Mátra alján, falu szélén...

2022\07\28

Új szerzemények

Valahogy nem tudja az ég megszülni az esőt... tegnap is nagy felhők jöttek, egész komoly borulás és semmi. Ez már tényleg több, mint elkeserítő. 

Közben megjöttek az új rendeléseim. Pedig már nem volt szándékomban venni semmi többet, mert az őszi virághagymák már meg vannak rendelve (rengeteg jön, de úgyis veszek még boltokban jártomban-keltemben is), illetve ősszel még két almafát akarok telepíteni. De!

Beleimádtam a szárnyastermésű borkóróba és kb. mindenhol kerestem már, de nem volt. A környékbeli kertészetekben vagy nem ismerik, vagy ha igen, akkor nem tartják. És akkor kaptam egy tippet, hogy hol lehet magot venni és ha már beléptem a webshopba, akkor persze, hogy vettem mást is, így csak egy szállítási díjat kell fizetni. 
És legalább felvillanyozott a dolog, mert éppen azon gondolkodtam, hogy ebben a nagy aszályban a kert nem adja azt a feelinget, amit várok és ami annyira kellene nekem. Engem a kert tölt, az adja az energiát, hogy kitartsak a melóban.
Tavasszal mindig nagy izgalommal tölt el a palántanevelés, aztán a kinti ültetés, az új évelővirágok beszerzése, vagy felnevelése magról,  a rendezkedés, az új területek hódítása... minden kinti dolog. Kora tavasztól lehet lesni, hogy jönnek a krókuszok, hóvirágok megatöbbiek, később, ahogy újnak elő az évelők, a vetemények... de most, se igazi szép termés nincs a veteményesben, a virágok se olyanok... éppen tegnap néztem, hogy július van és olyan a kert, mintha szeptember lenne, őszies a hangulata a nagy meleg ellenére, mert minden szárad el. Szóval nem kapom meg azt a töltést a kerttől, amit szeretnék. 

És akkor most megjöttek a magok! Lehet ültetni, mert szerintem az évelők még simán megnőnek és aztán majd télen valami viszonylag védett helyen átteleltetem őket, vagy kiültetem és szépen letakarom mulccsal, hogy védje a még kicsi növényeket a fagytól. 

Naszóval, jött:

- bársonyos kakukkszegfű fehér és fehér-rózsaszín mintájú, 
- borkóró kétféle (Thalictrum rochebruneanum Lavender Mist és Thalictrum rochebruneanum var. grandisepalum)
- díszdohány lime zöld (még pirosat szeretnék majd)
- Ékszer opar (Talinum paniculatum) - ez számomra teljesen új növény, még soha nem is hallottam róla.
- Fekete nadálytő 
- Ördögszem színkeverék
- Vörös sédkender
- És ajándékba kaptam tollas celóziát. 

A kakukkszegfűket, borkórókat, az ördögszemet, a fekete nadálytövet és a sédkendert tervezem kipróbálni, csak pár szem magot, a többit elteszem tavaszra, ha most nem sikerülne őket kikeleszteni. 

Csináltam pár képet zöldségekről is, az idén kevés a képem a veteményesről, mert nem szép... azért pár dolog akad, ha szombaton tényleg jön eső, akkor a padlizsánokban még van bizodalmam. És egy üveg uborkát tegnap is beraktam, annyi jött ki a kertből... 

Ezek a tigerellák és a hosszúkás koktélok is egész jól bírják ezt a száraz klímát. 

kk_img_20220727_072556.jpg

kk_img_20220727_072647.jpg

A paprikák sajnos már nehezebben viselik, vékony a húsuk, némelyik meg is égett a napon. 

kk_img_20220727_072500.jpg

Csak a fekete padlizsánon volt eddig termés, az is horpadt... az olasz rózsapadlizsán még "hallgat". 

kk_img_20220727_072411.jpg

Pár szem okra is akad, ezek már magnak lesznek jók, mert elfelejtettem levenni és ilyenkor már szívós. 

kk_img_20220727_072429.jpg

A szegény tomatillo a közelében sincs a tavalyinak. Tavaly akkorák voltak, mint a paradicsomok. Két tövet ki is húztam, mert nem akartam a vizet nekik adni, így is maradt 3 tő és még az előkertben is kinőtt egy, szerintem a magját átvitte a szél. 

kk_img_20220727_072729.jpg

És a furabab, tegnap már szedtem is róla, lett egy kis zacsival. Erre is figyelni kell, mert hamar megszálkásodik, nagyon gyorsan nő. 

kk_img_20220727_072519.jpg

 

 

 

Paradicsom Paprika Padlizsán Okra Veteményes Tomatillo Furabab

2022\07\27

Alig eső...

Nem akarok hálátlannak mutatkozni, de a tegnapi eső nagyon kevés volt. Épp csak a port verte el, a talaj felszíne szinte azonnal meg is száradt, mégis erőre kaptak a növények ettől a nagyon pici víztől is. Ma reggel csak ámultam, hogy mekkora párásság és harmat lett abból a kevés vízből, ami leesett. 

kk_img_20220727_055824.jpg
A növények kihúzták magukat, felfrissültek... elgondolkodtató, hogy ilyen kevés víz is elég lehet nekik. Olvastam egy cikket, amiben írtak erről a száraz, sivatagi kertészkedésről, neve is van, de nem találom, pedig jó lenne kicsit mélyebben utánanézni. 

Közben megtaláltam a cikket az előzmények között, no-tillnek hívják, majd belemélyedek valamikor. 

Estefelé kimentem magokat gyűjteni, lett is valamilyen színes zsálya magom, virágozni nem is láttam szinte, alig nőtt meg két szál, viszont hozott magot. 
És az egyik narancsszínű pillangóvirág is hozott már magot, azt is eltettem. Van még keverék maradékom tavalyról, de az idén színek szerint akarom eltenni, mert a piros nagyon tetszik, de most is kevés nyílt ki belőle és a citromsárgából is, szóval külön fogom eltenni őket, 

Felmértem a büdöskéket is, mindegyikből van, sajnos a törpék nagyon csehül állnak, adtam is nekik egy kis vizet. Na meg a macskafarkú veronikának is, szegényről egészen elfeledkeztem, majdnem kiszáradt az is, pedig annyit őrjáratozok és nézem, hogy mi az ami már feltétlenül vizet kíván. 
Lefújtam mospilannal a Kleopátra tűjét is, mert teljesen ellepték a földibolhák azt is, ma reggelre eltakarodtak, megdöglöttek. 

Már elkezdett nyílni a tarackoló kékgyökér is, kicsit korainak tartom, mintha hamar jönne majd az ősz, de az is lehet, hogy ez a szárazság sürgeti a virágokat, hogy hozzanak magot. Két helyen van a kertben és mindkét helyen nyílik. 

kk_img_20220725_145834.jpg

kk_img_20220726_193217.jpg

Ez a phlox már majdnem elhervadt, amikor észrevettem a többi növény között, azóta kapott vizet párszor egy keveset és szépen meg is hálálta. Ez az egyik a LIDL-es phloxok közül, amit a pinceablakban neveltem. Nagyon szép színe van. 

kk_img_20220726_080517.jpg

Szépen virágzanak az árnyékliliomok is, pedig némelyiknek a levelét eléggé megégette a nap. 

kk_img_20220726_193200.jpg

kk_img_20220726_080954.jpg

kk_img_20220726_081152.jpg

És már megint kiszorultam a fotelemből...  harc lesz, már előre látom, mert ha hagyom, akkor 2-3 hétig ez lesz a helye, én meg leshetek. :)))))

kk_img_20220726_103716.jpg

Virágok Böbe Tarackoló kékgyökér Phlox Árnyékliliom Díszdohány

2022\07\26

Büdöskék

Felhősödik nyugat, észak-nyugat felől. (Mire befejeztem a bejegyzést addigra süt nap... )
De azért nagyon bízom abban, hogy ma lesz eső, mert a kert tényleg az utolsókat rúgja. Borzasztó lehangoló kimenni és nézni ahogy szikkadnak össze a növények. 

Ma reggel a hosszú zöldbab kapott vizet, a bokorbabok, mert csodák-csodája megint elkezdtek virágozni, pedig azokat nem is öntöztem már kb. két hete. A furabab, a zellerek, a szárzellerek és a padlizsánok kaptak vizet, illetve az új-zélandi spenót, meg 3 paprika. 
A többi paprikát nem öntöztem meg, mert nem képesek paprikát nevelni, annyi vizet nem tudok adni nekik. Azokat próbálom most már életben tartani, amikből télire tudok eltenni. Lecsópaprikát már így is vettem egy kilót, amit bedaraboltam a fagyasztóba, majd veszek mégegyet és az elég is lesz. 
Azt hiszem elengedem a karalábékat is, (ha esne akkor nem) pedig annyira szerettem volna, mert imádom, de nem bírok a földibolhákkal még permetezéssel sem.
Az új-zélandi spenótot pedig majd lefonnyasztom fokhagymával és úgy megy a fagyasztóba (csak lenne már kicsivel hűvösebb), mert gombával, tejszínnel nagyon szeretem tésztára szósznak. Nagyon igénytelen növény, magától kel, ezt még ebben a szárazságban is lehet termeszteni. 
Adtam egy 8 literes kanna vizet a kerítésen kívül is a krizantémoknak és egy évelő őszirózsának (ha egyáltalán túléli, megfeledkeztem róla sajnos), mert nagyon szárazak voltak és az őszirózsa gyönyörű fajta, nem szeretném, ha elveszne. Illetve a két kicsi leylandi is kapott vizet és az egyik törpefenyő is. Majd a fürdővizet is kiviszem nekik, már jó ideje hordom kifelé, abból élnek a tuják alatt a hortenziák és a páfrányok, meg amik még ott vannak. 

A hortenzia szeret fürdeni, úgy tűnik. :)))

kk_img_20220726_081030.jpg

Ha újra kezdeném a felújítást, sok mindent másképp csinálnék, de tényleg a tapasztalat hozza meg ezeket. Jól mondják, hogy az első házadat építsd az ellenségednek, a másodikat a barátodnak, a harmadikat pedig magadnak.
Pl. a vízvezetéket is úgy csináltatnám, hogy a szürke víz is gyűjthető legyen. Már nem szereltetem át, mert így is borzasztó nagy meló volt a szennyvíz elvezetés megoldása.

Elkezdtem egyébként megint szervezni egy pár dolgot a házon. A széldeszkákat akarom megcsináltatni körbe a házon szépen lambériával és a veranda tetejét is lambériáztatom alulról, mert így ahogy van, nagyon csúnya. Kicseréltetek pár töröttnek, elérettnek látszó cserepet is a tetőn. Már várom az árajánlatot. 

A héten jönnek felmérni az ablakokat is. Találtam egy céget, akik javítják a fa ablakokat, bepasszintják, kicserélik a zárakat rajta és az én ablakaimon kell, mert nincs rajtuk kilincs. Más a kilincsek mérete, mint amit kapni lehet, a régiek meg annyira rondák, hogy azokat inkább nem csavarozgattam vissza, szóval úgy nyílnak az ablakok, hogy bedugom a kilincset és azt az egyet hordozom mindkét ablakot nyitogatni. Ez így már marha ciki. 
Az üvegeket is kicseréltetem hőszigetelt üvegre (persze csak ha valami épeszű árat mondanak). 
Gondolkodtam az ablakcserén, de nem vagyok barátja a műanyag ablakoknak, és annak sem, hogy kivetessem az összes ablakot, mert kőműves munkát egyik ablakos se vállal. Ezen felül most újíttattam fel 3 éve mindent (beleértve az ablakok mázolását is), nincs kedvem szétveretni az egészet. Úgy pedig, hogy beteszik a műanyag ablakot a meglévő keretebe... hát az nekem  nem kell, mert csökkenti az ablaknyílás méretét. És nem utolsó sorban nem szeretem és nem is sajátom a mindent kidobálás hozzáállása. Ezek az ablakok jók, nincsenek szétrohadva és fából vannak. Az, hogy most divat ész nélkül berakni a műanyag szarokat az egy dolog, nem kell minden divatot követni. 

Illetve még jó lenne megcsináltatni a ház körbeszigetelését is, de meglátom megy-e még majd. Arra nehezebb találni szakit. Próbáltam hívni, akik tavaly a teraszomat csinálták, de nem veszi fel, remélem visszahív. 

Tegnap a büdöskéket fotóztam le, nem találok mindegyik fajtából amit ültettem, majd jobban szét kell néznem, mert jó lenne, ha mindenből tudnék magot szedni. A büdöskék viszonylag bírják, ha kapnának egy kis esőt ezek még nagyon össze tudnák szedni magukat. 
Az utolsó képen a kaliforniai kakukkmák van, az is nagyon bírja, nem locsoltam egyáltalán. 

kk_img_20220725_145543.jpg

kk_img_20220725_145602.jpg

kk_img_20220725_145642.jpg

kk_img_20220725_145738.jpg

kk_img_20220725_145750.jpg

kk_img_20220725_145807.jpg

kk_img_20220725_145523.jpg

 

 

Virágok Büdöske Kaliforniai kakukkmák

süti beállítások módosítása
Mobil