Mátra alján, falu szélén...

2024\08\17

Előkert

Az előkerttel már azóta szenvedek, amióta itt vagyok. Egyszerűen nem tudtam kitalálni, hogy kéne kialakítani, hogy formálódjon, hogy ki is nézzen valahogy. 
Most viszont, hogy a selyemmirtusz végre akkora lett, hogy virágot is bontott, egyértelművé vált, hogy kell oda egy másik selyemmirtusz is. Ezért tegnap elrongyoltam a kertészetbe, egyébként is tervbe volt véve, mert 20%-os akció van. 

Ez a meglévő selyemmirtuszom, nem is nagyon törődtem vele miután elültettem, most meg kedvenccé lépett elő. Ha nem lesz nagyon durva a tél és nem fagy vissza nagyon, akkor jövőre még nagyobb lesz, akkor ki fog már magasodni a kertből és augusztusra, mire elég sok virág lemegy, ez fogja vinni a prímet, ahogy az idén is. 

kk_img_20240816_075348.jpg

kk_img_20240816_075343.jpg

Egy másik fajta színű selyemmirtusszal jöttem haza és - ugyan megfogadtam, hogy nem veszek mást - egy sárga virágoszlop is hazajött velem. Egyrészt még sose láttam azelőtt sehol, csak képeken, másrészt ennek is éppen az előkertben van helye. Fizikailag is van neki hely és ez nagyon tűri a szárazságot is. 
Egy kis minirózsa helyére ültettem be. Kiástam a múltkoriban az összes minirózsát, mert nem fejlődtek sehová. Valahol azt olvastam, hogy ezek rendes nagy rózsákká fognak fejlődni, de ez nem igaz. Kicsik maradtak, talán ágyás szélében jók lettek volna, de be van ültetve az összes ágyás széle, így aztán menniük kellett. 
A selyemmirtusz pedig egy medveköröm szaporulat helyére lett ültetve, amit tavasszal tettem oda. Most kiástam és végül kiköltözött a ház elé, a kerítésen kívülre.  Kicsit lehet, hogy fura lesz, meglátom... most törpe íriszek vannak mögötte a kerítés tövében, de azok hamar nyílnak. Amikor virágoznak, akkor a medveköröm még épp csak kihajt a földből. Mire elvirágoznak, addigra felnő majd és szépen díszít szinte egész nyáron. És ott lehet szúrós is, arra a macsekokon kívül nem jár senki. 

 kk_img_20240816_112059.jpg

Van még itthon egy babérmeggy is és egy oregoni, amik még most sincsenek kiültetve, mert még nem találtam meg nekik a helyet. Na meg elő is kell készíteni, de ebben a kánikulában lehetetlen bármit is csinálni. 
Már fejben nagyjából megvan, hogy hová szeretném őket. Az oregonit a kertnek abba a részébe teszem, ahol az Árnyas kert végetér. Ott vannak a hagyományos, narancssárga liliomok egy nagy sávban, azok elé akarom tenni.
Így idővel takarásba fognak kerülni, de nem baj, mert túlzottan szaporák és már fizikailag is kiáshatatlanok onnan, túl nagy a telep, az oregoni majd visszafogja. 
A babérmeggyet vagy a lenti ronda disznóól elé teszem és mivel örökzöld és nagyra nő, jó takarást fog biztosítani, vagy a beomlott verem elé. Azt se fogom már onnan szétbontani, legfeljebb az elejéről leszedem a ronda, elkorhadt deszkákat  és marad egy domb a kertben. 
A tetejét benőtte a meténg meg a tarack, ezek viaskodnak egymással és néha az egyik, néha a másik áll nyerésre. Illetve az egyik oldalán egy madárbirs nőtt már nagyra, ami viszont kinyírja a tarackot. 
Lehet, hogy szaporítok belőle és hagyom, hogy az egészet benője. Az is örökzöld és szépen takarja a dombot. 
Még nem tudom melyik hely lesz a nyerő, de mind a két részen parlag van, annak csak hűvösebb időben fogok nekiállni az ásóval, mert elég nagy gödör kell ennek a növénynek, hogy a gyökereit el tudja terjeszteni, csak úgy fog tudni megerősödni. 

kk_img_20240816_112126.jpg

Herkules ma reggel is megette a kaját, benne a gyógyszerrel és láthatóan jobban van és a kis (nagy) bele is kéri az ételt, mert megint itt les az ablakban. 

Böbike is hazajött tegnap délután, aztán ki is rohant, de este későn megláttam, hogy haza szeretett volna jönni, be is engedtem őt. 
Szerencsére sokat állok mostanában az ablakban, mert este, amikor lehűl, akkor olyan jól esik a friss(ebb) levegő és az a kis légmozgás és a csillagos eget is szeretem bámulni. 
Evett még este is és benn is maradt egészen hajnal egyig, amikor ki kellett őt engedni. Nem tudtam utána visszaaludni csak nagyon nehezen, ezért most elég fáradt vagyok. 
A tegnap vásárolt új növényeket most reggel ültettem ki és - mivel a Böbét nem láttam sehol - utána lesétáltam a patak felé és hívtam őt. Úgy látszik ennyi kellett neki, mert szépen hazajött velem, megevett egy egész doboz kaját (ilyen ritkán van) és még szárazat is. Most itt fekszik előttem a szőnyegen. :) 

Még valamire rájöttem. Amikor a Böbét hívtam, akkor Elza is kinn volt. Ilyenkor mindig átmegy támadóba, nem komolyan, csak szívatja a Böbét, komiszkodik vele. 
Most viszont hívtam mindkettejüket és Elza egészen békésbe váltott. Úgy látom, hogy nem tűri a CicaNéni a mellőzést, de ezután nem is fogom. 
Eddig mindig  a "Hagyd békén a Böbét!" reakciót kapta és annál féltékenyebb és komiszabb lett. Egyébként tényleg nem bántja a Böbét, néha az orrukat is összedugják, azt viszont nem tudom, hogy a Böbe miért fél tőle annyira. 

 

Virágok MacskaCicó ÚjDudvák Selyemmirtusz Babérmeggy Oregoni hamisciprus

2024\08\16

Elveszett - megkerült

A tegnapi napot teljesen beárnyékolta az, hogy nem volt meg a Böbe. Nem jött haza reggel, de akkor még nem voltam ideges, volt már, hogy később jelentkezett. Viszont délután fél 3-kor a gyomrom már ökölbe volt szorulva, fél hétkor már sírtam.
Nem tudtam hol keressem, a szokásos rémképeim voltak, hogy bezáródott valahová és majd hőgutát kap, vagy a róka vitte el... a napokban vágták le megint a füvet a szomszéd földön, ilyenkor mindenki kinn pockozik és szedeget, a macskák, a hollók, a róka, a gólya és szarvasok is, ki-ki ami neki ízlik. Ráadásul  a múltkor apuval láttunk itt keresztül ügetni egy akkora rókát fényes nappal, hogy én olyan nagy rókát még az életben nem láttam. Apu azt mondta, hogy szerinte aranysakál, de annak - úgy tudom - nincs fehér mellénye. 
A Böbe nagyon szeret ott kinn lenni és az a nagy sík terep, az nem alkalmas az elbújásra sem és az elslisszolásra sem. 
A legnagyobb félelmem, hogy egyszer úgy nem jön majd haza, hogy sose tudom meg mi lett vele...

Elza meg annyira gondtalanul heverészett itt a lépcsőházban, olyan feltűnően elégedett pofával, hogy mérges lettem rá és azt mondtam neki, hogy menj és keresd meg a kölkedet (szerintem a Böbe Elza és Herkuló gyereke), mert ha nem lesz meg, akkor rátok is nagyon rossz világ jön. 

kk_img_20240815_084206.jpg

Hát képzeljétek el, hogy Elza felkelt és elment... abba az irányba, ahová a Böbe szokott menni. Egy darabig szemmel követtem, de nagyon meleg volt és bejöttem. 
Nem telt el fél óra, kinéztem az ablakon és láttam, hogy a Böbe battyog hazafelé. Egészen messziről, a patak felől, nagy komótosan, de hazajött. 
Szóval szerintem ezek értik, hogy mit akarok, tuti, hogy Elza küldte haza a kis csavargót. :))))))

Böbe hazajött (este 7 körül!), evett, kicsit meghittkedett velem, ami abból áll, hogy megkapja a rendes wellness kezelését, imádja a csípőjét és a gerince mellett a finom masszírozást a kis nyavalyás csavargó, persze azért bújogatott is egy kicsit, aztán kiment és megint azóta se jött haza. 
Azt azért megbeszéltem vele, hogy legalább reggel mutassa meg magát, hogy egyben van és képzeljétek, hogy reggel ott volt kinn a szomszéd földön, bóklászott egy kicsit, de már megint el van tűnve. Biztos talált valami jó búvóhelyet magának, ahol kinn lehet és a többi macska se zargatja. 
Teljesen meg vagyok győződve arról, hogy ezek mindent értenek. 
Elza pedig kapott jutifalatot a szolgálataiért. :)))))

Herkules este nem jött enni, de ma reggel is evett, így bement neki a gyógyszer... duplán is, mert először egy kis halat turmixoltam neki, de nem akart hozzányúlni. Csináltam másik kaját, macskakaja sajttal és beleturmixoltam a gyógyszere másik felét, azt megette, aztán megette a halas kaját is... így jártunk, de szerintem ebből nem lesz baj, majd este nem adok már neki, aztán holnap majd rendesen kapja. 
Láthatóan jobban érzi magát, a tekintete is tisztább és a szája se annyira büdös most már. Tényleg kilenc életük van ezeknek a macskáknak. 

 Tegnap reggel egy nagy cukkiniből sütöttem egy újabb adag cukkinikrémet télire. A fagyasztóba tettem, ezúttal nem raktam bele a sajtot, majd meglátom mivel ízesítem (remulád mártással is finom), sajtos már van 2 dobozzal, ebből is 2 doboznyi lett és rengeteg cukkini van még a kertben.  

Megérkeztek az elefántfokhagymáim is! Már annyira vártam, nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen lehet. Tényleg hatalmasak. A képen a gerezdek mellé tettem egy jó, nagy fej fokhagymát, ahhoz képest látszik, hogy mekkorák is ezek. 
Szeptemberben fogom őket elültetni, majd jól megtrágyázom a talajt neki és olyan helyre ültetem el, ahol a legközelebb van a vízhez, hogy ne kelljen sokat cipekedni locsoláskor. 
Két csomaggal rendeltem, apunak is adtam belőle. 
Szegény apu összetörte a kocsiját, otthon, nekiment a garázsajtónak, de úgy rászorult, hogy le kellett venni az egész garázsajtót és azzal együtt lett hátravontatva az autó. 
Van a szomszédjában egy fiatalember, akit aranyba kellene foglalni, így Gyuszi bácsi, úgy Gyuszi bácsi, mindenben segített neki, levette az ajtót, kivontatta a kis traktorjával az autót... meg voltam hatódva, hogy láttam, ahogy valóban törődik azzal, hogy segítsen. Ritkaság már ez manapság, szinte fehér holló. 

kk_img_20240814_122114.jpg

A kertben most a Cosmosok a legszebbek, ma reggel különösen sok ki volt nyílva. Nem direkt alulról fotóztam, ilyen magasak! Sokkal nagyobbak, mint én vagyok. 

kk_img_20240816_075008.jpg

Egy újabb fehér phlox is kinyílt, meghálálta az öntözést. 
Ma reggel is már korán hordtam ki a vizet a veteményesre is és sok virágra is, talán túlvészelik ezt az időjárást, csak jöjjön egy jó, kiadós eső a kánikula végén, de ha hamarabb, az ellen se fogok tiltakozni. 

kk_img_20240816_075131.jpg

Az idén csak pár árva rézvirágom nyílt ki, ezek se a legszebb fajtából, de legalább megmutatták magukat. 

kk_img_20240816_075217.jpg

Ez a phlox az előkertben már nem is tudom mióta nyílik, az elnyíltakat visszavágtam és újra ilyen nagy bugákat hozott... egyszer se öntöztem. Ma reggel kapott először vizet. 
A Titóniák viszont szerintem bőséges öntözéssel együtt se fogják túlélni, hacsak le nem szakad egy nagy eső még ma vagy holnap. 

kk_img_20240816_075255.jpg

A selyemmirtuszt tavalyelőtt vettem és ültettem el, tavaly nem hozott virágot, az is kérdéses volt, hogy megmarad-e. Erre az idén ilyen szépen kihajtott és minden ágvégen virágzik. 

kk_img_20240816_075333.jpg

 

 

Elza Tennivalók Cosmos flower Rézvirág Böbe megkerült Bugás lángvirág Herkules beteg Elefántfokhagyma Selyemmirtusz

2024\08\15

Életben tartani a kertet

Volt előző éjjel olyan szélvihar, hogy jaj, de szinte semmit nem hűtött. Csak tombolt a szél, iszonyú hangja volt. Minden tárva nyitva volt, de csak huzat volt tőle, enyhülést nem igazán hozott.
A ma reggel 21 fokos, meleg van, viszont borús az ég és volt fél mm eső... gyakorlatilag a port se verte el, a növények mégis hasznosítják, mert újra felszívták magukat. Az utóbbi hajnalokon már nem voltak olyan szépek, mint szoktak, de ettől a pár szem víztől is életre képesek kelni.  

Már tényleg csak az életben tartást csinálom a kertben. Vannak növények, amik egészen jól tűrik a szárazságot, mint pl. az Asterek, de a japán szellőrózsákat nagyon kell öntözni, a tollbugák meg már majdnem kiszáradtak, mire észbekaptam, de vittem vizet rájuk is. 
De hordom a vizet a cukorsüvegfenyőre, a bugás horteziákra, az Annabelle hortenziára, a tölgylevelű hortenziára, az újonnan kiültetettekre, mint pl. a ház előtt a kis keleti életfa, de van pár krizantémom is, amiket gyökereztettem, magról nevelt és nemrég kiültetett rozmaringok, gyűszűvirágok és fehérmályvák.
Még hétvégéig várok és öntözök, aztán ha lesz eső, akkor jó, de ha nem lesz, akkor leveszem a virágot az Annabelle hortenziákról, pedig szeretem, ha télen is rajta vannak a nagy, száraz fejek és kiritkítom akkor a Cosmosokat, mert most vegyesen vannak az évelőkkel. Úgy voltam, hogy a Cosmosok árnyékot adnak nekik, de most már a vizet is szívják előlük. Inkább az évelőket mentem, Cosmost majd nevelek megint a jövő nyáron. 

Vannak más növendék évelők is, mint pl. új liliomok, bugás lángvirágok és az idei magról nevelt Heleniumok és menyecskeszemek is és van két új vérfű is, de kérik a vizet a primulák is, a Clematisok és az előkertet még nem is említettem, amit a legjobban és egész nap tűz a nap. Van egy része, amire délutáni árnyékot ad az orgonafa, de nem elég. A Titóniákat már szinte hiába öntözöm. 
Ezért lenne jó valahogy magasabbra nevelni kicsit a trombitafolyondárt, az idén ősszel már tényleg rá kéne szánni az időt - amikor visszametszem - hogy meghagyjak egy felfelé törekvő vastagabb ágat, de folyton sietek, kapkodok vele, na meg nagyon könnyen törnek is az első éves gallyak róla, hiába fásodnak meg. 

Na meg ott  a veteményes is, ami szintén vedeli a vizet, de nem igazán tud fejlődni. Minden nap kapnak vizet a saláták és az újonnan vetett uborka, de nem fejlődnek, sőt az uborkán kitört valami betegség is, pedig le is fújtam gomba elleni szerrel, de tudja a fene, hogy mi baja van... lehet, hogy elengedem. 

Tényleg nagyon várom, hogy vége legyen a kánikulának, mert el kéne ültetnem a karalábé palántákat, és már kinn kéne legyen a rapini, a müncheni sör retek és a vajrépa, de ilyen hőségben azt is csak öntözni kéne és nem sok esélye lenne kikelni. 
Elég hülye nyár ez... ehhez képest a tudósok azt fejtegetik, hogy csak egy interglaciálisban vagyunk és kb. 2050-re leáll az Észak-Atlanti áramlat és meg fogunk fagyni. Szóval vagy így vagy úgy de mindmegdöglünk. Má'megint! :P (csúfolódós jel)

Elmentem az állatorvoshoz is, sajnos Herkulót nem tudtam megfogni. Pontosabban megfogni tudtam többször is, de nem tudtam betenni a cicahordozóba. Szinte már eszméletlen, hogy ki tudnak támasztani a lábukkal és a négy lábát tízfelé feszíti ki, meg az egész testét is. Egyszerűen nem hagyja magát betenni a hordozóba, pillanatok alatt kitekergi magát a kezemből. Végül feladtam, de akkorra már ő is egészen elvadult és nem tudtam a közelébe se menni. 
Mindenesetre hoztam neki gyógyszert (Prednicortone), ez szteroid tulajdonképpen, de azt nem tudom, hogy fogom beadni. 
Kétszer felet kellene, össze is törtem egyet, az egyik felét tejszínbe tettem, de csak kicsikét nyallintott belőle. A másik felet turmixolt cicakaja+kockasajt kombóba tettem, ahhoz hozzá se nyúlt, pedig egészen felhígítottam neki, hogy ne legyen benne semmi, ami darabos. 
Este felnyitottam egy olajos halat neki, csak az olajjal kínáltam, azonnal belelefetyelt, de abba is hagyta... 
Aztán tehetetlenségemben nekiálltam este energiagyógyítani a cicát. Sokan hülyeségnek tartják ezt, de valami működik. Lehet, hogy még nem értjük pontosan, hogy mi, de működik, ez már nekem olyan sokszor bebizonyosodott. Paradox módon éppen magamat nem tudom valamiért sose jól meggyógyítani. 
Valójában, ahogy bennem ez megjelenik, nem is gyógyítás, hanem tisztítás. Most is azt "láttam" magamban, hogy valami sűrű, sötét, szívós trutyit szedek le a macskáról, az egész cicát körbevette és fojtogatta. 
Ennél egyszer láttam rosszabbat, amikor egy kényszerbeteg kollégámat kezelgettem, de abba kellett hagynom, mert egyre rosszabbul voltam. 
Olyan energiák voltak körülötte, amiken azt lehetett érezni, hogy nekik mindegy, csak hozzátapadhassanak valakihez. Másztak fel a karomon, mint a kígyók és ahogy megéreztem és elkezdtem tartani tőlük, egyre könnyebben másztak rám. Ezért hagytam abba. 
Egyébként meggyőződésem (a tapasztalataim alapján), hogy bármely betegség úgy kezdődik, hogy az ember lelkileg meggyengül, lelki fájdalomtól, bánattól, stressztől stb. és védtelenné válik ezek ellen az energiakötegek ellen. Nagyon sokféle van, én plazmatakonynak hívom őket, de vannak köztük egészen gonoszak is. Mintha önálló entitások lennének. Persze lehet, hogy ez csak az én fejemben képződik meg így, de valamilyen energiák az biztos és ki tudja hol és hogyan születnek és miért keresik a kapcsolódási felületeket (táplálkoznak?). 

A legnagyobb nem is siker, hanem inkább elégtétel szintén egy kollégám volt, aki nagy materialista, hitetlen gyaur (volt) és nagyon fájt a térde már jó ideje. Belement, hogy próbáljuk meg, végül is mit veszíthet a térdbaján kívül? Úgy voltam vele, hogy max. rajtam fog csúfolódni egy darabig, de másnap - szép csendben az igaz - jött hozzám, hogy tudnánk-e még kezelni a térdét. Egy hét alatt rendbe jött neki. :)

Visszatérve Herkulesre, érdekes volt, mert egész nap csak feküdt, mint egy darab fa, de a tisztítás után felült és olyan álmélkodva ücsörgött itt hátul a tetőn. Ma reggel pedig benyalta a tegnap ott maradt olajat, aztán kiöntöttem neki a többit is (ebbe már belecsempésztem a gyógyszerét is), azt is felnyalta. Aztán még kaját várt, összeturmixoltam neki egy doboz rizses-pulykás kaját egy kockasajttal és azt is mind felnyalta. 
Ma megint fogom a cicát tisztítani, mert annyira csodásan működik ez a dolog. 

Pár kép a Kleopátra tűjéről a "szép időkből", most már szegény hajnalra se nagyon tudja összeszedni magát, megég lassan az egész kert. 

kk_img_20240805_054334_1.jpg

kk_img_20240805_054415.jpg

A Phloxok se ilyen szépek már, a bugák egészen elégtek, összefonnyadtak. :( 

kk_img_20240805_132312.jpg

A magas varjúhájakat nem nagyon érdekli a szárazság, ezek nagyon szépek, hatalmas bokrok, a képen 4 féle is van.

kk_img_20240805_132343.jpg

Évelő kúpvirág a mákkóró tövében. 

kk_img_20240807_063415.jpg

Kedvencem ilyenkor a Helenium a tűztövissel, biztos, hogy fogom még mutatni, de az is lehet, hogy már mutattam is, de mindig változnak a színek is, sose egyforma. 

kk_img_20240807_063432.jpg 

Tennivalók Kúpvirág Bugás lángvirág Kleopátra tűje Napfényvirág Hellenium Magas varjúhájak

süti beállítások módosítása