Mátra alján, falu szélén...

2025\02\19

Hideg van

-11 fok volt ma reggel, még most is -9 van, amikor írom a bejegyzést. 
Nagyon örülök, hogy betakargattam a fáimat, remélem még a nagy fügén is ér valamit az a fagyvédő szövet, de a következő télen már nem fogom tudni betakarni, mert a nyáron biztos nagyra fog nőni. 

A velencei kutyatej szegény teljesen elalélt a hidegben, meglátom mi marad belőle. Ha más nem, tőről biztos újra fog hajtani. Ha nem, akkor nem ebbe a kertbe való. 

kk_img_20250219_080355.jpg

 Megraktam a madáretetőt is már korán, bár úgy szoktam, hogy sötétedés előtt pakolom meg, hogy reggel ne kelljen azonnal kirohanni, amikor a kis madárkák már felkeltek és ennének. 
Kb. 60-70 kg napraforgót raktam már ki nekik, talán még 10 kg-t kell vennem. Az idén kevesebb faggyúgömböt vettem, egyrészt nem nagyon volt a környező boltokban, másrészt nagyon drága lett. 
Most, ezeken a hidegebb napokon lóg nekik kettő mindig az etetőn, hogyha kifogyna a mag, akkor legyen mihez nyúlniuk. 
Remélem a március már melegebb lesz és jönnek elő bogarak. Meg fogom látni, mert amikor már nem jönnek és nem fogy annyira a napraforgó, akkor már el tudják látni magukat. Anélkül is biztos el tudnák, de így segíti a túlélésüket, hogy van egy biztos kajaforrás nekik.
Az idén alig volt veréb és más madár, nem is tudom hová lettek a madarak... egyre kevesebb van évről évre. Ebben az évben főleg széncinkék jönnek az etetőre, fakopáncsot láttam egyszer, de mostanában a csuszkát se látom, sőt a szajkókat sem nagyon látom, ellenben van rengeteg ragadozó madár. Gondolom sok a pocok a tavalyi meleg és viszonylag száraz nyár után. 

Ma salátát tervezek vetni és pár virágot is. Benn az ablakban már jó meleg van, süt a nap, az is melegíti őket. Nem kell egyszerre sok, a salátát majd szakaszosan akarom vetni, illetve direkt úgy vannak összeválogatva a fajták, hogy lehessen nyáron is termeszteni és ősszel is. Aztán majd kiderül mi lesz belőle, lesz-e víz az idén, akár eső formájában, akár a kútban, mert ez a nagy szárazság biztos a kútnak se kedvez. 
Valahogy az esővíz gyűjtését is meg kéne már oldani... évek óta tervezem, de ahhoz át kellene alakítani a csatornát több helyen, beépíteni a kifolyókat és nem utolsósorban víztartályokat venni. Lehet, hogy majd szépen egyesével fogom megoldani. 
A legfőbb visszatartó erő eddig az volt, hogy minden hely olyan, ahová le lehetne telepíteni az esővíztartályt, hogyha túlfolyik egy-egy nagyobb zivatarnál, akkor kárt okozna a túlfolyó víz. 

 

Madáretetés Tennivalók Velencei kutyatej

2025\02\18

Palánták és nyüsztetés

Enyhült kicsit az előrejelzés, már nem látok -13 fokokat, ez is valami. 
Ráadásul tegnap és ma reggel is csak -6 fok volt, tehát ha továbbra is 4-5 fokkal lesz melegebb, mint az előrejelzésben van, akkor talán a füge is megússza. Kiderül az elkövetkezendő pár napban. Jaj, nagyon várom már, hogy tavaszias idő legyen! 

Tegnap megnéztem a Penstemont, még az is bírja, de ma teszek rá még egy kis szénatakarót. 

A jövő héten lesz 24-én, Jégtörő Mátyás napja, még addigra is bőven fagyos az előrejelzés. Azt mondja a fáma, hogy Mátyás tör ha talál, ha nem, akkor csinál. Mármint jeget. Nem bánnám, ha találna és akkor lesz mit törnie. 

A K-betűs palántáim nem remekelnek túlzottan az ablakban, de azért növögetnek, némelyik kicsit megnyúlt, de reménykedek abban, hogy ha sütni fog a nap, akkor majd megzömökösödnek kicsit a fényben. 
Nem keltek ki jól, majdnem mindegyiknek utána kellett vetni, az utóvetéseket még várom, hogy kikeljenek. 
A képen karfiol van, de van karalábé, káposzta, Sessantina saláta brokkoli és korai brokkoli is. 
Kicsit később még vetettem snidlinget is, tegnap pedig 2 szem magot a mazsolafa magjaiból, sajnos a nedves papírban csíráztatása nem jött be. 
Megnéztem és halottak a magok belül, lehet, hogy a többi se lesz csíraképes. Majd kiderül, még van pár szem magom. 

kk_img_20250217_105341.jpg

Sokat gondolkodom egy üvegházon, de igaziból abban hideg lenne még ilyenkor, ott nem tudnám nevelni őket, főleg, mert éjjel hideg van.
És helye sincs már... nem is tudom... időnként úgy érzem, kezdem kinőni ezt a kertet. Pedig ez se igaz, olyan sok része van még, amihez nem is nyúltam. A baj az, hogy nem jók az adottságai, északi lejtő, nem szerencsés, de azzal kell főzni ami van. 

Nem tudom mi van velem, biztos, hogy a tél kopársága is teszi, de nyüsztetek. Tudom, hogy szoktam így érezni ilyentájt, nagyon kéne már pár virág legalább... majd jönnek már a krókuszok.
Viszont van még itt valami, végignézegettem a tavalyi képeket és nem tetszik a kertem. 
Nem harmonikus... legalábbis bizonyos részei nem azok. 
Én szeretem úgy szemlélni a dolgokat, hogy még nem, végül is egy kertben minden variálható, a nagy fák kivételével minden  mozdítható... Meglátom, hogy legyen, tavasszal pár növényt meg akarok mozgatni, illetve azt hiszem, hogy sok krókuszt is fel fogok szedni és máshová ültetni ősszel. 
Arra is gondoltam, hogy az a bajom, hogy tavaly nem sokat változtattam, ergo nem haladtam, hanem csak meglévő területekkel gazdálkodtam. Bár végül is jópár fát ültettem ősszel és egy csomót ki is vágtunk... ehhh, tulajdonképpen nem tudom mi bajom van. Agyamra megy már a tél! 

Egyébként Böbének is, tegnap kb. hússzor ment ki és jött be. Először hajnal fél négykor a -6 fokban, nem is mertem visszaaludni, hogy fél óra múltán be tudjam engedni... jött is, fázik a macskabunda! 
Napközben, amikor benn volt, akkor felmászott az ablakpárkányra a palántáim mellé és szó szerint élvezte, hogy frászt kapok, hogy esetleg leveri. Látni kéne olyankor kis pofáját, meg a tekintetét, figyel, hogy reagálok és úgy csinál, mintha le akarná lökni. :)))
Azt hiszem ki fogom próbálni, amit a FB-n láttam, hogy előveszem a játékmackót, leköketek vele valamit és megverem érte a Böbe orra előtt. Tuti érteni fogja, ezek mindent értenek! :)))))

Böbike nyakán lett egy 5 forintos nagyságú csupasz folt, mert becsepegtettem féreghajtóval (Dronspot).
Írták mások is, hogy van ilyen mellékhatása, de muszáj vagyok, mert a tablettát képtelenség beadni neki. Olyankor szokott tablettát kapni, amikor évente oltásra megyünk és azzal jár a féreghajtó és a doki be is adja a szájacskába. 

kk_img_20250217_122340.jpg

Időjárás Veteményes K-betűs palánták Böbe a dagi

2025\02\17

Kedvenc csatornám, növénytakarás és hóvirágok

Hetek óta ezt a koreai youtube csatornát nézem (már mutattam a múltkor), eszméletlenül tetszik, a nevük Korean Countryside Life
Egyrészt csodás a kertjük és érdekes módon jóval délebbre vannak, mint mi itt Magyarországon, mégis nagyon hasonló az éghajlatuk és szinte ugyanazokat a növényeket termesztik. 
Ők kicsit szerencsésebbek, mert nyáron van náluk egy esős évszak, valami monszun jelleggel, de alapvetően a tavasz és az ősz kb. ugyanakkor kezdődik és a nyaruk is meleg, a telük pedig kicsit hidegebb, mint itt nálunk, sok hóval. 

Viszont olyan dolgok miatt is jó nézni, hogy látom náluk, hogy pl. a japán szentfa simán áttelel, pedig -16 fokok is vannak náluk, tehát a telük valamivel hidegebb, mint mostanában itt nálunk. Több helyen olvastam itthon a növény leírásában, hogy fagyérzékeny... na jó, de mekkora fagyra? Egyre több kertészetnél látom, hogy lövésük sincs a növényekről, amiket árulnak, csak átveszik egymástól a hülyeséget. 
Lassan már csak azoktól fogok vásárolni, ahol korrekten feltüntetik, hogy a növények melyik USDA zónában élnek meg. Persze ez se szentírás, de némi támpontot azért ad. 

Mindig keresgetek ilyen csatornákat és bevallom a keletiek sokkal jobban tetszenek. 
Az összes nyugati (akár Európából, akár USA-ból valók), legalábbis sok közülük, borzasztóan harsány, kevesebbet mutat, ellenben lyukat beszél az ember hasába (édes istenem, az a rengeteg szó, ami kipereg az ajkukon...) és az a tettetett jókedv és lelkesedés, az erőltetett figyelemfelkeltési vágy és nyomulás a marketing érdekében... szörnyű... némelyik egészen olyan, mint azok a TV és egyéb shop rikácsok... hiába mutatnának jókat, ez az arcoskodás az egészet lehervasztja. Hogy nem látják magukat? 

Tegnap betakartam mindent, kivéve a japán juharokat, rájuk már nem jutott, de az egyik már több éve kinn van, elvileg bírnia kéne, a másikkal meg majd lesz valami. 
Vastag takarót kapott viszont mindkét datolyaszilva, a kis szecsuáni borsfa, az egyik jujuba (amit tavaly ültettem ki), a két selyemmirtusz és a kicsi füge. A nagy fügét is betakartam, de rá nem jutott vastag gyapjú csak egy részére, a többi részén az a könnyű, fehér fagyvédő takaró van, meglátjuk. Lehet, hogy halottnak a csók, de ha nem lesz olyan hideg, mint amit ígértek, akkor  még jó is lehet. 
-13 fokot ígérnek 3 napon keresztül, viszont napközben nem fog fagyni... elvileg. Majd kiderül, végül is nem a takaró melegíti a növényeket, hanem a földhő, amit a takaró bezár és a növény körül tart. 
Ezért a fehér takarót a tetejére tettem, a meleg úgyis felfelé száll, ha ott visszafog valamennyit az is jelenthet 2-3 fokot, ami elég is lehet. Csak nagy szél ne jöjjön. 

A bejegyzéseim alapján 2021 februárjában volt hasonló hideg, bár akkor -17 fok volt. 

Sajnos a velencei kutyatejeket már a valamelyik napi -8 fok is megfogta, elengedtem őket, majd kihajtanak tőről.

Jövőre majd felkészülök több takaróanyaggal... Murphy törtvénye szerint, akkor meleg tél lesz, az tuti! :))) 

Most már csak szurkolni kell, hogy minden túléljen... és a szárazságot is... Jöhetne valami nagyobb csapadék, de majd gondolom, akkor jön, amikor már masíroznék ki a kertbe, mert ideje lesz az ültetésnek... ehhh, úgy tűnik nem vagyok mostanság valami optimista. 

kk_img_20250216_091831.jpg

kk_img_20250216_093310.jpg

És mindennek ellenére már akad hóvirágom is. 

kk_img_20250216_091803.jpg

 

Hóvirág Tennivalók Korean Countryside Life Növénytakarás

süti beállítások módosítása
Mobil