az nézett ki sokkal jobban. Majd csinálok ezekről is fotót, csak tegnap valamiért kimaradt a "csúnya" fotózás.

Virágokat fotóztam inkább a csodás őszi, délutáni napfényben. 

kk_img_20241016_162813.jpg

A Nerine is egyre szebben kinyílt, majd átviszem a ház elé a meleg, déli oldalra, mert holnapra még erősebb fagyot ígérnek, ma is -1 fok volt reggel. Még meg se néztem, hogy túlélte-e. 

kk_img_20241016_162943.jpg

Az Asterek is pompáznak. 

kk_img_20241016_163017.jpg

Az őszi krókuszok is csodaszépek. 

kk_img_20241018_141237.jpg

kk_img_20241018_141248.jpg

Átsütött a nap a tölgylevelű hortenzia levelein. Nagyon szép ez a növény, remélem jövőre már virágot is fogok látni rajta. 

kk_img_20241018_152506.jpg

A magnóliám ősszel is szép látvány a kertben. Ez a fa adja a legtöbb mulcsnak való lombot a kertemben. Minden más fám lombja helyben komposztálódik el. 

kk_img_20241018_153407.jpg

Aster Tennivalók Kaszálás Sisakvirág Nerine Tölgylevelű hortenzia Őszi krókusz Mézbogyó Magnólia ősszel

2024\10\18

Nemszeretem dolgok

Tegnap megcsináltam egy rakás nemszeretem dolgot. 
Pl. letalicskáztam végre a kert végében lévő ólba két nagy kockabála szénát. Már olyan régóta terveztem, talán már tavaly is, de végül akkor nem vittem le. 
Most végre kibányásztam a bálákat a helyükről és levittem, egyiket egyik ólba, másikat a másikba tettem be. Ronda ott lenn az az ól, de már elengedtem, hogy elbontassam. Egyrészt hová tenném a hullámpalát, ami veszélyes hulladék, másrészt alatta is betontömbök vannak. Nyernék 10 nm-t és rengetegbe kerülne, ha egyáltalán találnék valakit, aki vállalja. Szóval az ól marad, elkezdtem benöveszteni az elejét örökzöld lonccal és szépen halad is. Előbb-utóbb átér majd a másik oldalra.  
Majd az előterét szépen kitakarítom (van egy fedett előtere) és rakok elé valami cserepeseket, de előbb meg kell oldanom, hogy oda is vezessen le egy slag, hogy tudjak ott lenn is öntözni. Ez a jövő... egyelőre még az ól teteje is tele van ágakkal a diófából, amit kitört a vihar tavaly nyáron, előbb azokat le akarom aprítani. 

kk_img_20241017_145649.jpg

Jól tele lett a szénával, remélem, hogy a kinti macsekok majd megtalálják a hideg téli éjszakákon. Bár úgy látom, hogy valaki használja a meleg dobozokat is. Lehet, hogy a Nyenyere, de az is lehet, hogy a MókaKépű, mostanában nagyon ideszokott... nem örülök neki. 

kk_img_20241017_150027.jpg

A MosogatóCicát már csak hébe-hóba látom, nem is nagyon adok neki, ha kap, akkor is csak szárazat, ha nem kap, elég hamar elmegy. Jó húsban van, szerintem valahol valaki befogadta, de legalábbis eteti. 

Kiszedtem a jujubák között felvillázott részből is a füvet... nagyjából, iszonyúan sáros, ragad az egész, de a pitypangok, a katángok kijöttek és elég könnyen adta magát a kerek repkény is. A tyúkhúr nem jön ki tövestől, de a nagyját leszaggattam. 
Nem lett szép, maradt is még, amihez nem nyúltam még a villával sem, de a nagyja kiment, majd tavasszal újra felvillázom és beültetem valamivel, hogy ne a gyom szaporodjon benne. Vagy letakarom, most is tettem egy részére egy nagy papírdobozt, sajnos nem volt elég dobozom. 
Azért nem tudom, hogy beültessem-e, mert még nem látom, hogy mekkorára fognak nőni a jujubák... legfeljebb egynyáriakkal majd.

A ház előtt, kívül is van letéve egy nagy papírdoboz, arra is hordtam ki szénát. Tavaszra remélem kihal a fű alatta és be tudom ültetni azt a részt. 

Egy nagyon nagy papírdobozt pedig levittem a mézbogyók köré (ezért nem jutott a jujubákhoz), illetve csak mellé, mert nem elég nagy arra a területre, de azért jól takar. Lefogattam az összeset téglával meg amit találtam, hogy a szél ne tudja elvinni. 
Nem kaszáltam le alatta a füvet, nagy a fű, de ráraktam. Nem volt már kedvem lecipelni a kaszát... pedig látszik a képen is, hogy nagy a fű, az idén még egyszer úgyis kaszálnom kell, de majd máskor. Most valahogy a hátam közepére se kívánom. 

kk_img_20241017_145225.jpg

A helyzet az, hogy nagyon ronda, de ez a rész még alakul és valahogy meg kell küzdenem a fűvel. Ahol évelőkkel ültettem be, ott könnyebb volt, a fákkal nehezebb, mert lassabban is nőnek és jóval nagyobbak lesznek. 
Ha beültetem alattuk, akkor utána költöztetni kell a növényeket, főleg, hogy majd valahogy a gyümölcsöt is le akarom szedni, mert akkor azon a részen taposgálni fogok. 

Kiültettem egy csomó íriszt is, 3 helyre is került belőle a kertbe. Két adagot szintén egy most alakuló részre ültettem ki, amit a minap villáztam újra, mutattam is. Vittem oda két követ is, de aztán leálltam, mert van egy nagyon nagy kövem, amit majd leviszek és ahhoz képest helyezem el a többit. 
Illetve a minap felszedett (a kövek fölötti részről) geotextilt is átraktam egy kicsivel odébb, hadd pusztuljon alatta a fű kifelé. 
Tavaszra szerintem azt a részt is megnyerem és be is fogom ültetni virágokkal. 

kk_img_20241017_145304.jpg

Mivel fagyot mondanak leszedtem a legutolsó paprikákat is, megint lett jó sok. 

kk_img_20241017_154547.jpg

Nagyon őszies a kert, a magnólia is sárgul, lassan le is fogja engedni a leveleit, az lesz még szép majd, elhordani, de az idén a fűnyíróval össze fogom aprítani és úgy megy majd mulcsnak hátra a kis fenyő körüli cserjés részre. 

kk_img_20241017_151359.jpg

kk_img_20241017_151410.jpg

 

Tennivalók Paprika ramiro Nemszeretemdolgok

2024\10\17

ÚjDudvák és Asterek

Gyűlnek a krizantémok megint. Tegnap is hoztam 2 újat a LIDL-ből. Jó lenne valahogy visszapótolni a tavaly téli veszteséget, de még nagyon messze vagyok attól, hogy az összes meglegyen. De - mint a viccben a pasik a nőkkel - törekszem rá. :))))
Még most jön majd a Halottak Napja, ilyenkor rengeteget lehet kapni, nagyon remélem, hogy találok tűszirmúakat is. Sárgában volt nekem és nagyon szerettem. 

kk_img_20241016_162721.jpg

Tegnap nem igazán jutott időm a kertre és hideg is volt, reggel csak 0 fok volt és nehezen melegedett fel az idő, a szél is fújt, de az ég annyira csodaszép kék volt, hogy öröm volt felnézni. 
Meg lefelé nézni is öröm, olyan szép együtt ez a macskamenta az árvácskával. Szépen elterpeszkedett ez a menta és nagyon jó, hogy oda ültettem az egyik Clematis tövébe, mert így árnyékot ad nyáron a tövének. 

kk_img_20241013_125734.jpg

A kertet most az Asterek uralják. Imádom!

kk_img_20241013_125759.jpg

kk_img_20241013_132715.jpg

kk_img_20241013_132813.jpg

Ahonnan a cicáim látják. :) Nekik egy ez dzsungel! 

kk_img_20241013_153746.jpg

Még a magas varjúháj is mutatós, de lassan befejezi és vissza fogom vágni, mert nagyon elárnyékolja azt a kövirózsámat, ami majd tavaszra szép pirossá fog változni. Jövőre új helyet kell majd keresni neki, mert nagyon ránőtt ez a varjúháj és egy másik is. 

kk_img_20241014_092000.jpg

Herkuló beköltözött a pincébe. Most már szépen jön be velem a CicaÚr, semmi csalogatás nem kell. Keddről-szerdára éjjel is benn aludt, bezártam őt délután, de nem tiltakozott és kilógni se próbált. 
Reggel kiengedtem őt és egész nap kinn volt és tegnap délután újra behívtam. Jött szépen, befeküdt a dobozkájába és nem akart kiszökni. Ott jó meleg van, ott mennek a fűtéscsövek is és fűtenek neki, amíg a lakásban is megy a fűtés, de éjjel se hűl le nagyon az a rész. 
Sokat simizem őt, soha nem hallottam még így dorombolni a CicaUrat. :) 
Tömöm őt kajával, hogy megerősödjön és télire összeszedje magát, de csak a hasa olyan, mint a rajzokon, amikor a kígyó lenyelt egy elefántot.  :))))  Majd elcsípem már őt egy fotóra valamelyik nap. 

Virágok Aster Krizantém Macskamenta Japán szellőrózsa ÚjDudvák Magas varjúhájak

süti beállítások módosítása