Mátra alján, falu szélén...

2021\07\06

Szöszös ökörfarkkóró, díszhagymák és rántott tök

 Azt hiszem ha nem kapunk nagyon hamarosan esőt, akkor - csúnyábban szeretném mondani - cseszhetjük az idei kertet. Most még fejlődik, de még egy eső nélküli hét és annyi. Hétvégén meg kell néznem a kutat, hogy mennyi víz van benne, mert az is megfordult a fejemben, hogy a szivattyú ejtette el, de akkor nagyon mérges leszek, mert most vettem a szivattyút tavasszal. Nem ment egyszer sem sokáig üresben, mindig kikapcsoltam már akkor, amikor észrevettem, hogy elkezdni nehezebben szívni a vizet. Lehet, hogy tényleg egyszerűen nincs elég víz, de lehet, hogy mélyebbre kell tenni. 

Ez most azt mutatja, hogy nem alapozhatok a kútra, fel kell fogni az esővizeket is, ehhez még szükségem lesz tartályokra. 

Itt pedig a rókakesztyűnek várt, de szöszös ökörfarkkóróként tündöklő csodám van, vadnövény vagy sem, de gyönyörű lett. Hatalmas, impozáns növény, megtartom. 

kk_img_20210705_071848.jpg

kk_img_20210705_071908.jpg

Ezek pedig díszhagymák, 3 helyen is van belőle, a lepkék és a méhecskék is imádják és a kasvirágot is. Egészen hihetetlen, hogy mennyi lepke van az idén a kertemben. Olyan szépek!  Ahogy repülnek is, csupa szárnyalás az egész kertem! 

kk_img_20210630_064606.jpg

kk_img_20210705_123818.jpg

 Tegnap pedig levettem az első tököt és kirántottam egy részét, illetve össze is reszeltem belőle és töktócsnit sütöttem, kicsit sótlan lett, utána kellett sózni, de azért nagyon jót ettem belőle. Az idén rengeteg tököt, cukkinit és patisszont fogok enni, mert baromi sokat ültettem, bár nem kiabálom el, mert lehet, hogy az időjárás majd lerendezi, hogy ne legyen, de most nagyon szépen nőnek még. 

kk_img_20210705_121041.jpg

Virágok Évelő virágok Kasvirág Szöszös ökörfarkkóró Diszhagyma Rántott tök

2021\07\05

Borágó

 Még soha semmire nem használtam ezt a növényt és nem is azért van a kertemben, hanem azért, mert annyira gyönyörű a színe. Állítólag savanyúságba lehet tenni, majd ki is próbálom egy üveg uborkában. 

Tavaly ültettem egy sort, de az idén magától kelt ki pár darab. Hagyni fogom őket magot hozni, hadd vesse el magát megint. Nem is kell belőle egy egész sornyi, pár darab van a zöldbabok között, ennyi látványnak elég. 

Szeretem a szedett-vedett ágyásokat, egy kis ez, egy kis az van a fő növény között. Az idén pl. a zöldbab között még borsikafű is van, az is elvetette magát. Van, ahol büdöske kelt és egy csomó ágyásban körömvirág díszlik, de egy-két muskotályzsályát is meghagytam. Szeretem, amikor az uborka között ott nőnek a kaporszálak, valahogy számomra ettől olyan élő, burjánzó és természetes a kert. Van, akinél minden glédában áll, szálegyenesek a sorok (aki úgy szereti), de én nem, én szeretem ezeket a vegyes, élő, izgő-mozgó kerteket, ahol a pillangók és méhecskék is jól laknak.  

kk_img_20210629_090347.jpg

kk_img_20210628_061040.jpg

kk_img_20210619_070049.jpg

 kk_img_20210628_061207.jpg

Borágó Veteményes

2021\07\04

Virágiskola és egyebek

Huh, ma ellepték az emberek a környéket, rengeteg autó parkol kinn és beállt egy busz is... beállt a szomszéd telekre... 

Eszembe is jutott a felvétel, amit a múltkor láttam, hogy valahol (nem Magyarországon volt) beálltak a fazon telkére, aztán a buldózerrel tolta ki a francba a kocsit a gazdája orra előtt. Megérdemelte a gazdi. Itt is jócskán kellett néznem az egyiket, amelyik épp a kapubejárómba készült beállni. Már épp szóltam volna, de észrevette magát.

Nem szeretnék túl népszerű  idegenforgalmi vidéken lakni, de sajnos már ezt a helyet is kezdik felkapni. 

Még jó, hogy korán kimentem csikungozni, mert nagyon zavartak volna a lármájukkal az emberek. Nem is értem teljesen ezt a fajta kirándulási módot, amikor 3-4 százan ellepik az erdőt, semmit  nem élveznek a természet csendjéből, épp azt nem kapják meg, amiért jöttek. 

Szegény RókaKoma biztos elrejtőzött előlük, pedig reggel is itt osont szó szerint a kerítés tövében, aztán meg bemasírozott a lucernásba.

Rengeteg pocok lehet odakinn, Elza is ideokádott egyet két darabban reggel hátul a tetőre. Lehet, hogy kellett a hely a dobozos kajának, mert elkezdett enni, majd gyorsan kihányta a pockot, aztán folytatta a reggelizést. Hrrrr! Próbáltam, leönteni onnan vízzel, de nem ment le, amúgy nem is bánom, mert csak a csatornában kötött volna ki, majd megeszik a bogarak. 

Sajnos egy csomó évelő növendékem tönkrement a propagátorban. Nem tudom, hogy a propagátorban való növesztés nem megy nekem, vagy a virágföld nem jó (általános volt), amibe tettem a növényeket, de nem nagyon veszik magukat sehová. Így aztán nem átallottam egy párat - amiből még volt magom - újraültetni. Végül is július eleje van, szeptember-októberig még nyugodtan meg tudnak nőni és erősödni. Az is lehet, hogy ki kellett volna ezeket is ültetni a szabad földbe, mert amiket kiraktam (2 propagátornyi volt, az egyikből ültettem ki) azok szépen fejlődnek. A piros len már ki is nyílt, a fekete búzavirág is, illetve a kúpvirágot, a kokárdavirágot és a fehér margaréták zömét már ki is ültettem a végleges helyére. 

kk_img_20210704_094135.jpg

És végeztem a hétvége legmumusabb tervével is, visszavágtam a lilaakácot, mert úgy elkezdett nőni, hogy már fenn volt az előtetőn. Tavaly, amikor a verandára csináltattam új tetőt, levágták az egyik nagy ágát, az hajtott most az idén, mint a bolond, egy talicskányi levágott ágat vittem hátra a komposztra. Párat pedig eltettem belőle dugványnak a barátnőmnek,  remélem gyökeret eresztenek majd, biztos örülni fog neki. 

Két szép hajtást pedig meghagytam, és elvezetem a veranda ablak alatt, át a kocsibeálló felé. Van ott hely neki a tető alatt és ha lehet, elvezetem hátra is a kút mellé. legalább majd ezeket az ágakat táplálja és nem akar mindenáron mindenfelé menni. Persze ez egy olyan növény, de ha nagy, erős ágakat nevelek ebből a kettőből, azoknak kell a tápanyag, így kevesebb lesz az oldalhajtás. 

És ma már saját ubit tettem a reggeli salátámba, és természetesen saját tépősalátát is. Ezek az első ubik, egy zöld, egy fehér. A fehér ubi a saját magomból kelt, amit tavaly tettem el egy jó nagyra nőtt és beérett fehér uborkából. Ha nem lenne tüskés, héjastól ettem volna, annyira zsenge volt. 

kk_img_20210704_074728.jpg

 

Virágok Évelő virágok Virágiskola

süti beállítások módosítása