Tegnap ismét felnyitottam egy cukkinikrémet, de az is rossz volt. Ki kell majd hétvégén öntenem a többit is.
Szóval a "Fűszeres cukkinikrém télire" című bejegyzésemben írtakat ne főzzétek meg (beletettem a bejegyzésbe is, hogy ez biza nem jött össze). 
Az alapreceptet pedig a netről vettem, az igaz, hogy alaposan meg is változtattam, jól ki is dunsztoltam, de a krém mégis romlott volt. 

Ráadásul, kiesett az üveg a kezemből épp a fürdőben... a WC-be akartam önteni még az aljáról vízzel felhígított maradékot és bakker, szétment az egész trutyi, plusz tele lett a fürdő szilánkkal... egy órába telt mire feltakarítottam, viszont nem káromkodtam, mint a kocsis, csak magamban kicsit. Ezen egészen meg vagyok lepődve. :))))

A tegnapi nem az én napom volt ilyen konyhai szempontból, mert az ebédet is odaégettem. Melegedni tettem oda, de visszaültem dolgozni és jól elfelejtettem a kaját, a szagra figyeltem fel. Az a lábas amúgy is olyan odaégős lábas. Pedig anno még Hongkongból mentettük haza, de már ott is beleégett valami hal. Emlékszem, hogy kísérletezgettem főzéssel, de alapvetően többnyire gőzöm se volt a boltokban, hogy mi micsoda és hogy kell vele bánni. Elhatároztam pedig, hogy majd rengeteg keleti fűszerrel térek haza, de végül nem igazán vettem sok dolgot, mert teljesen ismeretlen cuccok voltak náluk. Plafonig rakott, nagy, ötliteres üvegekben árulták a fűszereket a boltokban, de csak a szárított tengeri csikóra ismertem rá, persze voltak hagyományosabbak is, de az  meg itthon is van. 
Szóval a lábast kisúroltam és haza is utazott, de azóta is olyan sok minden beleégett már, mintha emlékezne. Most is kisúroltam... 

Néha úgy érzem, amikor így eszembe jutnak a régi utazások, mintha egy másik életem lett volna és tulajdonképpen ez így is van. 2002 és 2018 között egyfolytában úton voltam a világban. Másfajta élet volt Pesten, más igényekkel, más célokkal. Most meg itt parasztasszonykodok, de most ebben érzem jól magam, most nem kívánnék már menni, aztán ki tudja majd meddig tart? Ahogy az megváltozott bennem, ugyanúgy ez is megváltozhat. Bár... a kert szeretete sose múlt el, ahogy a növények szeretete sem múlt el, hiszen végig dudvafotóztam a fél világot, csak éppen akkor nem volt kertem, de mindig is hiányzott. Sosem volt a dolgok kerek, a kert hiánya miatt. 

Nehezen tudnék már kert nélkül élni az biztos, de azt is érzem, hogy valami nyüsztetés van bennem az utóbbi hónapokban, de még nem látom, hogy mi alakul, csak a megkezdődött erjedést érzem.
Most kicsit éberebben is figyelek, mert máskor is volt már ilyen érzés bennem, más élethelyzetben, de akkor még nem figyeltem fel rá. Csak akkor döbbentem meg, amikor megérett bennem a változás és gyakorlatilag önmagamra is meglepetésként hatott, pedig ha odafigyeltem volna, akkor észrevehettem volna az előzményeit. 
Ezért most jobban figyelek, mert valami megint zajlik bennem, valami nyugtalanság, egyfajta húzás, de még nem tudom hová. Még nem tudom, hogy térben húz-e valami máshová, vagy minőségben, vagy mi ez, de valami kétségtelenül dolgozik bennem. 

Ez most némi magyarázatul is szolgál a régebbi dolgokra, akkor okoltam magam, hogy miért nem léptem előbb, de ahogy most sem tudom (még), hogy mi érik bennem, valószínűleg akkor sem tudtam. 
Azt hiszem én csak akkor teszem meg a lépéseimet, amikor azok tényleg beértek, bár akkor legalább nem kell utólag megbánni semmit, mert kiforrott döntéseket hozok meg. Akkor sem bántam meg... tulajdonképpen soha, egyetlen döntésemet se bántam meg, valahogy mindig a megfelelő lépést tettem meg a megfelelő időben. Azt hiszem ennek az ára az idő, amíg érlelődnek. Sajnos azonban az idő nem áll rendelkezésre korlátlanul, ezt is tudom, de azt is, hogy ezt a folyamatot siettetni se tudom. Hát... meglátom mivé alakul ez bennem. 

... vagy seprűjeneszter? 

Egész meg vagyok lepődve, hogy ez a bokor a kertben már mekkora, pedig csak valamikor júniusban ültettem el. Nem vagyok biztos abban, hogy ez most seprőzanót lesz vagy festőrekettye vagy seprűjeneszter. Szerintem zanót (grincsfa), de még az apró leveleik is annyira egyformák, hogy alapvetően gőzöm sincs igaziból melyik lehet. 

Ekkora volt júniusban (bal oldalon a sárga): 

És ekkora most. Kíváncsi vagyok végül mekkora lesz majd, de úgy tűnik szereti a helyet, mert nő, mint a bolondgomba. Át is kell majd gondolni, hogy mit ültetek a közelébe, mert agyon fogja nyomni. 

Herkulesből meg egy kukkoló lett. :D :D 
Egész nap az ablakban ül és néz befelé. Néha már-már zavaró ez a folyamatos kukkolás. :)))
Eleinte azt hittem, hogy állandóan enni akar (egyébként azt is, mert a CicaÚr egyáltalán nem veti meg a jó falatokat), de valójában szeretgetést akar. Tulajdonképpen egész nap azt szeretné, hogy ölelgessem, tutujgassam, vakarjam a pofiját, melegítsem a szőrikéjét. Szóval egész napos imádásra tart igényt, talán ezért is éhes, biztos érzelmi éhsége van, mint az embereknek is szokott lenni. Hihetetlenül bújós ez a cica, persze szigorúan csak az ablakban. 
Érdekes, de se Elza, se a Böbe nem ennyire bújós. Ők is szeretik a szeretgetést, de Herkuló szabályosan vonaglik és kéjeleg, felfekszik a tenyeremre. :)))) És persze látni kéne azt a csalódott képét, amikor készülök becsukni az ablakot. Mostanában rászokott arra is, hogyha még nagyon akarja a simit, akkor bedugja a fejét az ablakok közé, hogy ne tudjam becsukni. Úgy kell kituszkolni a fekete kobakját. :)))
Van amúgy másik szeme is, csak itt belenyalt vagy kacsintott, nem is tudom. :D 

Tegnap is voltam kinn pár órát a kertben, de végül be kellett jönnöm, mert olyan sűrű szitálás kezdődött, hogy egészen eláztam tőle. 

Kiültettem a fekete hunyort, remélem megmarad a kései időszak ellenére. Húzgáltam a tövéhez fenyőkérget. 

Apunak odaadtam az összes (két nagy darabot tartottam meg) paszternákot, akkorák voltak, mint a karom.
Már csak a retkek vannak kinn, jánosnapi, fekete retek és vajrépák. 
A vajrépákról (retekként fogyasztható) csináltam képet, olyan szép pirosak, mint a hónapos retek. 
A paszternák ágyását majd valamikor még fel kell villázni, de mostanában nem úgy tűnik, hogy az idő engedné.

Vittem ki pár darab kartont is a bugás hortenzia köré, de falevelet nem hordtam rá, mert minden nagyon nedves. 

Megláttam egy csomó szürke madársóskát is az egyik részen, ami pedig le van szórva fenyőkéreggel, de ez a nyomorult fű bárhol képes megélni és még fut is a talajon. Kiszedtem amit csak bírtam, rémes gyökere van. Szisztematikusan irtom a kertből ezt a füvet is, de ebben legalább győzelemre állok, nem úgy, mint a tyúkhúrral. 
Közben láttam meg ezeket a gombákat, ott növögetnek szépen a jezsámen bokor mögött. Ha még lenne rajta levél, nem is vettem volna észre. Hihetetlen, hogy az idén micsoda gombaarzenál volt a kertben. 

Az egyik kivágott szilvafa tőkéjén ilyen gomba nő, de van még a cseresznyefa tőkéjén rengeteg susulyka is. Szépen lebontják nekem a kivágott fa tőkéjét. 

A MosogatóCicát szerintem valami bántotta, még pedig a fejét. Olyan szépen engedte magát már simogatni, egy pár napja azonban keservesen visítva vagy fújva elugrik a kezemtől. 
Talán megpróbált valaki másban is megbízni szegénykém. Most kezdhetem elölről az egészet, napok óta nem értem (érhettem) hozzá, ma reggel a vállánál kicsit megintettem és simiztem egyet rajta. 
Okosak ezek a cicák, sokkal okosabbak és intelligensebbek, mint gondoltam volna valaha is, meg fog tanulni különbséget tenni ez a cica.
Ezen a képen még így nyomult be, amikor kaját vittem neki, most nem jön túl közel se.