Még a végén kiszépül itt a környék. Sajnos elmondható, hogy eddig nem ez volt a falu legszebb utcája. Az aszfalt út, ami már sokmindennek nevezhető, de nem igazi aszfaltútnak, inkább kátyú-út, (bár a legnagyobbakat tavasszal kijavították) éppen itt ér véget, a vízelvezető árkot benőtte a fű és itt-ott már a fa is. 

Tegnap viszont megjelentek itt egy csomó munkagéppel és kiásták az árkot. Remélem le is fogják rendesen betonozni, vagy kirakni valamivel, sőt azt mondták, hogy az utat is megcsinálják. 

Ennek nagyon örülök, mert szép, rendezett képe lesz az utcának. Párszor próbáltam lekaszálni a füvet az út túlsó szélén is, mert borzasztóan nézett ki, de nem győztem erővel, akkora volt a dzsumbuj. 

Tavaly a völgy felé vezető utat megcsinálták egész a közeli népszerű kirándulóhelyig, igaz csak kővel, de a régi, sáros, gödrös úthoz képest nagyon szuper lett, már csak egy híd kéne a patakra. 

Még a közvilágítást szeretném ide is kiterjeszteni, mert épp az előző ház előtt van az utolsó utcai lámpa, de úgyis készülök beszélni a jegyzővel, majd megkérdezem tőle, hogy mit lehetne tenni ezügyben. 

Ui: Az utat már végig is húzták aszfalttal, nem tudom meddig fog ez tartani, ráhúztak 10 centi aszfaltot a meglévő, rossz útra... magyar módi. Na mindegy, most új, szép és sima és ennek is örülünk. 

Az utóbbi időben állandóan az ölemben akar heverészni. De nem ám, hogy csak úgy odakucorodik, hanem tartani kell a macskasegget, hogy le ne essen, mert elveti magát rendesen. Belesimul a karomba, elnyúlik, kinyúlik, kifordul, lába égnek, hasa kitárva. Belém fúrja a fejét és úgy helyezkedik, hempereg. És még azt mondják, hogy a macska nem szereti, ha a hasát simogatják. A fejét hozzám hajtja és úgy dorombol, első lábak előre nyújtva, hátsók hátra, hosszú macska! Haláli aranyos! Úgy bújik azzal a kis pihe-puha lényével, mint egy kis baba. 

És jelenlétre tanít. Arra, hogy akkor és ott tényleg odafigyeljek rá. Néha bevallom zavar, mert valami mást szeretnék csinálni, pl. amikor dolgozom, akkor muszáj egy pár perc után letessékelni. De ha pl. csak neteznék, akkor elengedem a gépet, mert az megvár. A Böbe viszont itt van, ott és akkor, (MOST, mert minden ilyen pillanat MOST) és neki akkor kell a törődés, a szeretet, a kényelem és a simogatás. És próbálhatom, hogy majd simizem az ölemben őt, de közben a gépet nézem, nem hagyja ám! Nem erőszakos, de felemeli a kis fejét és rám néz, odadörgölőzik és oda kell rá figyelni. A kis Yoda mester! Micsoda dolog lenne már, hogy ő teljesen ott van, én meg nem. :)))

Azt mondja nekem, hogy legyél, törődj  VELEM, figyelj rám ITT és MOST. 

Van persze, amikor elmacskásodik (szó szerint is) már a karom és muszáj megmozdulnom és letenni őt, na akkor van ám vartyogás ideges macskahangon. Azt a "Neébresszé'má'felbazmeg!" nyekergés, de amúgy egy pillanat alatt képes felébredni. 

Tegnap rögtön ugrott és utána órákig hajtott egy cseresznyepaprikát körbe a lakáson. :D Biztos a konyhaasztalról lopta... 

Milyen könnyű elfelejteni mindent! Ezért is jó, hogy írom ezt a blogot, mert így megmaradnak a dolgok, mikor mit csináltam, hol tartottam... megmarad a kert története. 

Reggel a kukát tettem ki, amikor eszembe jutott, hogy tavaly ilyenkor, sőt még pár hónappal később is, csak péntekenként jöttem le ide. Ugyanilyen tájt, reggel 7 óra körül érkeztem, akkor is kapcsolt a mozgásérzékelős lámpa, a ház hideg-rideg volt és azonnal mentem a pincébe befűteni, mert akkor még a nagy fatüzelésű kazán volt csak. Volt, hogy 12-13 fok volt csak a házban és nekem 8-tól le kellett ülni dolgozni. Általában estére ment csak fel kb. 20 fokra a hőmérséklet és azt már jó melegnek éreztem akkor. 

Nem is tudom, hogy volt kitartásom annyit szarakodni. Behordani és berakni a fát, aztán amikor már fűtöttem, akkor a pincébe is mindig hordani kellett. Gondoskodni kellett a gyújtósról is, száraz papírról a begyújtáshoz. Kihordani a hamut. 

Takarítani kellett a kéményt. Utánatölteni a víznek, amikor levegősek lettek a radiátorok és levegőztetni őket. És az nem annyiból állt, hogy öntök vizet, vagy, hogy simán felmegyek a padlásra. Nem. Fel kellett hozni a létrát, be a fürdőbe, mert onnan van a padlásfeljáró (még most se csináltattam meg basszus). Elpakolni, hogy beférjen a létra. Felhordani a vizet flakonokban, csavarhúzót, tölcsért. Egy darabig nem jöttem rá, hogy a tartályról le lehet csavarni azt a részét amihez a túlfolyó cső volt erősítve, ezért kétrét görnyedve töltöttem a vizet. Aztán már lecsavartam, akkor már csak annyira kellett görnyedni, amennyire a tető ferdesége megkívánta, hogy hozzáférjek... és havonta fel kellett mászni és tölteni. De nem is tudom, akkor ez volt és csináltam, sose jutott eszembe, hogy feladjam.  

Szóval drága volt ez a cirko, de nagyon jó és szerintem maga a fűtés nem lesz drágább, sőt... azzal a régi, nem igazán jó hatásfokú fűtéssel már csak tüzeltem el a fát, rengeteget rá kellett rakni, szerintem ez a legdrágább fűtési mód.  És nem tudtam elmenni itthonról 2 óránál hosszabb időre, mert a tüzet örökké rakni kellett. Ha elmentem, kialudt. 

Mit mondjak? Nem hiányzik az egész herce-hurca.