Mátra alján, falu szélén...

2025\06\24

Pár kép csak...

Pár kép és kis szünet. 
Ebben a kánikulában nincs miről írni, mert benn punnyadok a hajnali locsolásokat kivéve. 
Persze aztán lehet, hogy majd lesz mondandóm, de most szünetelősen érzem magam. 

Tegnap este jött egy hatalmas borulás, nagy villámlással és félelmetes szélviharral, de még egy nyomorult záport se tudott ki adni magából. Hát ennyit a nagy reményekről. 

Reggel az öntözés után megmetszettem az uborkákat, volt két fészek, amihez még tettem ki karót, mert nem volt. Majd holnap a padlizsánokat is megmetszem, ne érintkezzen nekem semmi a talajjal. 
Ha valakit érdekel, akkor ajánlom Zsíros Deszka YT csatornáját, amúgy is nagyon jó, én szeretem. 

Kitettem a teraszra a kis tűzrakómat, amit még anyukámtól kaptam, de én választottam és olyan régóta nem vettem elő... de szinte semmi kerti sütögetőt nem igazán vettem elő... eddig. 
Esőcsinálási célzattal tettem ki, mert a 35 fokban nem fogok benne most tüzet rakni, de a rohadt Murphy melózik és a "Ha lemosod az autót akkor esni fog, de ha esőcsinálás céljából mosod le, akkor nem fog esni"  mintájára most se esett. 
Ki kéne rá találni valami takarót, hogy ne kelljen ki- és behurcolászni... egyébként emlékszem, hogy annyira odavoltam érte, de a világ egyik leghaszontalanabb dolga. Azt gondoltam, hogy majd ősszel, amikor kinn vagyok a kertben és már jól esne egy kis meleg, akkor majd milyen jó lesz, de eddig nem használtam. Most már több időm lesz, talán az idén majd végre lesz benne tűz is. 

kk_img_20250621_121733.jpg

kk_img_20250621_183503.jpg

Kaukázusi ördögszemek

kk_img_20250620_073941.jpg

Évelő fátyolvirág, már hatalmasra nőtt és lett egy másik is (alsó kép), ami szintén hatalmas. Egy letörött kis száracskát dugtam be a földbe és az is hogy megnőtt. 

kk_img_20250620_073957.jpg

kk_img_20250620_185751.jpg

Égőszerelem, ez a lazacszínű. 

kk_img_20250620_074011.jpg

Cickafarkak. 

kk_img_20250620_185246.jpg

Kasvirágok, ezek az elsők, de már a fehérek és a pirosak is mutatják lassan magukat. 

kk_img_20250620_185408.jpg

Mákkóró és Herkuló éppen a kertet trágyázza az idilli zöldben. :))))

kk_img_20250620_185441.jpg

Virágok Cickafark Kasvirág Kerti kandalló Égőszerelem Kaukázusi ördögszem Mákkóró Évelő fátyolvirág Tűzrakó

2025\06\23

Gyomlálás és virágok

Fel kellett vennem tegnap a szalmakalapot, sőt, hosszú ujjút, mert annyira égette a is karomat a nap, hogy nem bírtam elviselni. 

Böbe reggelről rám hozta a frászt, mert mostanában, amikor kora hajnalban megyek ki locsolni, akkor az egész kompániám körülöttem őgyeleg, de most Böbe nem jött elő. 
Szólítgattam, de még 9 óra körül se volt sehol. Volt már ugyan ilyen, de nekem mindig görcsbe rándul a gyomrom. 
Végül amikor bejöttem és kinéztem az ablakon, akkor láttam, hogy van valami fekete a fűben itt kinn a mellettem lévő földön. Már éppen nyúltam a kukkerért, amikor megmozdult és láttam, hogy a Böbe vadászik nagyban valamire. 
Végül bejött, de itt meg Elza támadt neki, még oda is mart, ez a kis majom meg nem védi meg magát, csak elszalad. Ezért féltem, ha róka támadná meg, szerintem simán szét tudná karmolni, ha karmolna... de Böbe csak elpucol. 
Mérges lettem Elzára, a Nyenyerétől a végén már hogy be volt szarva, Böbikével meg szemétkedik. Elzavartam őt, egész nap vérig volt sértődve a CicaNéni, elő se bújt. 
Böbit meg az ölemben hoztam be... nincs is elkényeztetve. :D 
Húzós éjszakája lehetett, mert csak este 7-kor kelt fel. 

kk_img_20250619_144522.jpg

Hoztam aputól egy kakukkfüvet, nem tudom milyen fajtájú (talán citromillatú lehet), de nagyon jól néz ki nála. Nagy párnát képez, kb. 20 cm magas lehet és nagyon szép zöld, szerintem örökzöld is. Virágját nem láttam, de majd megkérdezem tőle, hogy mikor virágzik. 

Illetve áthozott egy Jiaogulant is, amit 5 levelű ginseng néven is lehet ismerni. Tavaly vettem neki, annyira odavolt érte, de valamiért most mégse kell neki. Csinált neki olyan futórácsot, hogy szét se lehet szedni, majd télire ki kell találnom, hogy hová is tegyem a növényt, mert kiültetni nem akarom. 

kk_img_20250621_181046.jpg

Aggódom kicsit... a múltkor a köveket hozta, könyveket is adogat, most a növényt... nem jó jel, amikor az idősek így elkezdik odaadogatni a dolgaikat... remélem, hogy csak rémeket látok. 

Kéne venni egy újabb víztartályt, sőt lehet, hogy kettőt is, a kert különböző pontjaira, hogy ne kelljen annyi vizet hordozgatni. 
Nem működik a slag rendszerem, pedig mindent megvettem hozzá, de orrán száján dől a víz, ennyi vizet nem akarok elpocsékolni. Valószínűleg nem kompatibilisek egymással ezek a cuccok, pedig látszólag ugyanolyanok és passzolnak is, de mégsem. 
Így aztán kannával hordom ki a vizet, de az az igazság, hogy így jobb is öntözni, mert oda öntöm a növény tövéhez, ott a legsűrűbb a mulcs is, illetve a slaggal folyton vacakolnom kéne, nehogy letörjek vele valamit. 

Nem tudom kiültetni az új cserjéket se, mert olyan a talaj, mint a beton. Az egyiknek már elkezdtem előkészíteni a helyet, jól beöntöztem és majd fokozatosan kivájom a gödröt neki. 
Nagyon érdekes viszont, hogy ahová (a veremhez) beültettem az új kakukkfüvet, ott meg nedves volt a föld, ahogy beletúrtam... azt hittem puskapor száraz lesz, de nem. Legalább van valami haszna is ennek a kötött talajomnak. 

Jön a kánikula is, lehűtöttem a házat 20 fokosra, mégiscsak jobb innen indulni neki a melegnek, mint 22-23 fokról. Az igaz, hogy most meg, amikor bejövök a kertből, akkor majd megfagyok. 

Tegnap nekiálltam és kigyomláltam a vöröshagymák ágyását is. Ugyan sokak szerint ellentmond most ez a szárazság miatt a józan észnek, de minden füvet visszaraktam a talajra, az igaz, hogy nem a hagymák közé. A hagymát nem mulcsolom, sőt nem is öntöztem eddig, de most majd fognak kapni vizet, aztán meglátjuk mi lesz. 
Azért gyomlálok, mert ha erre a folyondár- és porcsinfűtömegre jönne most egy eső, akkor úgy elszabadulna a kert, hogy az életben nem  raknám rendbe. Így is el fog szabadulni, amikor majd vizet kap, úgy rendesen. 

kk_img_20250622_184139.jpg

2022-ben is úgy volt és akkor nem volt időm a gyomlálással foglalkozni, 2023. tavaszán rengeteg időmbe és energiámba telt, mire gatyába tudtam valamennyire rázni a kertet. Nem is tudtam teljesen, volt rész, amivel még 2024. tavaszán is küzdöttem. Ráadásul az se kell, hogy magot szórjanak a gyomok, mert most minden nagyon igyekszik biztosítani a szaporodását, ezért gyorsan virágoznak és magot érlelnek. 
Arról nem is beszélve, hogy milyen remek alkalom most ez az időszak a gyomok gyérítésére. Hamupipőkés az biztos, de pl. a szürke madársóskát szinte egyesével csipkedtem ki a földből, ahogy a porcsint is, a parlagi madársóskát, a disznóparéjt és a rengeteg folyondárt is, sőt, apró gombvirágból is rengeteg van nálam. Ahol nagyon sok volt, ott elvágtam a növényeket a kis kéziszerszámommal. 
Ha eső lesz, így is be fog indulni minden, de nem a méteres folyondárok nőnek még nagyobbra és nem is fognak így virágozni és magot szórni sem. Jövőre kevesebb kell, hogy legyen, már feltéve, hogy majd eső után is ki tudom szedni a füveket. 

És akkor jöjjenek a virágok. 
Előszedtem a rózsák papírjait és most már be fogom tenni a címkék közé is a nevüket, mert évről-évre elfelejtem és ez szerintem csak rosszabb lesz. :))))
Ez egy Pariser Charme tearózsa, nagyon finom illata van. 

kk_img_20250619_085527.jpg

kk_img_20250619_085542.jpg

Tearózsa Comet. 

kk_img_20250619_090351.jpg

Ez is a Comet. 

kk_img_20250619_090357.jpg

Piros kokárdavirág.

kk_img_20250619_085619.jpg

Sárga kokárdavirág és sásliliom. 

kk_img_20250619_085910.jpg

Pompás küllőrojt, van már a kertben vagy 5 telep belőle és még majd teszek máshová is.  

kk_img_20250619_085731.jpg

Árvalányhajak, tavaly vetettem magot és abból lettek. 

kk_img_20250619_085823.jpg

kk_img_20250619_085844.jpg

Monarda, tavaly alig jött elő. Ráültettem a rózsaszínű jácintokra és tavaly valahogy nem tudott kikelni közöttük, úgy tűnik, hogy az idénre kiegyeztek valahogy, mert jácintok is voltak és ez is milyen szép most. 

kk_img_20250619_090157.jpg

Tennivalók Gyomlálás Pompás küllőrojt Kokárdavirág Monarda Árvalányhaj Rózsa Comet Rózsa Pariser Charme

2025\06\22

Aranka beköltözött... kinyírtam...

Újabb reggeli öntözés után - ezúttal az előkert volt a soros, ma az Árnyas kert jön - tegnap nekiálltam és kiszedtem a cukorborsót is. Az összeset elvittem hátra a másik borsóágyásba és letakartam vele a talajt. Még mindig nem fedte be teljesen. Egyelőre nincs több mulcsanyagom, illetve van szénám is, de majd kijön még 2 sor borsó, azt fogom odatenni. 
Viszont olyan büszke vagyok apukámra, képzeljétek el, hogy elkezdett mulcsolni ő is. :) 86 éves múlt és még tavaly is azt mondta, hogy attól rendezetlen és csúnya kert, de mindig mutogattam neki, hogy nézze meg, milyen jó nedves és hűvös a talaj a mulcs alatt még a legnagyobb kánikulában is. 
Aztán valamelyik nap, amikor átjött és végigsétáltunk a kerten, elámult, hogy milyen szépek a paradicsomjaim és tegnap mutatta, hogy ő is lemulcsolta szénával az összes palántáját és nedves alatta a talaj. :)

Nekiestem és visszavágtam az orvosi zsályát. Hatalmas az a bokor és minden évben rájövök, hogy nem lehet formára vágni. Annyi ága van és és keletkezik új, ami aztán megfásodik, hogy csak nyesni lehet vissza, amennyire csak tudom. Az alsó, földön fekvő részeit is teljesen kivágtam, gyakorlatilag visszamulcsoltam ezt is saját maga alá a zöld és a fás részekkel együtt. 
Még a jezsámenek vannak hátra, az még szép falat lesz visszametszegetni őket. 

Viszont képzeljétek mi találtam a kertben. Gyomlálgattam itt-ott, pakolásztam vissza a kiszedett füvet a növények köré, amikor megláttam a sárga cérnákat az egyik ernyős verbénán (ami ugye szintén magától kelt), Aranka volt rajta! 
Na, hát ettől aztán rohadtul megijedtem, leszedtem az összeset róla, bedobtam a kukába, de aztán rájöttem, hogy amiben már benne van, azt is ki kell dobnom, ezért ment a verbéna is utána. 
Nem tudom honnan jött be ez az élősködő dög a kertembe, de úgy kellett, mint ablakos tótnak a hanyattesés. 

Érdekes egyébként megfigyelni, hogy vannak növények, amiknek meg se kottyan a szárazság. Ilyen pl. az Írország harangjai vagy másik nevén kagylóvirág. Növekszik rendületlenül és hozza ezeket az érdekes formájú zöld virágokat, amik tulajdonképpen csészelevelek az apró virág körül. 
Érdekes, hogy a leírások szerint rendszeres öntözést igényel, hát nem... én nem öntözöm és tök jól elvan egyelőre. 

kk_img_20250617_072330.jpg

kk_img_20250620_074223.jpg

A tűzgyöngyvirágok is nyílnak, bár nem olyan gazdagon, mint szoktak, de hát kész csoda, hogy élnek. 

kk_img_20250617_072727.jpg

Az előkertben a fehér macskafarkú veronika is hamar elbarnítja a szirmait. 

kk_img_20250617_073137.jpg

A muskotályzsálya bírja, de lassan vége a virágzásnak. Még hagyom kicsit, mert a kék fadongóknak nagy kedvence, de vissza fogom vágni, mert nem szeretném, ha magot hullatna, mert akkor mindenütt lesz belőle és már pici korában is olyan gyökere van, hogy ásó kell hozzá. Egyszer már megkínlódtam vele, elég is volt annyi, azóta nem engedem szaporodni csak úgy bele a vakvilágba.  

kk_img_20250617_073536.jpg

Búzavirág, a kertbe már nem engedem be, mert ez is olyan, hogy mindenhol lesz belőle. Kívül nőtt (magától) a kerítésen kívül, ott szórhatja a magját, de ez most egy szál,  jövőre már százan lesznek... ezzel fogok mulcsolni, de azért szép. Nagyon szeretem a kék virágokat.

kk_img_20250617_073619.jpg

Clematis 'Star of India', jól megijesztett tavasszal, azt hittem ennek is vége lett. A 'Justa' sajnos kipusztult és ennek a szárain se láttam egy megveszekedett rügyet sem. Már majdnem lemondtam róla, amikor láttam, hogy tőről hajt kifelé. Nem olyan dús, mint tavaly volt, nem tudom, hogy mi baja volt neki, de most kicsit figyelmesebben öntözöm, mert lehet, hogy ez a száraz időjárás nem kedvezett neki. Szárazabb helyen van, mint a többiek. 

kk_img_20250619_085216.jpg

Levendula. Szedtem egy csokorral belőle és begyömöszöltem egy üvegbe és nyakon öntöttem vodkával. Kullancs ellen fogom picit majd hígítani vízzel és magamra permetezni. 

kk_img_20250619_085237.jpg

A 'The Fairy' rózsám is nyílni kezdett. Rengeteg bimbó van rajta, fel is támasztottam az ágait, mert ez tulajdonképpen egy talajtakaró rózsa, de nem akarom, hogy a földön heverjenek az ágai. 
Nagyon bírja a metszést, tavasszal szinte tövig visszanyestem és ekkora megint. 

kk_img_20250619_085417.jpg

kk_img_20250619_085426.jpg

Böbike, CsőMacska! :))) Újabban teljesen ellepte a fotelt, állandóan ott alszik. Mindig van valami kedvenc helye a lakásban. :) 
Szerencse, hogy az én fotelemre már nem szokott pályázni. :D Volt idő, amikor szó szerint harcoltunk a fotelemért. :))))

kk_img_20250619_122851.jpg

Levendula Virágok Búzavirág Muskotályzsálya Macskafarkú veronika Tűzgyöngyvirág Clematis Star of India Írország harangjai Böbe a fotellény Rózsa The Fairy

süti beállítások módosítása