Borzasztó, hogy a polosok máris csak úgy avászkodnak befelé. Pontosabban próbálnak, mert minden le van hálózva. Valamelyik nap feltettem a veranda ablakra is, mert már találtam benn is majdnem minden nap belőlük, de látom, hogy próbálnak bebújni a háló alá, fészkelik magukat a rohadt dögök!
Egyébként a hétfői nap borzasztó volt, hidegfrontot ígértek, ehhez képest reggel hatkor 24 fok volt, ez volt a nyár eddigi legmelegebb reggele és forró szél fújt. Napközben is borzasztó volt, az ablakokat se tudtam becsukni, mert nem hűlt le reggelre a ház, aztán persze még jobban felmelegedett... ááááá, puttonyom tele. Jöjjön már az ősz!
Már a nap is olyan sárgán süt, érdekes ez, mert augusztus 20-a után szokott úgy fordulni, hogy ilyen színű lesz és ettől tényleg őszivé válik az ember hangulata, ugyanakkor meg kánikula van, de jövő héten elvileg vége lesz már.
Elkezdtem még hétfőn összekészíteni a zakuszkához valókat is, megfőztem a babot és leszedtem a padlizsánt és a paprikát.
Aput is elláttam egy szatyor paprikával és most is rengeteg van. Még soha nem volt ennyi paprikám, de most is a ramiro a legszebb és a legfinomabb is.
A padlizsánt és a paprikát megmostam, hogy másnap reggel rögtön tehessem be a sütőbe, illetve a paprikát az aprítóba.
És így is lett, de a paprikát végül először megsütöttem a sütőben egy darab grillfólián és utána aprítottam fel.
A paradicsomot is beszedtem reggel és forró vízbe dobálás után lehúzgáltam a héját és az is ment az aprítóba, utána pedig a bab is.
Összevágtam egy nagy rakás hagymát is, lesütöttem olajon és amikor megsült, akkor tettem bele a paprikát, jól összerotyogtattam és utána ment bele a paradicsom, sót adtam hozzá, szemes borsot és babérlevelet.
A paradicsommal elég sokáig sütöttem, hogy elfőjön a leve.
Amikor már elég sűrűnek láttam, akkor hozzáadtam a lehéjazott, sült padlizsánt, amit előtte a krumplinyomóval jól pépesre törtem.
Párszor kellett sót is adni hozzá. A padlizsánnal együtt is sütöttem jó sokáig és tényleg feljön az olaj a tetejére, ahogy receptben írják.
Amikor a padlizsán is belekerült, akkor fedőt tettem rá, mert iszonyúan köpködött.
Végül a babpépet is hozzáadtam és azzal együtt is főtt sokáig, azt akartam, hogy minden pici része nagyon átfőjön, mert - ugyan majdnem minden már eleve sült és főtt volt, ami belekerült (kivéve a hagymát és a paradicsomot) - az erős főzés csírátlanít és az ízek is egyre jobbak lettek. Mivel ebben semmilyen tartósító nem lesz, ennek nagyon meg kell főnie.
A vége felé levettem róla a fedőt és úgy főztem, pufogott, mint egy fumarola, de akkor már nem köpködött.
Az üvegeket és a kupakokat is kifőztem, ezzel megint mehetek üveget venni, mert elfogyott és még jön a cékla meg a birsalma. Az idén befőzési rekordot állítok a saját konyhámban.
Egyébként én még soha nem ettem (nem tudom milyennek kell lennie) és nem is csináltam ilyet, de valami eszméletlenül finom lett.
10 üveggel lett és nagyon finom. Ami kimaradt, azt megettem pirítóssal, natúr is jó, de úgy is, hogy szórtam a tetejére kicsi parmezán sajtot. Szerintem télen tésztaszósznak is nagyon finom lesz.
Amikor meghűl, még fel fogom címkézni.
***
Más. Egyébként meg most kicsit besokalltam.
Most mondhatom, hogy ha tudtam volna... gyanútlanul hozzászóltam (soha többé) Szomorú Miklós (Egy kertész kertje Pilisszentkereszten) egyik posztja alatt és kaptam olyan üzenet özönt, amiből nem kérnék, ha lehetne.
Egészen el vagyok képedve, hogy vadidegen emberek tudni akarják, hogy hol lakom, hol van a kertem, ide akarnak jönni látogatóba és adjak nekik ilyen és olyan növényeket.
Eddig is voltak ilyenek, udvarias és egészen pofátlan formában is. A kedvencem az, amikor valaki jön és írja, hogy ebbe is beleszeretett és abba is és neki abból KELL.
Nekem nem okoz gondot a nemet mondás, de némelyiknek a stílusa erősen kifogásolható, amikor megkapja a választ. Pedig nem szoktam udvariatlan lenni, de azt már megtanultam, hogy egyértelműnek és világosnak kell lenni és akkor nem kezdenek el (az intelligensebbje legalábbis) alkudozni, vagy erősködni, persze becsúsznak ilyenek is, na meg a szitkozódók, ha nem úgy van, ahogy azt ők elképzelték.
Az ilyenek mennek a tiltóra, mert a blogom és az oldalam is az én terem, itt nincs demokrácia, úgy van, ahogy nekem tetszik. Ebből kifolyólag nincs is egyébként túl sok vita, mert csírájában elfojtom. Remélem ez így is marad.
Egyébként sejtem, hogy aki ír, azt gondolja, hogy ő ír egyedül, de azért ezt hinni naivitás is. Mindenesetre meghúztam egy határt és meg is szoktam írni, hogy egyrészt a kert nem látogatható (lehet, hogy majd egyszer megnyitom, de még nem most lesz). Másrészt nem postázgatok, nem csereberélek (csak itt a környezetemben, azokkal akiket ismerek), mert nincs erre időm és kapacitásom.
Az emberek bele se gondolnak, hogy ha elkezdeném ezt egy csomó emberrel, hogy mekkora energia és idő lenne azt számon tartani, hogy kinek mi kéne és mennyi és hová, azt előkészíteni és gondoskodni, hogy eljusson az illetőhöz. Így el se kezdem és nem teszek kivételt, csak mert szépen kéri valaki, vagy azért mert annyira, de annyira ácsingózik valamelyik növényre, hogy juj.
Ja és persze minden ingyen kéne. Ha mindenkit kiszolgálnék aki már kéregetett, akkor a kertem valószínűleg egy sivár pusztaság lenne.
Volt olyan is, aki jó előre az üzenetben kifejtette, hogy szerinte mekkora pofátlanság, ha valaki pénzt kér a növényért. Ezt se értem, én se ingyen kapom a kertészetben. Bizony én nagyon sok pénzt öltem abba, hogy minden meglegyen, amit szeretnék és ha abból szaporulat van, akkor azzal is volt munkám, ráfordított időm és ha becserepezem, az is további munka, gondozás, stb., ennek pedig van ára.
Szóval na! Magamra zúdítottam egy nagyobbacska lavinát, ami remélem hamarosan lecseng majd. Vannak, akik megértik a szempontjaimat, de kihull majd belőle pár sértődött idegen is, de annyi baj legyen. Van az a szint, ami egyáltalán nem hiányzik, hogy itt legyen.