Mátra alján, falu szélén...

2023\10\13

Őszi virágok

Felszabadult az egyik répaágyás is, nem volt szép a répám... olyan kevés volt közte ami tényleg szép nagyra nőtt, a legtöbb kis gubics és formátlanok is, viszont legalább nem férgesek. Tavaly az összes csupa féreg volt, sokat el kellett dobálnom, pedig ugyanúgy hagymát ültettem mellé. Még lesz egy ágyásnyi, kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz. 

Úgy tűnik minden évnek, mindenféle időjárásnak megvannak a maga előnyei és hátrányai is. Azt hittem az idei sok eső majd megteszi a hatását, de szerintem az a hideg május döntött el mindent. 
Pl. az idén a paprikák sem lettek szépek. Tavaly abban a nagy szárazságban annyi gyönyörű paprikám nőtt, hogy az fantasztikus, pedig félárnyékban voltak. Az idén kitettem a napra (mert állítólag azt szereti), eső és víz volt bőven... de egy kalap szamócát se ért az idei paprika termésem.
Padlizsán meg még most is van kinn a kertben...
Viszont a répaágyásnak már nekiállhatok, majd jól megszórom trágyával és szépen felvillázom. Lassan eljön végre a szabim ideje is, lesz bő két hetem mindenre. 

Addig pedig virágok. Fantasztikus, hogy október közepe van és még annyi minden virágban van. A tarackoló kékgyökér is nagyon szép még, tele van virággal és valahogy élőben sokkal kékebb, mint a képen. 

kk_img_20231008_144536.jpg

Ez az Aster már volt, de most van a legjobban kinyílva és mögötte még nagyon nyomja az ernyős verbéna is (az egyetlen, amit a hátsó kertben meghagytam). Úgy tűnik ez már nem fog tudni magot szórni, hál'Istennek. 

kk_img_20231010_103325.jpg

Sisakvirág. 3 helyen van már a kertben, az egyik elnyílt már, ezek pedig most a legszebbek. 

kk_img_20231011_073821.jpg

Színesedik a kaméleonvirág is, de bevallom többet vártam tőle. Viszont a levele nagyon finom, citrusos illatú. 

kk_img_20231011_073846.jpg

Egy kis rálátás a kertre most. Még egy-két hét és teljesen meg fog változni, majd kinyílnak a krizantémok és teljesen más arcát fogja mutatni a kert. 

kk_img_20231011_074021.jpg

Ezt a varjúhájat azért fotóztam, mert egyrészt tényleg mutatja, hogy mennyire kövi növény. Nincs is alatta talaj, csak a kövön kúszik és mégis milyen szép. Télen ezek a részei teljesen el szoktak fagyni, úgy el tud száradni, hogy volt már, hogy azt hittem, kipusztult. Amikor pedig eljön a tavasz és kap kis meleget és esőt, akkor megint így elterjed. Néha nyáron is kiszárad, virágzás után főleg megcsúnyul, aztán így összeszedi magát. 
Szeretem - bár erőszakosan terjed - de előnye is, hogy gyorsan nő, hamar dekoratívvá válik. 

kk_img_20231011_075242.jpg

Tollborzfű, addig mutatom amíg él. Állítólag nem telel át. Nem szedek belőle magot, van évelőm is, az a zöld szárú tollborzfű. Nem vagyok egyébként  nagy imádója a füveknek. Próbálkoztam magról a pampafűvel, de nem sikerült, mondhatom, hogy szerencsére. Nem is illene ide, nem olyan jellegű a kert. 
Aztán lehet, hogy majd ez is változni fog, mert annak idején pl. a kokárdavirággal és a kúpvirággal ki lehetett volna űzni a világból, most meg szeretem őket és vannak is a kertemben. Bár az igaz, hogy a száraz virágot se tűröm. 
A füvek közül van még egy vattacukorfüvem, de az idén nem igazán fejlődött sehová, majd lehet, hogy átültetem máshová onnan, ahol most van. 

kk_img_20231011_165055.jpg

Ez az Aster is most a legszebb. 

kk_img_20231012_081449.jpg

A púpliliom egy olyan szára, amin nincsenek annyira elrozsdálva a levelek. 

kk_img_20231012_081708.jpg

A Nerine mégjobban kinyílt és még további virágok is lesznek rajta, több bimbót is látok. Remélem lesz még idejük kinyílni. 

kk_img_20231012_081834.jpg

Böbike ismét a macival alszik, a macit használja hátmelegítőnek. :)) Sokat alszik mostanában a Cocó, biztos az ősz miatt. Néha éjszaka is benn marad, de ennek most nem örülök, mert mindig felkelt az éjszaka közepén, ki akar menni és ha a macska ki akar menni, akkor ki is fog. 
Eleinte csak halkan nyávog, nyafizik, de ha nem kelek fel, akkor nemcsak nyávog, hanem felugrik az ágyra, belenyávog az arcomba és kirohan az ajtóhoz és ezt addig (de dübörögve ám), amíg ki nem engedem. 
Persze már rég rájöttem, hogy jobb, ha nem kínozom magamat se meg őt se, inkább felkelek, amikor meghallom a halk nyafit. :)))))
Kezdek teljesen jólnevelt gazdivá (akarom mondani rabszolgává) válni. :D :D 

kk_img_20231012_134526.jpg

 

2023\10\11

Érkeznek a virághagymák!

Elkezdhetem előkészíteni a helyet a kertben, pár napon belül érkeznek a virághagymák. Ahogy végignéztem a rendelésemet, már megint sikerült túlzásba esnem. Nem is tudom hová teszem őket, olyan sok jön. 
Rengeteg krókusz megint, tulipánok, fritillariák, ciklámen, kakasmandinkók, nárciszok, recéshagymájú nőszirmok...  rengeteg hagymás. 

Pedig már azok is nagyon szaporodnak, amik eddig megvannak. Épp a minap ültettem el egy csomó nárciszhagymát, amiket nyár elején szedtem fel, mert nem jó helyen voltak. Majdnem ugyanoda tettem vissza őket, ahol eddig voltak, csak kicsit beljebb az ösvénytől. De hát most ezeknek van az ideje, tavasszal pedig csoda virágzás lesz a kertben, még több hagymással, mint amik eddig voltak. 

Most már egyébként úgy érzem, hogy elég is lesz, innentől kezdve már csak különlegességek jönnek majd, egy-egy fajta. A cél az volt, hogy még nyugdíj előtt összegyűjtsek mindent, amit csak szeretnék, mert akkor majd nem tudom mit engedhetek meg magamnak. 
Illetve most már lehet rendezgetni majd a kertet, átvariálni, persze csak az évelők szintjén, a cserjék maradnak a helyükön, bár már rájöttem arra, hogy némelyik nem a legjobb helyre került. A korai loncot biztosan át kell ültetnem, de a többihez nem nyúlok már. A rózsalonc helye sem jó ahol van, de majd inkább az ösvényt igazítom hozzá. 
Hát igen, kezdenek kiütközni a hibák, amiket elkövettem, de egy kertben semmi nem korrigálhatatlan. 

Közben  lassan elkezdtek kinyílni a krizantémok is, ez a sárga tavaly őszi szerzemény, nagyon örülök annak, hogy áttelelt. 

kk_img_20231007_110500.jpg

A bordó krizantémok mellett nagyon jól mutat a rózsaszín kakukkmák és meglepő, hogy még most is hozza a virágait. Bár az utóbbi pár borúsabb napon már nem nyitotta ki. 

kk_img_20231007_140837.jpg

kk_img_20231007_140853.jpg

A fehér(es) krizantém is új, ezt is tavaly ősszel ültettem. Tavasszal annyit hordtam szét a kertben a meglévők közül is és annyit változtak a felvillázott részek is, hogy már nehéz mindet beazonosítani, de ezt megtaláltam a tavalyi képek között, hogy melyik volt. 

kk_img_20231008_143813.jpg

Ez pedig a Nerine első virágja nálam - kinyílva. Sajnos már nem lesz hosszú életű, mert nem ígérnek szép időt. Amikor megjönnek a fagyok, majd beviszem, mert a hagymája nem télálló. 

kk_img_20231008_170822.jpg

Virágok Krizantém Nerine

2023\10\10

Giant karalábé

Hú, ez tényleg nagy lett!

Lereszeltem egy részét gyufaszálra, mert úgy szeretem a karalábélevest. 3 zacskóval lett, de vagdostam nagyobb darabokat is, mert húslevesbe úgy szeretem, illetve kis kockákat zöldségleveshez. Olyan büdös lett tőle a fagyasztóban, hogy el lehet ájulni. Ki se merem nyitni.  Az egész karalábés hóbelebanc le fog költözni a lenti fagyasztóba. 
Innentől kezdve viszont csak ilyen karalábét fogok ültetni, mert nagyon szépen terem és nagyon kiadós. Nem kell belőle sok, pár darab elég és egyáltalán nem fásodik. 

kk_img_20231009_062316.jpg

kk_img_20231009_063014.jpg

És milyen fasza répám is nőtt! :D :D A Kis Ormányos! 

kk_img_20231009_064549.jpg

Jah, és ezután azt hiszem nem vethetem rá magam az ágyra csak úgy. Tegnap ugyanis eltűnt a Böbe, mindenütt kerestem, még a szekrénybe is benéztem és a fürdőbe is, hogy nem alszik-e a benti szőnyegen. Böbe sehol! Szólítgatom, de néma csend. 
Előtte az ágyon feküdt, de ott se láttam. Felkapcsoltam a villanyt és akkor vettem észre egy fura hurkát a takarón, óvatosan rátettem a kezem és azt mondta: Nyáááá! :)))) Na, hát bebújt a Malac a takaró alá és ott aludt. Szerintem fázik, pedig már megy a fűtés is, de előtte együtt henyéltünk és szerintem jól felmelegítettem a hátát, aztán amikor elmentem, akkor fázott a macskabunda. 
Hogy levegőt hogy kap azt nem tudom, de sokáig ott tanyázott a takaró alatt. :)))

Karalábé Veteményes Fasza répa

süti beállítások módosítása