Mátra alján, falu szélén...

2024\06\27

Macskariadalom

A tegnapi nap nagy izgalommal indult, mert Böbike nem jött haza a megszokott időben. Mostanában kicsit szokott ugyan késni, de nem többet, mint fél óra, ezt azt jelenti, hogy legkésőbb fél 7 körül már itt van és eszik. 
Fél 10-kor még nem volt sehol, össze volt szorulva a gyomrom... a szomszéddal ( akié a vadregényes telek) megnéztük az összes tárolóját, hogy nem záródott be valahová. A másik szomszédot is megkérdeztem, de senki nem látta, én láttam rémeket. Az a legrosszabb ilyenkor, hogy arra gondolok, hogy esetleg sérülten szenved valahol, vagy hogy sose fogom megtudni mi történt vele. 
Nem csigázok tovább senkit, végül 10 óra körül megláttam őt, hogy éppen felugrik a kapu fölött a tetőre. Mintha nem is akart volna hazajönni, de amikor meglátott, olyan volt, mint akinek beugrik valami és már rohant is befelé. 
Egész nap úgy aludt a fotelben, mint egy kis mormota. :)  Rettenetesen fáradt volt, biztos történt valami, de sérülés nincs rajta. 
A homlokán van egy seb már napok óta, de az gyógyulófélben van, az is valami támadásból lett szerintem. Ki tudja merre járnak és mit csinálnak ezek a cicák. 

kk_img_20240626_114554.jpg

kk_img_20240626_125400.jpg

kk_img_20240626_142103.jpg

Aztán valamiért a tegnapi nap nem tudott/hagyott megnyugodni, mert Elza is elhúzott még délelőtt, mielőtt a Böbe meglett volna és csak este se láttam megint, pedig Elza nem megy soha sehová. Ő itthon rostokol a verandán. Aztán késő délután hazahozta a hasa. :))))

Nem tudom mi volt tegnap a levegőben is, de estére olyan fojtogató, párás, csípős, savas szaga volt a levegőnek, hogy majd meg lehetett fulladni. Csípte az orromat, kaparta a torkomat, mintha tele lett volna vegyszerrel minden. Borzasztó volt. 

Azért egy kis kertészkedés is lett, kora reggel kinn maradtam gyomlálni, mert arra gondoltam, hogyha kinn vagyok, akkor a Böbe csak odajön, de nem jött.  Viszont kiszedtem a virágosból egy jó adag füvet és elhordtam az előzőleg kiszedetteket is, még az eső előtt.

Csináltam dugványt az egyik bugás hortenziáról, nagyon remélem, hogy sikerül.
Megöntöztem a tuják alatt a bugás hortenziát és a japán szellőrózsát is, de nem igazán volt türelmem. Leginkább kinn mászkáltam az úton és Böbét hívogattam. 

Ezt az ökörfarkkórót is kinn fotóztam, mikor Böbét hívogattam, nem messze a háztól nő, nagyon szép, tavaly is ott volt. kk_img_20240626_064414.jpg

Mostanában kísérletezek a konyhában. Nagyon szeretem a tócsnit, képes lennék minden nap is enni, de hamar unalmassá válna. 
A múltkor rántott húst és rántott zellert csináltam és maradt a tojásból, ezért összereszeltem a maradék zellert is és adtam hozzá kis lisztet és zsemlemorzsát és kisütöttem, nagyon finom lett. 
Utána kezdtem el variálni a tócsnival. Pl. nem is kell bele olyan apróra reszelni a dolgokat, elég gyufaszálra is. 

A múltkor zeller-krumpli kombót csináltam, de volt már krumpli-répa is. Aztán amikor majd lesz cukkini/patisszon/tökisszon, akkor abból is fogok csinálni, de céklával is ki akarom próbálni, illetve savanyú káposztával. 

Ez itt a képen pl. késsel laskára vágott fejes káposztából (egy fél) és 2 szép nagy sárgarépából és fej felszeletelt vöröshagymából van, kis borssal, sóval, 2 tojással, két evőkanál liszttel és szintén két evőkanál zabpehelyliszttel és egy pici olajat öntöttem hozzá. 
Sütőpapírra raktam és 200 fokon hőlégkeveréssel megsütöttem ropogósra. Szerintem teljesen felesleges olajban sütni. Isteni lett! 

kk_img_20240626_170127.jpg

Recept Kertlakók Böbe megkerült Káposztás tócsni

2024\06\26

A kertben mindig van mit tenni

Mostanában korán reggel kimegyek fotózni a kertbe és úgy maradok. Észreveszek ezt-azt, amit meg akarok csinálni és olyan szépen eltelik az idő. 
Tegnap reggel is gyomlálgattam kicsit, de csak azért, mert megláttam egy nagyra nőtt csalánt és gondoltam csak nem hagyom már ott és akkor már kiszedtem a többi füvet is arról a részről. 
Aztán mivel nagyon feltámadt a szél és viharokat is ígértek, kitámasztottam a kis fóliaházikómat úgy, hogy elé toltam az egyik nagy, nehéz faszéket. Oldalról a pad tartja, a másikról pedig egy nagy cserép csokimenta. 
Közben viszont belenéztem és láttam, hogy a toszkán fekete tépőkel palántáim milyen nagyok már és gyorsan kiültettem őket. 
Aztán megláttam a menyecskeszem palántákat is, volt köztük 3 jó nagyra nőtt, azokat is kiültettem. 
Így megy ez, hozza egyik dolog a másikat, de végül annyira leizzadtam a napon, hogy bejöttem. Nagyon nehezen viseli a fejem a napot. Szívem szerint jéggel teli sapkában mennék ki, mikor meleg van. 

Rendeltem elefántfokhagymát... nagyon kíváncsi leszek, de most kell majd ősszel elültetni, így elvileg jövőre már lesznek ilyen giga méretű fokhagymáim. Bár azt írják, hogy nem az az erős fokhagyma íze van, hanem egy kicsit fokhagymás és egy kicsit póréhagymás, na majd meglátom. 
Jah és a póréhagymáimat is feltöltöttem földdel a szára körül, nőnek, mint a bolondok. És délután megint felkötöztem a paradicsomokat is, mert azok is nőnek, mint a bolondok. 

Aztán (délelőtt) a városban jöttömben-mentemben megláttam, hogy nyílnak (hihetetlenül korán) a mályvacserjék is és ráadásul fehéret is láttam. Le is parkoltam gyorsan az autót és elmentem hajtásokat szedni dugványnak. A mályvacserjével nekem eddig sikerem volt, mert a most meglévő két cserjémet már a saját dugványomból neveltem. 
Volt azelőtt is a kertben, de ki lettek vágva, amikor kivetettem a hosszában futó kerítést, akkor csináltam róluk a dugványt, mielőtt kivágták volna őket. Persze visszanőttek, de még most sem akkorák, mint ami a dugványból lett. 
Egyébként érdekesek, dugványként még egyformák voltak méretre, mégis mára az egyik kétszer akkora, mint a másik. Az egyik (a nagyobb) lila virágú, a másik rózsaszín. Szerintem valami vízér futhat alatta és a kisebbet az egyik évben visszafogták a kúpvirágok is, mert teljesen benőtték. A lilából (a nagyobb) most csináltam egy újabb dugványt, mert apu is szeretne olyat. 

Jönnek-mennek a dugványok is, sajnos már van, amit ki kellett dobnom a rengetegből, mert látszik, hogy nem lesz belőle semmi. Azt a cserjét kellett kidobni, aminek nem tudtam nevét, de nem lett sikeres a saját kikeleti bangitámról vett dugvány sem. Majd kísérletezni kell, hogy mi hogy sikerül. 

Itt vannak a mályvacserje szerzemények, ezeknek most nem szitáltam a komposztot, nagy cserépbe kerültek, kevertem bele egy kis perlitet. Viszont a napokban már szitáltam egy csomót és eltettem zsákba, hogy tavasszal legyen majd a palántáknak jó porhanyós komposztom. nem biztos, hogy majd márciusban olyan idő lesz, hogy szitálgatni tudok, sőt. 

kk_img_20240625_131706.jpg

A havasi sisakvirág lassan befejezi erre az évre, de gyönyörű, még hozott virágot oldalhajtásokon is, attól ilyen sűrű. 

kk_img_20240621_072013.jpg

A cserjés pimpó is virágzik. 

kk_img_20240621_073210.jpg

Liliomok

kk_img_20240621_073349.jpg

kk_img_20240621_073402.jpg

Rózsa

kk_img_20240621_073448.jpg

Lepkevirágok, ezek egynyáriak, de minden évben vetek magot, mert nagyon szép virág.

kk_img_20240621_073543.jpg

kk_img_20240621_073548.jpg

kk_img_20240621_073604.jpg

Ezek pedig a kert képei, már lehet távolabbi fotókat is készíteni, szépen alakul a kert évről évre. 

kk_img_20240621_074228.jpg

kk_img_20240621_074239.jpg

kk_img_20240621_073757.jpg

kk_img_20240621_110152.jpg

Rózsa Virágok Liliom Sisakvirág Lepkevirág Cserjés pimpó Dugványok

2024\06\25

Kerti ténykedéseim

Tegnap megmetszettem a szőlőt, mert már kapaszkodott mindenre, amit csak elért és nem is kell, hogy nőjön, most már csak növessze a fürtöket. Bár nem nagyon értek hozzá és nem is nagyon szeretem ezt a növényt. 
A lemetszett szőlőágakat és leveleket pedig összedaraboltam és levittem mulcsnak az egyik mézbogyó alá. 

Aztán szedtem magot az évelő szarkalábakról (amelyiken már megérett) és ezeket vissza is vágtam. Rengeteg mag szét is szóródott, ha kap esőt egy pár napon belül, akkor jövőre biztos ki fog kelni egy csomó szarkaláb a kertemben. 

A következő lépésemet jövőre lehet, hogy nagyon bánni fogom, esetleg a napot is elátkozom majd, ugyanis fogtam a tavaly szedett törökszegfű magokat és mind szétszórtam a kert különböző részein. Hogy aztán lesz-e törökszegfű még a fejem tetején is, az majd elválik.  
Azzal a megfontolással szórtam szét, legyen sűrű takarónövény mindenütt, mert vannak a kertben helyek, amik nincsenek beültetve és jelenleg sincs ötletem, hogy majd azok a részek hogy alakuljanak. Ott még növekszenek a cserjék, még nem akartam beültetni évelőkkel közöttük, mert nem tudni mekkora hely marad majd ott. Ráadásul ami most napos, az majd pár év múlva már árnyékos lesz. Addig is inkább virág legyen benne, mint gyom. 

Éppen vasárnap délután figyeltem, hogy ez a kemény talaj milyen isteni porhanyós a sok ernyős verbéna magonc között. Kiszedtem őket, mert Isten ments, hogy virágozzanak és magot érleljenek, alig győzöm így is kiirtani a kertből ezt a virágot. Rengeteget kiszedtem és ott helyben vissza is daraboltam a talajra, ha már olyan jó volt közötte, akkor hadd maradjon meg porhanyósnak. 

Tegnap reggel még a füvet is lenyírtam, lett újabb 3 tartály nyesedékem, azt is kiraktam jó vastagon, főleg az Ilex Crenata-k köré. Az idén már kaptak egy adagot és úgy tűnik, hogy szeretik. 

Aztán még kiszedtem az egyik telep törökszegfűt is, mert már érleli a magjait, szedtem is belőle, de szét is szórt annyit, hogy ugyanazon a helyen újra legyen törökszegfűm. Tavaly is rengeteg kelt, még ritkítani is kellett. 

Megint csupa fű egyébként minden, nem tudok végigérni se a kerten. A virágosban egyébként nem is tudom minek küzdök vele. bár a folyondárral kell. Vasárnap délután kiszedtem egy csomót a sziklakert környékén, mert annyira nő, hogy eltakarja a növényeket. Ronda volt már, ráadásul így a gyökerei is erősödnek. Olyan szárai voltak, hogy csak néztem. Nagyon jól érzi magát nálam ez a növény. No most kigyepáltam megint egy csomót, de ez is 5 percig fog tartani és kibújik újra.

Késő délután még kimentem tápoldattal meglocsolni a pár szál kukoricámat és az okrákat, mert ezek nem kaptak valamelyik nap belőle. Illetve kapott még tápoldatot az átültetett völgycsillag is és a mellette lévő, nemrég kiültetett japán juhar is. Aztán még megöntöztem sima vízzel a bimbóskel palántákat és a már kiültetett káposztákat és a leveles kelt. Ezek nemrég kaptak tápoldatot, majd a jövő héten megint juttatok nekik. 
Bevertem egy nagy karót is a földbe (amennyire tudtam) és hozzákötöttem az óriás fejvirágot, mert már mindenfelé dőlt és nagy viharokat ígérnek szerdától megint. 
Kikötöttem a sisakvirágokat is és megtámasztottam a bunkós díszhagymát, a varfüvekről meg levagdostam az elnyílt virágokat, mert ha szétszórja a magját, akkor jövőre az ernyős verbéna mellett varfüvet is irthatok a kertemből. 
Azt hiszem az óriás fejvirágról is le kell vagdosnom majd, mert ha az elkezd itt szaporodni, ahhoz markológépet kell hívni, akkora nagy növény. Rezeg is a léc alatta, hogy kell-e ez nekem. Olyan, mint egy gigantikus méretű vajszínű ördögszem.  

Elza hozott egy egeret a szájában tegnap délután. Néztem, ahogy rohant oda hozzám, hogy mi van vele, mitől olyan fura a szája, hát az egér lógott belőle. Kis aranyos pirókegér volt, sötét csíkkal a hátán. Letette, az egér meg ott feküdt kinn a fűben, de amikor odamentem (ki akartam dobni a tetemet), akkor elszaladt, de nem messzire. 
Aztán meg is feledkeztem róla, azt hittem majd elmegy, de biztos megsérülhetett, vagy sokkot kapott, de ott volt a fűben kb. 1 méterre az előző helytől és élt. Nem volt véres, semmi nyom nem látszott rajta kívülről, szuszogott is. 
Végül odatettem egy elfektetett cserepet és szépen bele is mászott rögtön, mintha csak tudta volna, hogy ez egy esély. Kivittem a ház elé egy bokor alá a hűvösbe, ha nincs baja, akkor majd elmegy. Szegényke, olyan kis ijedt volt. Sajnálom ezeket a kis állatokat és ilyenkor haragszom a macskákra, mert élvezetből ölnek, de nekik meg ilyen a természetük. Elza olyan lelkesen hozta! 

A liliomok továbbra is virítanak, nagyon szépek.  

kk_img_20240620_065741.jpg

kk_img_20240620_065749.jpg

kk_img_20240620_065911.jpg

kk_img_20240620_070151.jpg

Ezt a sarkot a rózsaszín cickafarok felhő uralja. 

kk_img_20240620_070417.jpg

A sokat mutatott 'The fairy' rózsa. 

kk_img_20240620_070744.jpg

Azok a hatalmasak a kép jobb felső sarkában szintén liliomok lesznek. 

kk_img_20240620_070831.jpg

Zörgővirágok meg a többiek. 

kk_img_20240620_070911.jpg

Ezek a tavaly magról vetett cickafarkak, említettem tavaly, amikor kiültettem őket, hogy egész kis cickafarok telepem lesz és lett! 

kk_img_20240620_164533.jpg

Az Árnyas kert a nagy kedvencem a tollbugákkal és az Annabelle hortenziákkal. 

kk_img_20240621_071816.jpg

kk_img_20240621_071956.jpg

Virágok Liliom Cickafark Sásliliom Tollbuga Zörgővirág Rózsa Fairy Cserjés hortenzia

süti beállítások módosítása