Ma Marcikát elaltattuk. 

Édes, Kis Drága MókaKépűkém, ez lett a móka vége. Egy nyomorult seb miatt... olyan sok dolog kavarog most bennem, hogy talán ha így vagy úgy, vagy másképp csináltam volna, de alapvetően már mindegy. Marcinak már mindegy. 

Előttem van a végtelenül fáradt tekintete. Tegnap magyaráztam neki, hogy muszáj lenne elmennünk az orvoshoz, abban reménykedtem, hogy megérti. Odanyomta kis homlokát az enyémhez, úgy vettem, hogy beleegyezett.
Már napok óta próbálkoztam elvinni, de nem lehetett betenni a hordozóba, mert a 4 lábával és az összes körmével ezerfelé kapaszkodott, hogy ne tudjam beletenni. 
Aztán utána mindig elrejtőzött... 
Végül ma úgy döntöttem, hogy akkor beteszem egy dobozba, mert a dobozt minden cica szereti (nem is tudom miért nem jutott eszembe hamarabb) és úgy vittem el őt, de nem rendelt a doki, sőt a városban a másik sem, ezért elmentünk egy másik városba itt a közelben. 
És amikor odaértünk, azt láttam, hogy a Marci ott a dobozban valamiért addigra feladta. Csak feküdt, a doki először azt mondta, hogy altassuk, aztán, hogy talán még megpróbálhatunk valamit, de ránéztem a fáradt kis cicára és azt mondtam, hogy ne kínozzuk tovább... talán már eddig se kellett volna. 

Nem állítom, hogy bizonyos fokig ne lennék megkönnyebbülve, mert legalább nem szenved már és ennyi tehetetlenséget, amit átéltem ez alatt egész idő alatt, soha többé nem szeretnék érezni. 
Ugyanakkor azt hiszem éppen emiatt a tehetetlenség miatt nem tudom azt érezni, hogy mindent megtettem, mert a legtöbbször fogalmam se volt, hogy mit tegyek. Hogy fogjam meg, hogy vigyem be, hogy tegyem be a hordozóba, ha nem tudtam valamelyiket megoldani, akkor mi legyen, hogy kezeljem. Akármit csináltam, nem gyógyult be az a kurva seb, bár ha orvoshoz vittem, akkor sem. 

Édes, Kis Kóborkám, azt hitte majd itt otthonra talál, aztán csak a halálát találta meg nálam... 
Fagyott a föld is, nem tudtam eltemetni. Kivittem az erdőbe és találtam egy nagy fa tövében egy mélyedést, olyat, amilyenbe a filmekben szoktak elbújni, oda tettem bele. Hordtam oda köveket, de csak körberaktam, egyszerűen képtelen voltam rárakni a kis testére a köveket... 

 Drága Kiscicám, remélem a lelked már egy sokkal jobb helyen van!