Mátra alján, falu szélén...

2020\05\01

Időjárás beszámolók

Azért írom különben ezeket az időjárás megőrző posztokat, mert évekkel később jó visszanézni, hogy milyen idő volt mert az ember elfelejti, még így is, hogy figyelem.

Az emberek meg többsége pedig még jobban elfelejti, a tegnapi napot sem tudják, nem még évekkel visszamenőleg. Azt is megfigyeltem, hogy az emberek zöme azt szajkózza, amit hall az időjárásról és nem támaszkodik sem a tapasztalataira, sem az emlékezetére.
Nagyon sokan fújják a nincs tavasz, nincs ősz lemezt is. Pedig gyönyörű ősz volt 2018-ban is (nem is emlékszem olyan jó meleg, hosszú, színpompás őszre) és tavaly is nagyon szép őszünk volt.
És a tavaszok is szépek voltak, tavaly az igaz, hogy a május nagyon hideg és csapadékos lett, de a kora tavaszi hónapok gyönyörűek voltak.
Szóval ezért is írom, hogy majd emlékezzek és legyen összehasonlítási alapom.

Időjárás Tennivalók

2020\05\01

Összevissza mindenfélék

Bekergetett az eső, de nem panaszkodom, sőt! Csak hadd essen.
Egyébként már befejeztem a batáta helyének az előkészítését. Hetek óta nem tudtam csinálni, mert annyira kemény és száraz volt a föld, hogy az ásóvillát se tudtam belenyomni igazán mélyre. Most viszont jó puha, mert megázott és rögtön neki is álltam, aztán el is gereblyéztem, szétvertem a nagy rögöket... hogy aztán majd tényleg batáta kerül-e bele, azt meglátjuk.
Rengeteg palántám van, nem tudom lesz-e elég hely nekik, ha nem, akkor a batátát elhalasztom jövőre, vagy máshová teszem.
Illetve elkezdtem - szintén ásóvillával - kiszedni a füvet a kerítés mellett, mert szeretnék feltenni egy új darabot a belátásgátlóból.
És azt a darab földet, ami éppen mellette van, ki is akarom még gyomlálni. Azon gondolkodom, hogy mit tegyek bele. Nem terveztem vele semmit, de nem hagyom visszafüvesedni, ha már ősszel felkínlódtam az ásóval, tiszta parlag volt, majd megszakadtam vele.
A szegény oregoni hamisciprus, amit ősszel ültettem, nem biztos, hogy meg fog  maradni... de még látok benne élő részt, nem veszem ki, hátha... ez annyira gyönyörű növény, nagyon szeretném, ha megmaradna.
Szerdán reggel "loptam" az Auchannál két friss hajtás fehér lilaakácot (ez így borzasztó hülyén hangzik, de így is árulják, (Wisteria Sinensis Alba)) és majd ezeket is el akarom dugványozni még ma.
Tamariskát  is akartam csórni benzinkútnál, most virágoznak, de végül nem volt már kedvem megállni, majd legközelebb, de még az idén akarok belőle gyökereztetni, mert nagyon szeretem, az egyik kedvenc cserjém.
Délelőtt előkészítettem (eső esetére, hogy akkor is tudjak mit csinálni és milyen jól tettem) pár cserép földet is, egyrészt a gyökereztetéshez, másrészt el akarom ültetni az okrát és a kiwano uborkát, ezeket még nem merem kitenni a szabad földbe.
 
Kezd egyébként bennem kialakulni a parkos rész képe. Cserjékkel, évelő virágszigetekkel. Módszeresen neki kell állnom kitakarítani a kertet, pl. a tuják alatt felgereblyézni a saját elhullott leveleit és terméseket, mert nem hagynak nőni semmit. Viszont az egyik tuja alatt látom, hogy szépen benőtte a meténg, ezért úgy döntöttem, hogy a többi alá is teszek és szép zöld takaró lesz a talajon a tuják alatt és még virágzik is.
Rengeteg meténgem van egy pince tetején, de azt hiszem kénytelen leszek bevetni a gyomirtót, mert kezdi benőni a tarack. Azt olvastam, hogy lehet úgy gyomirtózni, csak az egyszikűeket vagy csak a kétszikűeket és ez nekem jó, mert a meténg közül a tarackot így fogom kiirtani, de pl. ahol meg akarom tartani a füvet, onnan meg a kétszikűeket fogom kiirtani és az marad meg, ami nekem kell.
Azt is kitaláltam, hogy a lilaakácot (a lilát) végig fogom vezetni a ház oldalán, egészen el hátrafelé. Hátha így jobban kordában tudnám tartani.

Tennivalók

2020\04\30

ÁPRILIS

1-jén...

Olvasom az időképen: Ezer lámpás éjszakája... igen, a fagyok miatt füstöltek a gyümölcsösökben, nem tudom mit sikerülhetett megmenteni. :(
Ma reggel itt nálunk -7  fok volt, de mivel itt mindig hűvösebb van, még nem virágzott ki teljesen minden, így talán megúszták.
A magnólián biztos lesz pár fagyott virágszirom, tavaly is volt, de aztán olyan virágba borult, hogy öröm volt nézni.
Holnap reggelre már nem lesz olyan hideg, remélem igazuk lesz az időjósoknak.
Úgy érzem magam az utóbbi időben, mint egy levelibéka, de muszáj figyelni, mert nem szeretném, hogy amit elültetek, az tönkremenjen.
Érdekes módon engem nem a vírus fékez le, hanem az időjárás... úgy tűnik, hogy most ilyen fékezős időszak van, pedig akkora bennem a lendület és a tenniakarás (ültethetnék), hogy alig vagyok képes tűrtőztetni magam, tényleg csak a józan mérlegelés tart vissza.

2-3-án...

-6 és - fok volt reggelente... napközben napsütés száz ágra, de nem nagyon meleg. 

4-én...

Ma már csak -2   volt reggel, viszont napközben nagyon szép idő van. Az igaz, hogy fúj a szél kissé, de ma megint csak reggel fűtöttem be, aztán hagytam kialudni a tüzet, mert nem kell a fűtés.

13-a van...

Csodás egy hét van mögöttünk, napsütés, meleg és kék ég és nem tombolt a szél sem. Nem volt csapadék, de hajnalonta még elvétve voltak fagyok. Sajnos a talaj nagyon száraz, egész ásónyomnyi mélységig porzik a föld, kivéve az agyagos részeket. 

Már nem tudom melyik hajnal volt -4 fokos, de a magnólia utolsó virágait is kivégezte... sajnálom. Tavaly annyira csodálatos volt. 

21-e van...

Lehűlt az idő vasárnaptól, de előtte jó meleg volt. Szerencsére fagyok már nem voltak, van helyette szél... már megint. Reménykedtem, hogy vasárnap (19-én) esni fog, de csak hajnalban volt valami kis eső, arra se volt elég, hogy a port elverje. 

Öntözni kell a kertet. 

25-e van...

Most már mondhatni, hogy borzasztó nagy szárazság van, nem esik az eső... porzik a kert. 

Mára megint hatalmas szél támadt, orrom-szemem-szám tele van porral, nem is lehet kinn megmaradni huzamosabb ideig. Hidegfrontnak mondja az előrejelzés, de meleg van kinn, a szél se hideg és csak néhány felhő volt az égen, zömében süt a nap egész nap. 

27-e van...

Elállt a szél és továbbra is sincs eső. Tegnap vegyes volt az idő, délelőtt kissé felhős, hűvöses, de később már rövidujjúban voltam kinn. 

Ma reggelre azonban megint fagyott, 2 m magasságban is -1 fok volt reggel 6 előtt, deres volt odakinn a talaj, de nem fagyott meg semmi... pontosabban a dáliám hajtásai szőrén-szálán eltűntek... korán tettem ki, de az időjárás előrejelzés már nem ígért fagyokat. Ez a hely itt sokkal hidegebb, mint másutt. Persze azért nem Zabar, de itt is hidegek vannak. Jó lenne már, ha egyáltalán nem kéne fűteni, mert reggelente még befűtök, sőt tegnap estére is megraktam a tüzet, mert jól esett a melege. 

28-a van...

Meleg van kinn is, benn is. Reggel sem volt már fagy, sőt... Befűtöttem kicsit, de egyszer raktam meg a tüzet, aztán hagytam kialudni. Nyitva van az ablak, bár ez már hetek óta így van. Reggel fűtés, néha este is, de többségében nem kellett már az esti (vagy a reggeli) fűtés. 

Süt a nap, néha felhők jönnek, de száraz az idő, holnaptól  ígérnek esőket... már nagyon jó lenne. 

30-a van...

Végre esett az eső. Állítólag tegnap is, de tegnap nem voltam itt. Ma reggelre viszont úgy érkeztem, hogy csupa víz volt minden, a talaj alaposan elázva, szerintem nem sokkal előttem érhetett véget az eső és ez tényleg aranyat ért. Utána kisütött a nap, meleg volt és egészen hihetetlen, hogy beindult minden a kertben. 

Ezzel április hónap véget is ért. 

Visszanéztem a Luca napi 4. napot és napos, kissé zimankós reggelű nap volt... végülis ez az április is szép napos volt és a zimankós reggeleivel bizony elvitt sok termést és lefagyasztotta a magnóliámat is. 

 

 

 

 

 

 

Időjárás Tennivalók

süti beállítások módosítása