Mátra alján, falu szélén...

2024\08\14

Szüret és virágok

Tegnap az egész reggelt öntözéssel töltöttem, de alig ér valamit a mulcs nélkül. Halottnak a csók... ahogy szokták mondani. Tulajdonképpen folyamatosan fel kéne kapálni, hogy laza legyen a föld és el tudja nyelni a vizet, de a ki a fenének van kedve, ereje kapálni ebben a kánikulában? 

Pucoltam meg a hagymából is valamennyit, már csak a vörös hagymák vannak, de abból van a legtöbb. 

kk_img_20240812_123858.jpg

Illetve szedtem le megint padlizsánt is, mert nem akarom, hogy elöregedjenek és a növényeknek is könnyebb így kicsit a lét. Megsütöttem őket, nem esett jól bekapcsolni a sütőt, de a legjobb sütve fagyasztani.
Így krémnek is jó, de a múltkor láttam Gránátalma és Borbolya honlapján egy jó padlizsános kotlett (szerintem tócsni) receptet, amit ki fogok próbálni. Szigorúan koriander zöldje nélkül, mert azt nem szeretem, nekem poloska íze van. Pontosabban olyan az íze, mint a poloska szaga... merthogy poloskát szerencsére még nem kóstoltam. 
Tavaly a koriander a kertben még virágzott is, hát az valami borzadály volt, nagy hányingerek közepette kiszedtem és összedaraboltam, de az egész kertet belengte az a szag. Mintha leöltem volna egy tízkilós polost és otthagytam volna rohadozni, kb. olyan szaga volt. 
Visszkanyarodva a padlizsánra, szerintem fogok csinálni ilyen tócsniszerű cuccot belőle, csak én sütőben szoktam sütni ezeket, nem olajban. 
Sokkal könnyebb étel, ha sütőpapírt meghintek kis olajjal, arra formázom rá a keverékből a lapocskákat és hőlégkeveréssel jó ropogósra sütöm. 

kk_img_20240813_074327.jpg

Paprikákat is szedtem le, mert rengeteg van, ennyit már nem tudnak eltartani a növények, darabolva befagyasztottam, jó lesz lecsóhoz. Ezt is már többször írtam, hogy szerintem sokkal jobb fagyasztva, mint befőzve. 
Az üvegbe rakott, lecsónak nevezett izék szerintem inkább nevezhetők paradicsomos paprikalevesnek, mint lecsónak. 

kk_img_20240813_082208.jpg

kk_img_20240813_082219.jpg

 A virágosban még most is nyílnak az árnyékliliomok és csoda illatuk van. 

kk_img_20240803_095352_1.jpg

Gyönyörű és hatalmas (ez csak egy ága) már a sudárzsályám is. Ezt is magról neveltem! 

kk_img_20240803_152805.jpg

És nyílik a mocsári hibiszkusz is. 

kk_img_20240813_064355.jpg

 

 

Paprika Padlizsán Hagyma Tennivalók Mocsári hibiszkusz Árnyékliliom Herkules beteg Sudárzsálya

2024\08\13

Zöldségeim

Állandóan kiások valamit... kincskeresőnek kellett volna állnom... írtam a múltkor, hogy felszedtem az őszi kikericseket, a vetővirágot, rengeteg sárga nárciszt, krókuszokat és a bunkós díszhagymákat. 
A kikericseket és a vetővirágot gyorsan vissza is ültettem máshová, de közben kiástam mást. Valamelyik nap a krókuszokat akartam elültetni, akkor tulipánt sikerült kiforgatnom a földből, szépen visszaültettem őket a helyükre és kerestem a krókusznak másik helyet.
Most a vetővirágnak kerestem a helyet, onnan is kifordult tulipánhagyma. Pedig mindenem meg van/volt jelölve, de a Nyerenyerének az a kedvenc elfoglaltsága, hogy sorra kiveri a jelölőpálcikáimat. Dörgölőzik hozzájuk, gondolom a szagával akarja megjelölni, kitöri a pálcikát, aztán az meg valahová elsinkófálódik. Amikor észreveszem se biztos, hogy vissza tudom dugni, mert olyan a talaj, akár a beton. 
Szóval kiforgattam megint pár tulipánt, ezeket is visszaültettem, hoztam új pálcikát nekik és elkezdtem ásóvillázni kicsit odébb. 
Ott meg egy hatalmas pókot sikerült felzavarnom, és kicsivel arrébb megint valamilyen hagymákat, azt is megjelöltem és a két hagymás rész közé beültettem a vetővirágot, azt is megjelöltem. Annak elvileg most ősszel kellene virágoznia. 
A szegény pókot nagyon sajnálom, tönkretettem az otthonát. Még egy óra múlva is ott mászkált és kereste a lejáratot, gondolom a fészkéhez. Az már nem lesz meg, mert átforgattam a talajt és be is locsoltam, majd csinál magának másik fészket. 
Nagyon sok ilyen óriás pók él a kertben, de ott nem bánom őket, az az otthonuk, ezt is sajnálom, hogy tönkretettem, nem tudtam, hogy ott lakik. :( 

Olyanok vagyunk mi emberek ezen a bolygón, mint az elefánt a porcelánboltban.  Olyan sokat elveszünk és alig adunk vissza valamit. És úgy is pusztítunk, hogy nem is tudjuk. Mindenhová betolakodunk, nem tartunk tiszteletben semmilyen határokat. A Földnek sok lényétől irtózunk, ezért kiirtjuk őket. Én is - persze - agyoncsapom a szúnyogot, a legyet, a kullancslegyet, de ha az a szegény pók bejönne, akkor őt is agyoncsapnám és örültem, hogy a vérengző macskáim kinyírták a patkányt. 
Nem tudom létezik-e másik olyan faj ezen a bolygón, ami azért irt ki egy másikat, mert irritálja a saját létezésében. 
Biztos írtam már, de időnként elgondolkodom, hogyha - mi emberek, akik olyan értelmesnek tartjuk magunkat és az evolúció csúcsának - összetalálkoznánk valami nagyon fejlett, nagyon értelmes és intelligens, békés fajjal, ami mondjuk úgy nézne ki, mint egy keresztespók, egy lótetű és egy skorpió keveréke és 6 méteres lenne, akkor vajon meg akarnánk-e ismerni/érteni, vagy azonnal nyúlnánk a fegyverekért? 
Az UFO vadászok annyira akarják, hogy találkozzunk valamilyen fajjal, de érettek vagyunk mi erre? Kötve hiszem... 
Hogy odavoltunk E.T-ért, de ha belegondolunk, hogy mondjuk este kimennénk és ott motozna a ribizlibokorban, akkor szerintem a legtöbb ember hanyatt-homlok, sikítozva elmenekülne, rosszabb esetben meg fejbevágná a kapával. 

Visszakanyarodok inkább a kerthez, nagyon száraz minden, alig győzöm kihordani a vizet. Az egyik zeller szerintem ki is szárad, majd kiveszem inkább, mielőtt teljesen tönkremegy. 
A többi viszont terem szépen, a paprikák rogyásig, ahogy a cukkinik is. A paradicsomok sajnos repedeznek az egyenetlen vízellátástól. A hátsó paradicsom ágyást el is engedtem, nem győzök annyi vizet kihordani. Aztán lehet, hogy majd a padlizsánt is elengedem, megint rengeteget termett, nem kell már belőle túl sok, max. amit megeszek és ha tényleg lehűlne az idő kicsit a hétvégétől, akkor megpróbálnám a zakuszkát, de ha nem megy, akkor nem erőlködök vele ebben a melegben.

Fehér kos paprika,  nekem nagyon ízlik, nem erős, a húsa se vastag, de én jobban szeretem ezeket a vékonyabb húsú paprikákat.

kk_img_20240811_062855.jpg

kk_img_20240811_062910.jpg

Kaliforniai, pirosat és narancssárgát ültettem, nem tudom, hogy melyik fajta lesz. 

kk_img_20240811_062937.jpg

Ez egyértelmű. 

kk_img_20240811_063112.jpg

Ramiró, volt ahol már ritkítottam a kép óta, mert látszik, hogy fonnyadnak el a kevés víz miatt és túl sok a paprika. 

kk_img_20240811_063128.jpg

kk_img_20240811_063148.jpg

Padlizsán. 

kk_img_20240811_062949.jpg

Ez egy hosszúkás fajta. 

kk_img_20240811_063004.jpg

kk_img_20240812_105027.jpg

Régimódi befőző paradicsom, már egy csomót elraktam belőle és persze eszem is folyamatosan. 

kk_img_20240811_063257.jpg

kk_img_20240811_063323.jpg

kk_img_20240811_063331.jpg

Black beauty, nagyon könnyen repedezik és még könnyebben rohad, jövőre legfeljebb egyet ültetek, bár az idén is csak kettő van. Pedig csodás sötétvörös lenne a húsa, de soha nem sikerül egy egészségeset se levenni belőle, mire megérik, addigra tönkre is megy. Ez még éretlen, azért ilyen szép. 

kk_img_20240812_105013.jpg

Természetesen a bazsalikom nem maradhat el a paradicsomok mellől, folyamatosan szedem, egyrészt már elspájzoltam a fagyasztóba belőle, illetve virágba se akarom engedni menni. Sokat használok a kajába is, de állandóan növekszik a hónaljhajtásokból, de öntözöm is, hogy nőhessen. 

kk_img_20240811_063345.jpg

Sárga cukkini, végre elkezdett teremni ez is. 

kk_img_20240811_063406.jpg

kk_img_20240811_063416.jpg

Gömb cukkini, eddig ez termett a legszebben az idén. Már jópárat levettem róla és most is tele van, megint szedni kell. 

kk_img_20240812_105102.jpg

kk_img_20240812_105122.jpg

Itt kettő is van. 

kk_img_20240812_105140.jpg

Római saláta cseperedik, ezt is öntözni kell. Idén nem mulcsolok, mert nem kellett eddig, ilyenkor meg hiányzik... 

kk_img_20240812_105202.jpg

Felmászott a szilvafára az örmény méteres uborka. 

kk_img_20240812_104645.jpg

Most érik a cardinal szőlő, már a madarak is felfedezték. Pár fürtöt már megettem róla, ami szép volt és amire találtam itthon kis hálós zsákot, arra húztam is, a többit sajnos megeszik a madarak és a darazsak. Emlékszem az első években, amikor ide kerültem, egy szép nagy fürt volt rajta, ki is figyeltem, hogy szép érett, na majd holnap leveszem - gondoltam én. Másnapra csak a hűlt helyét találtam, valami leette a fürtről az utolsó szemig a szőlőt. :)))

kk_img_20240801_134235.jpg

kk_img_20240801_134244.jpg

Találtam egy szajkó elhullajtott szárnytollát. Behoztam és az egyik falidíszemre tűztem, olyan szép! 

kk_img_20240812_110012_1.jpg

Szőlő Paprika Cukkini Padlizsán Veteményes Örmény méteres uborka Paradicsom Black Beauty Szajkótoll Paradicsom régimódi befőző Római saláta

2024\08\12

Macskaügyek és PatkányKoma

Már nem is tudom hol tartottam... 
Valamelyik nap összeszedtem a lehullott almát és főztem belőle almabefőttet. Az almáknak semmi bajuk nincs, csak túl sok van a fán és szerintem ebben a szárazságban nem tudja a fa megtartani a gyümölcsöt, gondoltam ne vesszen kárba. 5 üveggel lett, nem tudom, hogy majd eláll-e, mert ugyan csurig szedtem, de valahogy lement a lé szintje. Nem értem, mert ha az alma szívta be, akkor az alma térfogatának kéne nagyobbnak lennie. 
Na, majd kiderül eláll-e így is. 

kk_img_20240810_115239.jpg
Herkuló megint beteg... 3 napja ma reggel evett először. Már előtte is megint turmixoltam neki a kaját. Észrevettem, hogy megint furán viselkedik a kajáláskor, néha elszaladt. Először azt hittem a darazsak miatt van, de sajnos nem. Sok a darázs is, csak úgy csapnak le a macskakajára (is), de figyeltem őt és azt látom megint, mint amit a télen, hogy nehezen eszik, nem tud rágni és akkor szalad el, amikor fáj neki, mert biztos azt hiszi a kaja bántja őt.  Pedig ő azóta nem kapott száraz tápot, amióta beteg volt, nehogy felsértse a száját. 
Jön pedig, bújik hozzám, látom rajta, hogy tőlem várna valami segítséget, de nem tudok neki segíteni. Most, hogy evett, elmegyek az állatorvoshoz és kérek neki antibiotikumot, bár nem tudom, hogy fogom neki beadni. Ha nem fog rendesen enni, nem fogom tudni beadni neki, még ha eszik is bajos. 
Tegnap elmentem és vettem tejszínt, mert azt nagyon szereti, ma reggel azt evett, de rá se akart nézni az edényre, csak amikor az orrocskája alá tartottam, akkor lett érdeklődő és két tálka tejszínt be is nyallintott. 
Nem volt hosszú idő, amíg jól volt ez a cica... vettem kockasajtot is, mert Herkules nagy kockasajtimádó is, hátha... persze azt is turmixolva. 
Annyira sajnálom őt, nagyon nehéz a cicákon segíteni.

kk_img_20240811_070826.jpg

Olyan sovány így is, most még fogyott is. :( 
Még soha nem éreztem magam ennyire tehetetlennek, mint a cicákkal, amikor bajuk van, mert nekik nem lehet csak úgy gyógyszert beadni, vagy pl. a szemébe cseppenteni. Herkulónak arra is szüksége lenne, de egyszerűen nem hagyja. 

kk_img_20240811_064055.jpg

Valamelyik cicám patkányfogó is, szerintem Elza az. Ma reggel is találtam egy nagy, kövér patkányt az udvaron, volt vagy 15 centi. Biztos a komposztra jár ide lakmározni. Most sok gyümölcs maradék is kikerült a befőzések után, meg zöldségek, mindenféle dinnyehéjak, sárga dinnye bele... 
Ez az idén a második "patkánytermésünk". Megfogtam egy papírszalvétával és kidobtam az erdőbe... majd a róka megeszi, vagy lebontják az aprónépek és PatkányKoma szépen visszakerül a körforgásba, ahogy annak lennie kell. 

kk_img_20240812_061747.jpg

Böbéről is van most egy egész sorozat, ahogy előadja magát a kertben heverészve és ásítozva. Szeretik ezt a meleget, kinn heverészik az egész brancs, meg se nagyon mozdulnak egész nap, legfeljebb az árnyékkal költöznek odébb. :)))

TitóniaAlatti  Böbike.

kk_dscf7980.JPG

YuccaAlatti Böbike

kk_img_20240810_100447.jpg

FalMelléki (Ásítozós) Böbike. :)))

kk_img_20240807_183358.jpg

kk_img_20240807_183409.jpg

kk_img_20240807_183411.jpg

Kertlakók PatkányKoma Herkules beteg Böbe az ásítozós Almabefőtt

süti beállítások módosítása