Mátra alján, falu szélén...

2024\09\18

Herkules megint betegeskedik

Hétfőn ismét Herkulessel voltam a dokinál, megint csupa tályog és seb a szája és nem tudott enni. Beletelt kis időbe, mire meg tudtam fogni őt, jó sokáig kellett édesgetni magamhoz. 
A doki után bevittem őt a pince előterébe, ott is maradt éjszakára is és tegnap is egész nap benn volt, legalább ott meleg van neki. Nagyon el volt bágyadva szegény, gondolom a fájdalomtól is, mert a doki kitörölte a szájából a gennyet. Meg kapott gyógyszert is, viszont nem is értem, de nem kapott fájdalomcsillapítót. 
A doki alig tudta szétfeszíteni az állkapcsát, hogy belenézzen a szájába. Mondta, hogy mintha egy bulldogot kezelne. :))) Nomost ezután én adjam be a gyógyszert a beadóval... esélytelen. 

Abban reménykedtem, hogy jobban lesz kicsit, hogy enni tudjon és akkor a híres Herkulesi étvágya majd bekajáltatja vele a gyógyszert is és így is lett. Tegnap már benyalta szépen. 
Kaptunk megint Prednicortone-t és Stomorgyl-t. Az előbbit a macskakajába tettem bele, a másikat olajos halba, este elfogyott, de a ma reggel már a halas-gyógyszeresnek csak a felét ette meg. 
Viszont éhes, addig nem kap mást, amíg meg nem eszi. 

Mindig mondom, hogy milyen probléma beadni a gyógyszert, de nem szurit kap... nem értem ezt. A doki megmutatta, hogy adja be a gyógyszert azzal a gyógyszerbeadóval, na de ott 4 kéz van erre, nekem meg csak 2 kezem van. Rémálom ezeket a macskákat kezelni. 

Ez a kép nem új, amióta ez készült, már teljesen fekete a szőre, de most nem akartam őt zavarni a fotózgatással. Megint be van kuckózva és pihen. 

kk_img_20240818_065035.jpg

A doki azt mondja, hogy a süketsége nem lehet összefüggésben a szájával, szóval valószínűleg öreg cica lehet, vagykitudja. 
Viszont most az lett a módi, hogy nem tudok neki szólni, mert nem hallja. Így - ha átmegy a másik ablakhoz, ahol a kóborok esznek - ki kell mennem a verandára, hogy lásson és integetni neki. Akkor vagy veszi a lapot vagy nem, de többnyire jön vissza az előszobaablakhoz és akkor kiadom neki a kaját. 
Az igazat megvallva már megváltás lenne ennek a cicának meg nekem is, ha vége lenne. Kész lennék elengedni, mert annyit szenved, hogy rossz nézni, ráadásul többnyire olyan tehetetlen vagyok. 
Viszont ezután - ha jobban lesz - még megpróbálja a doki kihúzni a fogait (amit kell) és meglátom, hogy hogy lesz, de az az igazság, hogy már nem szívesen szenvedtetem.  

Találtam egyébként a Neten valahol egy tök jó leírást a gyógyszerbeadásról a macskáknak és pont így... ezek szerint nemcsak én szenvedek vele. 

"1. Vedd fel a cicát, és fektesd a bal karodra, mintha kisbabát dajkálnál. A jobb mutató- és hüvelykujjaddal gyengéden nyomd meg kétoldalt a cica pofiját, és amikor kinyitja a száját, a tenyeredben lévő tablettát dobd a szájába. Hagyd, hogy a cica becsukja a száját és nyeljen.

2. Vedd fel a tablettát a padlóról és a cicát a heverő mögül. Fektesd a cicát a bal karodra és ismételd meg a műveletet.

3. Dobd el az átázott tablettát, és hozd vissza a cicát a hálószobából.

4. Nyomj ki másik tablettát a fóliából, a bal karodban tartott cica első mancsait bal kézzel fogd le szorosan. Feszítsd szét a száját és jobb mutatóujjaddal lökd le a tablettát a torkán. Fogd be a cica száját, és számolj tízig.

5. Vedd ki az akváriumból a tablettát és a gardróbból a cicát. Hívd be a párodat a kertből.

6. Térdelj le a padlóra, a cicát tartsd szorosan a térded között, és fogd le a mancsait. Ne törődj a morgással. A párod fogja meg szorosan egyik kezével a cica fejét, a másik kezében levő vonalzót tegye a szájába és csúsztassa le rajta a tablettát, majd masszírozza a cica torkát.

7. Szedd le a cicát a függönyrúdról és vegyél elő másik tablettát. Ne feledd, hogy új vonalzót és függönyt kell venned. Szedd össze az eltört nippet, később majd megragasztod.

8. Bugyoláld be a cicát egy nagy törülközőbe, a párod feküdjön rá, hogy csak a cica feje lógjon ki a hóna alól. Tedd a tablettát egy szívószál végébe, egy ceruzával feszítsd szét a cica száját, és fújj bele a szívószálba.

9. Ellenőrizd a gyógyszer ismertetőjét, nem káros-e emberekre és igyál egy pohár vizet, hogy elvegye az ízét. Ragaszd be párod alkarján a sebeket, és a vért hideg vízzel és szappannal mosd ki a szőnyegből.

10. Hozd be a cicát a szomszéd udvarából. Vegyél elő másik tablettát. Tedd a cicát a szekrénybe és csukd be az ajtót úgy, hogy csak a feje lógjon ki. Kanállal feszítsd szét a száját, és gumiszalaggal lődd be a torkába a tablettát.

11. Hozd be a garázsból a csavarhúzót, és tedd vissza a szekrény pántjait. Tégy hideg vizes borogatást az arcodra és ellenőrizd, nem járt-e le a tetanusz oltásod. Dobd el az elrongyolt pólódat, és vegyél fel másikat.

12. Hívd a tűzoltókat, hogy szedjék le a macskát az útszéli fáról. Kérj bocsánatot a szomszédodtól, aki belerohant a kerítésébe, hogy el ne üsse a macskádat. Vedd elő az utolsó tablettát.

13. A macska első és hátsó lábait drótozd össze, és erősítsd az ebédlőasztal lábához. Vegyél fel kertészkesztyűt, és feszítsd szét a macska száját egy feszítővassal. Nyomd a szájába a tablettát, és önts utána egy liter vizet, hogy lemossa.

14. Kérd meg párodat, hogy vigyen el az ügyeletre, ülj nyugodtan, amíg az orvos összevarrja a sebeket az ujjaidon, az alkarodon és eltávolítja a tablettadarabkákat a jobb szemedből. Hazafelé álljatok meg a bútorboltnál, és rendeljétek meg az új asztalt.

15. Hívd fel az állatorvost és beszéld rá, hogy jöjjön ki hozzátok.

16. Nézd végig, ahogy az állatorvos egyik karjába veszi a cicát, a másik kezével beadja a tablettát, és azt mondja: Na ugye, milyen egyszerű ez?"

***

Vettem be a sárga céklából, kíváncsi voltam, hogy milyen lett és kellett is. 
Sütőzacskóban sütöttem husit, mellé tettem paprikát, répát és céklát és együtt sültek meg. A sárga cékla kifejezetten édes, mégis jó volt hozzá a grillfűszer. 

kk_img_20240915_104921.jpg

Lassan majd ki fogom szedni a többi céklát is, de nem savanyítom be, inkább megsütöm és lefagyasztom negyedben vagy szeletben. Sajnos nincs hol tárolni télen, mert a pincém nagyon meleg hozzá. ezért muszáj eltenni valahogy. De az is lehet, hogy a felét savanyúnak teszem el.  

Az idő az olyan amilyen, szerencsére itt nálunk nem volt olyan borzalmas nagy eső, se nagy szélvihar. Mindig mondom, hogy az országban a legjobb (és szerintem a legszebb) megyében lakom. 
Viszont minden növény nagyon örült az esőnek, ki van pendülve a kert és ma már a nap is süt, csak hideg van és nagyon hirtelen lett ez, de hát ez van. 

kk_img_20240917_153151.jpg

kk_img_20240917_153942.jpg

kk_img_20240917_154041.jpg

kk_img_20240917_154113.jpg

Rózsa Aster Kertlakók Őszi kikerics Herkules beteg Tűztövis Sárga cékla

2024\09\15

Új jelölőpálcákat festettem

Álmomban nem gondoltam volna, hogy ki tudok menni a kertbe tegnap, de délelőtt nem esett, én meg kinn ténferegtem és megláttam, hogy már hajtanak a vetővirágok is. Sajnos a környezetük is tele volt folyondárral és sűrűn kelő ernyős verbénával, ezért nekiestem és elkezdtem kiszedni a füvet. 
Úgy belejöttem, hogy két fél ágyást ki is gyomláltam. Nem vittem el a füvet, hanem visszaraktam, majd  helyben elkomposztálódik, addig is takarja a talajt. 
Egyébként azért két fél ágyás, mert az ösvény két oldalán gyomláltam, majd amikor megint engedi az idő, hogy kimenjek a kertbe, akkor kigazolom a többit is, mert nagyon füves (főleg folyondáros) minden. Már csak azért is kell, hogy lássam, hol vannak a hézagok, ahová a hagymásokat beültethetem. 

Megint eltűnt pár jelölőpálca is, vagy elérnek ezek és eltöredeznek, vagy a Nyenyere segít nekik eltörni, de folyamatosan pótolni kell. 
Fel is hoztam azokat, amik már meg vannak szárítva és a végük fehérre festve (falfestékbe szoktam mártani őket). Így a fehéren sokkal jobban fed az akrilfesték, a natúr fát nem fedi jól. Nagyon sokra lesz szükségem az új hagymákhoz is, de a régieket is folyamatosan cserélni/pótolni kell. 
Festettem sokféle színűt. 

kk_img_20240914_133754.jpg

Aztán kimentem és vágtam vagy 20 új ágat a jezsámen bokorról, amik már benn száradnak a pincében, de igazán sokat majd az erdő széléről tudok hozni. 
Vannak itt az erdőszélen hegyi juharok, amik úgy nőnek, mint a gyom, azokról szoktam szedni ilyen ágakat, amikor már lehullottak a leveleik. Újabban paradicsomkarónak is azokat szoktam behozni. Ez a terület gyakorlatilag állandó utánpótlást ad nekem, mert folyamatosan nőnek. Amikor már nagyon megnőnek, akkor a villanyászok jönnek és visszavágják, mert fölötte  megy egy nagyfeszültségű vezeték és akkor megint nőnek újra. 

Ma reggelre 29 mm csapadék esett, nagyon zuhogott az eső egész este. 
A szarvasok üvöltenek már napközben is. Teljesen meg vannak őrülve, de legalább biztos nem fáznak ebben a hülye időben, fűti őket a tesztoszteron. 
Most nagyon sokan vannak, úgy tűnik jól elszaporodtak. Volt év, amikor egy bikát hallottam itt üvöltözni és valahol fenn, messze a hegyekben egy másikat, de most sokan vannak és mind közel. 
Tavaly csak ketten voltak, ők meg is harcoltak egymással. 
Ma reggel is láttam egy csomót fenn a domboldalban, ott rohangásznak, de harcot nem láttam/hallottam az idén. 

A kert így az esők után nem túl látványos, ez utolsó kép az Írország harangjairól, mert már ki fogom venni. Tegnap már kiszedtem a Kleopátra tűje tövéből az elnyílt sárga Cosmosokat is. Ez a virág még ott van, de lassan elvágom a tövénél és hagyom ott a helyén elkomposztálódni ezt is. Majd a tél és a talajlakók elintézik a többit. 

kk_img_20240914_101937.jpg

A Kleopátra tűje még bírja, már szedtem róla is magokat, amikor még száraz volt az idő. Sajnos nagyon szeretik a polosok, tele is van velük, bár legalább a veteményesből elhúzza őket. Már az idén is többet akartam ebből a virágból, de csak kettő sikerült. A többit megették a csigák. 

kk_img_20240914_101950.jpg

Az Asterek is beindulnak lassan, ez szokott a legkorábban kivirágozni. Nagyon örülök neki, szeretem is és most azért is kedves, mert tavasszal nagyon nagy küzdelem árán tudtam csak megmenteni a nyomorult csigáktól. Sajnos ezt is nagyon szeretik, de szerencsére az összes Asteremet sikerült megóvni tőlük, pedig volt olyan idő, amikor majdnem tövig voltak rágva  szegények. Érdemes volt minden hajnalban és minden este vadászni és ölni a dögöket.  

kk_img_20240914_102023.jpg

 

 

DIY Aster Jelölő pálcák Kleopátra tűje Kagylóvirág Írország harangjai

2024\09\14

Őszi kikerics, a Waterlily

Jól beugrott ez az őszi idő... majd megfagyok, ezért ma reggel bekapcsoltam a fűtést. 21 fokon szokott állni a termosztátom, most is annyira állítottam, de még nem állítottam be rajta a télen használt értékeket, mert nem akarom, hogy kapcsolgasson nekem kora reggel is. 
Most még elég, ha kicsit elviszi ezt a nyirkos, hideg érzést és a ház se fog gyorsan lehűlni, elég ha csak rövid ideig fűt. Aztán amikor majd jönnek a valódi hidegek, akkor beprogramozom és mehet a téli menetrend, de remélem, hogy az még odébb van és azt is remélem, hogy lesz még olyan idő ezen az őszön, hogy ki is kapcsolhassam a kazánt egy időre. 
Ez most főpróbának is jó, hogy lássam minden működik és ne akkor lepődjek meg, amikor tényleg komolyabb hideg lesz. Még a szerelőt is ki kell hívnom a rendes éves ellenőrzésre. 

Tegnap 10 mm eső esett, lassú, áztató eső, be voltam miatta szorulva, viszont kell a csapadék. Nem lett volna rossz, ha nem ilyen szélsőséges lehűléssel jön, hozzá voltam szokva a meleghez (ahogy gondolom  mindenki más is) és most eléggé fázom.

Tegnap felhoztam a pincéből az összes hagymás és a rózsák eltett papírjait és lefotóztam őket. A télen majd szeretnék írni egy növénylistát, hogy kb. tudjam mi van a kertben. 

Most a legszebb a kertben (illetve az eső előtt volt a legszebb) az őszi kikericsek közül a Waterlily (Colchium autumnale 'Waterlily'), amit még a legelső hagymások között vettem (és milyen jó, mert azóta sokszorosára ment fel az ára), de először nem ültettem jó helyre és majdnem kipusztult. Felszedtem és új helyre ültettem, azóta ott fejlődik szépen és már sokasodott is a hagyma, mert évről évre egyre több virágot hoz. 

Itt még bontakozott. 

kk_img_20240911_123121.jpg

Napsütésben a legcsodásabb. 

kk_img_20240912_102052.jpg

Itt pedig a környezetében.

kk_img_20240912_110153.jpg

Azt már írtam, hogy az idén az összes Colchium új helyre költözött a kertben, vagy a csigák miatt, vagy azért, mert a helyük közben túlzsúfolttá vált, ahogy benőtték a körülöttük lévő növények. 
Folyamatosan mozog a kert. Viszont nagyon örülök, hogy a fehér is kidugta végül magát, mert amikor kiástam, ennek a hagymái voltak a legfejletlenebbek. Nagyon remélem, hogy az új helyen majd jobban tudnak fejlődni. A lényeg most, hogy él és tud virágozni. Körülötte a már kibújt a sok kis borzaskata magonc, amik majd szépen áttelelnek és jövőre megint csodaszép virágaik lesznek. 
Talán majd kicsit meg kell ritkítani, de tavaszig nem nyúlok hozzájuk, mert nem tudni milyen lesz a tél és az is lehet, hogy más helyeken, ahová szórtam magot, majd nem kel ki és akkor lesz mit átültetnem. 

kk_img_20240912_122845.jpg

 Szedtem be szőlőt is az esőzuhogás előtt, a fehér szőlőt csak októberben szoktam tudni enni, de most az is  megérett és mindegyik olyan édes, hogy már-már zavaró. Gondolom a nagy hőingás miatt, mert napközben kánikulák voltak, ugyanakkor itt felénk a hajnalok már nagyon jó hűvösek voltak. Ezért is volt az augusztusi kánikula sokkal viselhetőbb. Még soha nem volt ilyen édes a szőlő, amióta itt vagyok. 

kk_img_20240912_160234.jpg

A Poc (Böbe), hajnal 3-kor kellett őt kiengednem, mert este esze ágában se volt kimenni. Úgy összeszőrözte már a takarót, hogy nem is tudom, hogy fogom rendbe szedni. 
Elza viszont kinn aludt valahol, pedig este láttam őt az ablakból és kiabáltam neki és robogott is haza, mint egy tank. Komolyan, dübörgött az úton az esti nagy csendben, pontosabban két szarvasbőgés közötti csendben lehetett hallani a trappolását, de aztán mégse jött be. Vártam őt az ajtónál, de nem jött. 
Este egyébként minden eddigit fölülmúlóan ordítottak a szarvasok, ráadásul valahol hátul, közvetlen a kerítésem közelében, végül kivilágítottam egy nagy lámpával, hogy elijesszem, mert nem szeretném, hogy összetörjék a kerítésemet. Sokan voltak, nemcsak a bika, mert a lámpa fényében csak úgy világított a sok szem. Tök jópofa volt. :))

kk_img_20240912_153954.jpg

 

Virágok Szőlő Böbe Őszi kikerics

süti beállítások módosítása