Herkules még most is étolajos, bár már nem annyira. Úgy tűnik a mosakodás se olyan nagyon hatékony az olaj ellen. Csúcs, ahogy kinéz, olyan érdekesen szétáll a szőre az olajtól, kócosnak látszik. :)))
Rémes amit csinál mostanában, egész nap itt ül az ablakban és simit akar, nem győzöm. Egész nap szeretné, hogy simizzem, olyan, mint egy feneketlen kút, amibe csak önteni kell a szeretetet és soha nem telik meg eléggé. Persze rengeteget ad is, de kicsit már be vagyok sokallva tőle, úgy lógna rajtam, mint egy kis majom. Arról már nem is beszélve, hogy mennyit eszik. Szerintem a béres cseppek (cicáknak való) csinált neki ekkora étvágyat, folyton éhes, kajára is és szeretetre is. 

Elza is betalált megint, de nem megy be a dobozba, csak a tetején fekszik a plédikéjén. Nem tudom megfejteni, hogy ez mitől van, hogy egyszercsak nem mennek be többet a dobozba. Benéztem, nincs hányás se, semmi benne. Ezt már eljátszották pár dobozzal.  

Rendeltem egy csomag flanel ágyneműt, mert csak egy van. Tavaly vettem a LIDL-ben és annyira megszerettem, hogy gyakorlatilag mosom és húzom vissza, de ez így nem állapot, hogy mindig azon szarakodok, hogy megszáradjon estére. Egyszerűen mióta ez megvan azóta nem akarok (nem is jó)  a régi fajta ágyhuzatokban aludni (persze nyáron nem használom), szóval kellett egy váltás, nem győztem már kivárni a karácsonyt, amíg újra lesz a LIDL-ben, de ha lesz, akkor veszek még. 

Elültettem tegnap az újabb csomag puskinvirágot is, jó sok hagyma volt benne, szép kis telep lesz belőle. Az előző csomagban kevés volt, nem is volt tavasszal csak pár szál virág. 
Nem tudom hogy fogom magam utolérni, már nem igazán van szabim, de ha lenne se tudnám kivenni, novemberig őrület lesz a munkahelyen.

A kertben fűtenger van mindenütt, azon agyalok, hogy nem is kéne, hogy ez zavarjon, végül is csak annyi a baj, hogy nem egyezik az elképzelésemmel arról, hogyan kéne lennie. Majd megfagynak a füvek (már amelyik) és akkor szépen felvillázom a kertet, vagy ha olyan hideg lesz, akkor majd tavasszal. 
Persze az a baj, hogy így nem tetszik és az embernek az adja a hajtóerőt, ha valamit olyanná teremt, amilyenné szeretné. És ez, ami itt van, ez most csak úgy teremtődött a természet által, ebben az én kezem és elképzelésem csak annyiban van benne, hogy némileg kilátszódnak az én növényeim is a gazból... 
Lassan ki lehet szedni mindent, 2 fok volt reggel. 

Azzal szoktam magam vigasztalni, hogy majd ha nyugdíjas leszek, de valamiért most nem vagyok optimista ezzel kapcsolatban. Nem tudjuk mi felé halad a világ, a kilátások nem jók, a történelmi tanulságokat se szokta levonni az emberiség és egyre többet gondolok arra, hogy talán nem így kéne csinálni az életet, ahogy most csinálom.
Ha holnap, vagy egy hét múlva meg kéne halnom, az egyetlen amit bánnék az lenne, hogy nem merem meglépni, hogy legalább egy évre szabad legyek, hogy kicsit szusszanhassak már egyet és kényelmesen áthobbizzam a napjaimat. 
Bár azon is gondolkodom, hogy ez a téma évek óta bennem van, de hát azt is tudjuk, hogy ha mindent mindig ugyanúgy csinálok, akkor miért is változna meg a kimenet? Innentől kezdve ez meddő agyalás, mert nem lépek semmit, csak vergődök, futom a felesleges köröket ezzel a gondolattal, ezért ez csak arra "jó", hogy elrontja a közérzetemet. Mert - ugye - van a jó mondás, hogy: "Nem lehet rántottát csinálni, ha nem törjük fel a tojásokat."

És itt a gaztenger, 'ződ' az biztos, nem olyan, mint az aszályban volt, de a probléma az, hogy szaporodik is. 

Meglátjuk mekkora fagyok lesznek a télen, de erős a gyanúm, hogy jövőre meg fogok küzdeni a búzavirággal, a kúpvirággal, a kamillával, de az ernyős verbénával is. Mindegyik szétszórta a magját és az ernyős verbéna kivételével már az összessel tele van a kert. Sőt, a szappanvirág is szétszórta a magjait és azzal is tele van minden a saját környékén. 
Tavasszal mindig nagyon sajnálok kihúzni egyetlen szál virágot is, ami magától kikel a tél után, de jövőre meg kell majd magamat keményítenem és kiszedni, ami felesleges. Egyrészt, ha túl sűrűek, akkor nem olyan szépek, másrészt az idén pl. az egyik mályvacserjét szó szerint elnyomták a kúpvirágok. 2 van, kicsik még, én ültettem őket dugványról és az egyik az idén a kétszeresére nőtt, mint az, ami a kúpvirágok között volt. 

Megfejtettem - egy cikk  nyomán - a gombáim kilétét is. Nem véletlenül nem tudtam meghatározni, egyik gombáskönyvemben (pedig 3 is van) sincs benne. Őzlábgalóca a neve és védett  gomba. Azt olvastam róla, hogy ehető, de nem szabad leszedni. Én nem akarom őket megenni.
És nem véletlenül tanácstalankodtam a tüskés- (vagy valamilyen) galóca és az őzláb között. Annyiból most elégedett vagyok, hogy óvatos voltam és nem engedtem a magyarázásnak, mert volt aki bizonygatta, hogy az őzláb... hát nem az. 

Azt nem tudom miért védett, nálam évek óta van a kertben, ráadásul az egyik részt ahol nőnek, tavaly fel is villáztam és beültettem virágokkal, mégis az idén jóval több gomba nőtt, bár az is igaz, hogy bőven volt nekik eső is. 

Lefotóztam az életciklusát, mind másik gomba, de volt mit fotózni, most van kinn vagy 20 ilyen gomba és legalább ennyi már visszaöregedett a talajba. 

Szombaton majdnem egész nap zuhogott az eső.
Szerettem volna kinn sütni a szabadban rántott patisszont az új üstkályhámon, de csak vasárnap sikerült kinn sütni. A patisszont szombaton végül benn sütöttem meg. Nem szeretem a szagát a lakásban, ezért jobb kinn sütni. 

Tegnap viszont jó idő volt, sütött a nap is, ezért leakasztottam pár padlizsánt és azokat rántottam ki, de azok már kinn készültek el. 

Begyújtottam a kis üstkályhába, kivittem a bográcsot, olajat öntöttem bele, jól felforrósítottam és kisütöttem a padlizsánokat.
Nagyon jó ez a kis kályha, nem zavarja a szél sem, mivel benne ég a tűz. Vígan megsültek rajta a padlizsánok, azt hiszem gyakran fogom használni 
Jól belaktam így a rántott zöldségekkel, egy időre kitart nekem a jóból. Nem szoktam túl sok rántott dolgot enni, mert nem túl egészséges, de nagyon szeretem, ezért néha megengedem magamnak, hogy egyek ilyeneket is. 

Írja már meg valaki, hogy szoktátok elmosni a bográcsot és a kormos egyebeket, amiket a tűzön használtok, mert én most csak a bogrács belsejét mostam ki. Annyira kormos lett az alja hogy az borzasztó. Nem gondolom, hogy a korommal örökké küszködni kéne, szóval letakartam benn a pincében a polcot egy nagy, vastag keménypapírral (egy doboz darabja) és arra tettem a bográcsot. Minden ilyen kormos lesz majd, a WOK, a tárcsa is...  

A forró olajba gyorsan öntöttem hideg vizet, nehogy a macsekok belegyagoljanak és kiöntöttem egy részre, ahol Herkules megtalálta és ott nyalogatta vagy egy órát. Benn még volt a tegnapi sütésből maradék olaj az alján a sült panírmorzsával, azzal megkínáltam a cicákat, Elzának nem kellett, de Herkuló az egészet felnyalta... reméltem nem lesz nagy okádás a vége. Úgy csapott le az olajra, mintha a legfinomabb falatot adtam volna neki, amit csak kaphatott. Nagyot néztem, hogy ezt is szereti. 
Úgy nézett ki utána a pofija, hogy az rémes, csupa olaj az egész feje a macskának. :D 
És a macska még ma reggel is csupa olaj, de kb. az egész teste és sült étolaj szaga is van, csoda, hogy szagolta őt ki éjjel a róka. Tiszta bolond ez a macska, szerintem felnyalhatta az egészet, de miért van ekkora zsírigénye azt nem tudom. Se Elzának, se Böbének nem kellett, megkínáltam őket is vele. 
Viszont Herkulónál semmi gyomorrontás nincs, jött reggelizni, mint rendesen, csak kevesebb simit kapott, amit most nem ért, de hát tiszta trutymó az egész macska. Nem ölelgetem, majd mosakodjon meg. 

Bevettem még szombaton az esőben 3 db hatalmas sárga céklát  is, megsütöttem őket fóliába tekerve a sütőben és felhoztam pár almát is. Almás céklalekvárt csináltam belőle. Kb. fele-fele volt az alma és a cékla. 

Így néz ki a sült, reszelt sárga cékla, itt még magában:

Itt már az almával együtt a lábasban: 

Mivel sok lett és nem fért be a lábasomba, így kétfélét csináltam. Az egyikbe cukrot, vaníliás cukrot, citromsavat és pár darab fahéjat tettem (ezt később kiszedtem belőle). 
A másikba cukrot, gyömbért és egy teáskanál garam masalát tettem. 

Ez a citromsavas: 

Ez meg a garam masalás: 

Vasárnap délelőtt  készültem még darabolni pár növényt is a komposztra és olyan déjà vu érzés fogott el egy pár mozdulat után, ahogy elővettem a metszőollót, a kesztyűt, ahogy és ahová letettem, ahogy megcsörrent a kulcscsomó a zsebemben és közben belém jött ez az érzés, hogy ezt én egyszer már ugyanígy végigcsináltam egy ugyanilyen kissé szeles, de napos, őszi vasárnapon, miközben már akkor is tudtam, hogy anyukám már nincsen. Nem is tudom... talán megálmodtam ezt ugyanígy, vagy már átéltem egy párhuzamos valóságban. Csak álltam percekig  és néztem magam elé... annyira valóságos volt. 
Furcsa dolog ez a gyász, nem tudom ki hogy éli meg, de nekem hullámokban jön. Váratlanul és időnként egészen furcsa megélésekben nyilvánul meg.