Apu azt mondja, hogy valószínűleg róka kergethette meg a Böbét és közben rombolta le a farakást. Elképzelhető. Vagy egy borz... mert azt tényleg nehezen hiszem el, hogy egy 5 hónapos kiscica így képes lenne lebontani azt a sok felrakott fát. Stabilan volt felrakva, nem volt azt olyan könnyű  lerombolni. Úgy szoktam felrakni a fát, a szélein egymásra keresztbe rakok szabályosabb darabokat és az gyakorlatilag biztosítja, hogy függőleges legyen a szélén és tartja a többit, amit felraktam. Másik oldalról pedig téglafal tartja. 

Mindenesetre a Böbe még most is fél. Tegnap folyamatosan tudatosodott bennem, estére pedig biztos lettem benne, hogy valami olyan élménye lehetett, amitől nagyon, de nagyon megijedt. Egy faomlástól nincs olyan (legalábbis nem hinném), hogy a macska nem mer kimenni. Tegnap a Böbe minden ajtónyitástól bemenekült az ajtótól legtávolabbi zugba, ahová csak befért és estére teljesen pánikban volt, hogy esetleg ki kéne mennie. 

Szóval lett egy benti macskám. Agora-fóbiás macskám. Még most reggel sem mer kimenni. A verandára kinézett, de aztán úgy spurizott befelé, mintha attól félne, hogy jön a farkas. 

Herkules meg már reggel hatkor itt lesett az ablakban, úgy tűnik nem volt fogás az éjjel. :))) Herkulinak olyan nagy mamlasz képe van, annyira bírom. És a minap áttörést értünk el, amikor megsimogattam a fejét, olyan macskásan beledugta a fejét a markomba, hozzá dörgölőzött. Régebben azt mondtam nem szeretem ezt a dörzsölködést, de ennek most nagyon örültem. 

A segg a tetőn, mekkora kényelem már!  :)))))

Igen, elég sokkos reggelünk volt. Amikor felkelek mindig a cicaetetéssel kezdek, mert ezek olyanok, mint a farkas, mindig éhesek. 

Nyitom az ajtót, ilyenkor a Böbe mindig beugrik és nyávogva követeli a kaját, vagy legfeljebb egyszer kell neki szólni és szalad. Ma reggel azonban sehol senki... gyanús is lett rögtön a dolog. Kimentem, szólítgattam őt, de sehol a cica. Megyek hátra, hát látom, hogy a sok felrakott fa ledőlt. De nem ám egy pár darab, hanem 3 sornak a vége totál ledőlt, szerteszéjjel hevernek a leomlott fadarabok... no, mondom az én macskán ott van valahol alatta agyonütve, mert biztos maga alá temette a fa. Szólítgattam, hogy esetleg nem csak megsérült-e, de semmi. 

A fa annyira le van omolva, hogy az esélytelen, hogy azonnal elkezdjem felrakni, egy hosszabb projekt lesz a hétvégén (hogy bazdmeg macska), nem is tudom, hogy mi a fenét lehetett rajta csinálni, amitől így leomlott az egész, pedig elég stabilan raktam fel.

Ezért van kinn a Böbe, mert idebenn nem lehet tőle megmaradni, őrjöng, mint egy bolond. Fogalmam sincs, hogy tartanak macskát emberek a lakásukban és mekkora károkat okozhat, de ma reggelre bizonyos lettem abban, hogy sose fogom beengedni, (mármint benti macskának) legfeljebb nagyon hideg téli éjszakákon. 

Sehol nem találtam a Malacot, aztán megláttam, hogy herkules megjött reggelizni, odaadtam neki a kaját és akkor láttam meg a Böbét is a tetőn, hátul. Hiába szólítottam nem jött és nem is mozdult. Mondjuk azt rögtön tudtam, hogy nem sérülhetett meg nagyon, mert akkor nem tudott volna felmászni a tetőre. Végül amikor Herkules elment, akkor tudtam őt berimánkodni az ablakon, de nem evett és eléggé meg van zavarodva. Ebből tudom, hogy ő bontotta le a farakást. A Kis Majom! kezd ráébredni, hogy az élet nem veszélytelen üzem. 

Kissé zavarodottam mászkált itt benn, még simogatni se hagyta magát és most benn van az ágy alatt, a legtávolabbi sarokban. 

Onnan fogom tudni, hogy rendbejött lelkileg (mert amúgy nagyon jó a felejtőkéje), amikor kijön az ágy alól és újra bolond lesz. 

Na, hát ez valahogy kimaradt a bokros teendőim közepette...

Ebből már részletes időjárásmegfigyelés és beszámoló nem lesz, de maradjunk annyiban, hogy meleg volt. 

Nem volt katasztrofális kánikula, mert akkor nagyon jól emlékeznék a szenvedéseimre, de nem szenvedtem rettenetesen. Volt pár kánikulai nap és nem volt túl sok csapadék. Ha jól emlékszem... ezért jó felírni, mert annyira véges az ember emlékezete, másrészt meg, ha nem tudom pontosan, hogy milyen volt az idő, akkor én is hajlamos vagyok fújni a sztereotípiákat, amik olyan divatosak mostanában és mindenki - mintha megnyomnának rajtuk egy gombot - ugyanazt fújja, akkor is, ha teljesen másféle idő volt. 

Ezzel az augusztussal már így jártam.