December elseje van és megérkezett a tél is. Ma reggel -8 fokra ébredtünk. Ahogy kinéztem az ablakon, deres az egész határ, ezüstté változott a fű. Nagyon szép, de nagyon hideg van, reggelre lehűlt a ház, szaladtam is le azonnal befűteni. 

Látom az ablakból, hogy bejöttek az etetőhöz a szajkók is, hármat is láttam a kertben. Az aprónépek (cinkefélék és a verebek) valamiért nem szeretik a kukoricát és kiverik az etetőből. Rengeteg kukorica hever a földön és a szajkók szerintem azt szedegetik össze, de majd kimegyek és megnézem, hogy tényleg fogy-e. Ha nem, akkor többé nem veszek olyan madáreledelt, amiben kukorica van. Ahogy látom egyébként a búza is az utolsók között van, amit megesznek. A fekete napraforgó mag a nagy kedvenc, ma azzal fogom  feltölteni az etetőjüket. 

Még most sem volt időm megcsinálni az önadagolós etetőt, hogy ne kelljen ennyiszer kimenni és töltögetni nekik a kaját és még a sózatlan zsírszalonna is itt van a fagyasztóban, majd később, a nagyon hideg napokra kiteszek nekik belőle. Kapnak még cinkegolyót is. A zsírszalonnával azért akarok várni, mert szaga van és nem akarom idecsábítani a ragadozókat. Azt hiszem azt majd nem is az etetőre akasztom fel, hanem valahová a sűrű ágak közé. 

Megkezdtem a madáretetést még november elején, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyit esznek.

Vettem egy kilós csomagokban madáreleséget (magvak) és cinkegolyókat is, de amint kirakom felfalják. A magvakat szinte azonnal, a cinkegolyó tovább tart. Szóval ez komoly felelősséggel járó vállalás lett, most már etetnem kell őket, mert számítanak a kajára. Olvastam erről cikkeket, de be kell valljam, hogy azt hittem csak némi szemezgetés lesz az etetőn, de itt kérem zabálás van, nem is akármilyen.

Tavaszra azt hiszem tele lesz a kertem nagy dagadt cinkékkel és verebekkel. :D

Két etetőm van kitéve, az egyik hátul, a konyhaablak felől a szilvafán lóg, a másik elöl, az orgonafán. Vettem kis csigákat, összeapplikáltam egy ásványvizes palack levágott felső részével, hogy a műanyagborítás védje a csigát a nedvességtől. Így könnyű leengedni és felhúzni az etetőket.

Ha lesz időm, készítek fotókat arról, hogyan raktam össze. 

Amikor kitettem az első etetőt, kellett kis idő, hogy felfedezzék, eleinte egyesével ugráltak rá és rögtön el tűntek, amint kicsippentettek egy-egy falatot, de mára már fürtökben lógnak rajta és néha kitör a verekedés is. 

A leggyakoribb vendégek a széncinkék és a verebek. Eleinte a széncinegék uralták el a terepet, a verebeknek kellett egy hét, míg megtalálták. 

Aztán megjelent egy csuszka is, akinek több idő kellett, hogy felmenjen az etetőre, de aztán elég agresszívvé vált, láttam, hogy elkergetett mindenkit, de nem hagyják ám magukat! Ma egy barátcinegét is láttam, aki nagyon szelíd, őt nem zavarja annyira, ha az ablakban bámészkodok. És van pár nagyon nyugis veréb is, akik beülnek az etetőbe és falatoznak. 

Annyira aranyosak, ágról-ágra ugrándozva közelítik meg az etetőt, olyan, mintha kis madarak potyognának lefelé a fáról, aztán huss, elszállnak a szerzeményfalattal. Imádom őket!