Visszatért a kis rozsdafarkú, aki már tavaly is itt költött. :) Ez a kép még akkor készült, amikor lerakta a tojásait és nagyon sokáig ült rajtuk, szinte alig mozdult el még enni is.

Érdekesen szelídek ezek a kis madárkák, bár a közelembe nem jönnek és amikor jövök-megyek, akkor általában mozdulatlanná válnak, viszont úgy döntöttek, hogy itt laknak közvetlen a közelemben.  Olyan aranyos volt, ahogy ült a tojásokon, én meg mászkáltam ki-be, azért a fejét sokszor felemelte, hogy szemmel tartson. 

Úgy látom, hogy a napokban valamikor kikeltek a Csőrikék, illetve nem tudom hányan vannak, eddig három csőrt láttam a fészekben kitátva. Nem akarok közel menni, se zavarni őket, hadd éljék az életüket. Lehet, hogy majd jövő tavasszal, mielőtt visszatérnek (remélem visszatérnek) be fogom kamerázni a fészket, hogy közelebbről  láthassam őket.

Egyébként azt olvastam a rozsdafarkúról, hogy párban élnek, de csak egy madarat látok mindig... lehet, hogy váltják egymást?

Itt vannak (jó nagy zoommal) a kis Mélytorkok! :D 

Ma egyébként nagyon eredményes napom volt.

Pár nappal ezelőtt (nem is tudom írtam-e róla, azt hiszem igen) elkezdtem a kert végében, a fák alatt kigyomlálni a vérehulló fecskefüvet. Ki is szedtem az összeset és folytatásként a rettentően elszaporodott medvetalpat kezdtem kiszedni. Ez már nem annyira egyszerű, mert olyan gyökérzete van, hogy szerintem még így is ki fog hajtani, hogy ásóvillával kilazítom őket és kihúzom gyökerestől. Olyan gyökere van,  mint egy nagy répa, de nagyon mélyre megy.

Magamnak köszönhetem, hogy ilyen sok lett belőle, mert láttam már tavaly is ezt a növényt, de nem ástam ki. Pedig akkor még csak ezt az egyet kellett volna...ez a tanulópénz. Ma nagyon sokat kiásogattam belőle, de még van is rengeteg, de alapos vagyok, az egészen picikéket is kiszedem. A legnagyobb, a tavalyi még ott van, azt majd ki kell ásni. 

A Talpas sírján nő, szegénykém ő táplálja ezt a böhöm növényt, de holnap ki fogom szedni. Egyébként is rendbe akarom tenni a kutyasírokat, de erről majd külön írok.

Kicsit meg is ijedtem, amikor megtaláltam a neten, hogy mi ez a növény, mert vannak mérgező változatai is, a kaukázusi medvetalp  és a Szosznovszkij-medvetalp, mindkettő eléggé veszélyes. Furokumarinokat tartalmaznak, ami fényérzékennyé teszi a bőrt és égési sérülésekhez hasonló tüneteket okoz.

Ami érdekes, hogy én már nagyon régen is találkoztam ezzel a növénnyel, méghozzá Brüsszelben az Atomiumnál, még fotóm is van róla, ahogy alatta állok. Ugyanis akkora volt a növény, tényleg szenzációsan hatalmas és még sose láttunk ilyet azelőtt, és eszünkbe se jutott félni tőle, de szerencsére nem nyúltunk hozzá.

Szóval örülök, hogy nekem csak ilyen közönséges medvetalp jutott, ezzel is nehéz lesz elbánni. 

Ma délután kaszáltam is, úgy terveztem, hogy levágok megint egy kis darabot és majd szépen apránként, aztán valahogy nekimentem és levágtam az egészet. Már csak a ház előtt kell... most marhára örülök magamnak, mert erre nem is számítottam magamtól. És ráadásul valahogy ráéreztem a kaszálásra, szépen rendet tudtam vágni a damillal, nemcsak szétszecskáztam a füvet és sokkal módszeresebben is haladtam. Talán ezért vágtam le végül az egészet. 

Nem is fűzök a képhez csak annyit, hogy tiszta szerencse, hogy az ágyásba ültetett földimandula nem kelt ki. Ennek a tanulságát eltettem jövőre, azt hiszem korán ültettem el a magokat. 

Hanem, hogy ez a szorgalmas kis fúrógépezet mit művelt! Megáll az eszem! Még nem raktam ki a földbe ásott flakonokat, de holnap azzal fogom kezdeni a napot. Kezdek rettegni, hogy reggelre mit fog feltúrni.