Mátra alján, falu szélén...

2020\12\15

Tökölés

Elkezdtem megsütni a saját termésű sütőtököket és azt kell mondjam, hogy finom lett. Jót tett nekik, hogy sokáig kinn hagytam őket és gondolom az utóérés is. Lenn vannak a pince előterében egy nagy papírdobozban. 

A legutóbbiból ettem is, és egy részéből sütőtökkrémet csináltam, nagyon hasonlóan a répakrémhez. 

Azzal a különbséggel, hogy ebben nincs fokhagyma. A jól átsült tököt elpépesítettem villával, reszeltem bele kis szerecsendiót, pici római köményt (őröltet) tettem bele, pici őrölt vegyes borsot és sót. Nyomtam bele egy kis majonézt, ennyi. Pirítóssal reggelire nagyon finom. 

Ma is tervezek egyet megsütni, lehet, hogy ma egy részére szórok kicsi fahéjat és csurgatok rá mézet, de nem az egészre, mert magában is szeretem. Én mindig túlsütöm kicsit a tököt, mert szeretem a picit túlsült, már-már égett széleit. 

Egyébként azon gondolkodtam, hogy jövőre nem ültetek, mert nagyon nagy helyet foglal és túlságosan fut mindenfelé, de azért tettel el belőle magot... hát persze, hogy tettem. :))))))

Recept Sütőtök Sütőtökkrém

2020\12\13

Jaj...

Annyira nincs erőm semmihez, hogy az rettenetes. Kimentem a kertbe kicsit, hogy levegőn legyek, de semmihez semmi energiám. Kedvem lenne, de pár gereblyehúzástól elfáradtam... mint akiben nincs izom. Bennem van a hajtóerő, hogy kimenjek és csináljam a dolgokat, de amikor kimegyek, akkor pár mozdulattól úgy érzem magam, mint egy rongybaba, csak lógnak a tagjaim erőtlenül. 

Összehúztam a magnólia leveleit egy kupacba, bár még a kupac se lett rendes. Össze kéne szedni... otthagytam. 

Találtam viszont alatta egy phlox-ot, gondolom magról kelhetett ki, mert előzőleg ott volt a phlox, onnan ültettem át a sziklakertbe. Még akkor vettem, amikor nem volt egy ásónyomnyi megművelt rész sem a kertben és hirtelen nem volt hová tenni, így  beültettem a magnólai alá. Jó helye volt egyébként ott, szépen virágzott, mert amikor nyílik, akkor még nincs lomb a fán, csak virág és később is sütötte a délutáni nap. Örülök ennek a kis magoncnak, mert imádom ezt a növényt, csodaszép virágai vannak tavasszal. 

kk_20200427_181823.jpg

És találtam még 2 kicsi kék kúszó nepáli borókát is, amiből szintén van egy nagy, a kicsik meg magoncok, mert nem a tövéről nőnek, hanem  másutt (nem messze) és önállóan. Az egyiket már odaígértem apunak. 

 

Évelő virágok Phlox

2020\12\13

Sötét december

Kezdek elpihenni én is most már így decemberre. Éppen lenne mit csinálni még a kertben, de leginkább nincs mikor. Túl rövidek a nappalok már. (jaj, de jó, hogy mindjárt itt a Napforduló!)

Emlékszem tavaly a Napforduló után naponta néztem mennyivel hosszabbodnak a nappalok, mert még fával fűtöttem és le kellett mászkálnom a pincébe... utáltam sötétben lemenni, de ezt már írtam többször is. Azt hiszem viszont, hogy fogom még emlegetni egy darabig, mert meghatározó élmény volt. Van, aki egy életen át így fűt, nem is tudom, mennyit fázhat. Aki elmegy reggel dolgozni és késő délután ér haza, az sosem tud felfűteni, mert hiába rakja meg reggel, 2-3 óra múlva a tűz kialszik, vagy ha nem alszik ki olyan hamar, már nem melegít. Szóval eleinte nagyon vadregényes volt, de nagyon örülök, hogy beköttettem a gázt. 

***

Megraktam a madáretetőket is, de eszméletlen, hogy mennyit esznek. Az új etetőbe kb. 2 liter kaja fér bele és 2 nap alatt felfalják. Van itt akkora csivitelés az udvarban, hogy csuda!

Mindenki fal... a macskák is.Egész nap tömik magukat, a nomádjaim már olyanok, mint a hordó. Böbe fogyott egy kicsit a műtét után és mivel benn volt, kevesebbet is evett, de majd összeszedi magát ő is.  

Böbike tegnap ment ki először a műtét óta, délután engedtem ki... estére annyira elfáradt, hogy nem győzött aludni. Evett, aztán először az ölemben heverészett, utána pedig bement a kuckójába és aludt reggeli. Biztos, hogy a műtét és a közel a 10 napos benn lét legyengítette őt. 

Mára terveztem az első kimenést, de már szegénykém nagyon szenvedett. Pedig rengeteget játszottam vele, de amikor a nomádok feljöttek  az ablakhoz enni, akkor ott ugrált a radiátorokon, egyik ablakból a másikba és kukkolt kifelé. Szerencsére teljesen rendben van és remélem így is marad, nem csinál kinn semmi hülyeséget. Még csupasz a kis pocija és pl. egy fáramászás nem tenne jót, vagy a kerítésmászás... de hát már tegnap is átmászott rajta a szomszédba. 

A nomádjaim meg dobozharcot folytatnak. Valamelyik nap Herkules nem jött reggelizni, már nagyon hiányoltam őt és amikor kimentem, akkor láttam, hogy ott fekszik az Elza téliesített dobozában, Elza egy szalmával teli dobozban feküdt, a másik téliesített doboz pedig üresen állt. Átraktam a másik téliesített dobozt az első mellé, mert lehet, hogy nem jó helyen volt, azért nem vette igénybe senki még. 

Mert szerintem Herkuló azért nem jött reggelizni, mert akkor Elza visszafoglalta volna a dobozt. 3 doboza van a két majomnak, de mindenki azt az egyet akarja. Az volt az első doboz, de tényleg nem tudom miért azt akarja mindenki. :))))) A második szerintem jobb lett, tágasabb is picit belül és nagyon jól le van szigetelve. Lököttek ezek a macsekok, de majd ha igazán hideg lesz, akkor úgyis betalálnak bele... csak nehogy aztán valami ravaszdi komát találjak benne egy reggel. :))))

Állatok Kertlakók

süti beállítások módosítása