Mi legyen az óllal?

Végre megjelent a lelki szemeim előtt egy kép, elképzeltem, mit kezdjek a kert végében meghagyott disznóóllal.
Mert nem fogom elbontatni, egyrészt sokba kerülne, másrészt az az ól még akármire is jó lehet, ha másra nem, akkor a cicáknak téli kuckónak. Viszont akár más, haszonállatnak is jó lehet, ha esetleg majd nyugdíjas koromban úgy döntenék (esetleg muszáj lenne), hogy mégis tartok valamit. 

Így néz ki most, az is látszik a képen, hogy mekkora tér van még ott. 
Az ól előtt már van egy mogyoróbokor, ami éppenséggel nem is biztos, hogy jó ötlet volt, mert lombhullató és télen nem takar elég jól. Ezen a képen még nincs rajta.
Az ól egyik sarkánál (a képen bal oldalon) már tekergőzik felfelé egy örökzöld lonc, ami azóta kb. 2 méteresre is nőtt, de még nem igazán mutatós. Na meg tele van az ól teteje a tavaly nyári viharban kidőlt fél diófám levágott ágaival is. Tavaly télen is ki akartam hordani onnan őket, de nem jutottam el addig. Remélem az idei tél nem fog eltelni anélkül, hogy az ágaktól megszabadulnék, de eddig nem igazán lehetett kimenni, akkora a sár folyamatosan. Ráadásul ez lenn van a kert aljában, tehát még partot is kell vele mászni. 

Arra gondoltam, hogy a kivett kis keleti életfát ide fogom ültetni az ól elé. Az életfa jól metszhető, alakítható és nem olyan érzékeny, mint a hagyományos tuják. Lehet, hogy az oldalához (ami a képen látszik) ültetek még egy tiszafát is. Mellette ott egy hatalmas diófa van, de szerintem tönkre fog menni, azt is ki kell majd onnan vágatnom. 
A túloldalán is diófa van, de az fiatal. Ezen az őszön vágtam le a legalsó ágait, mert kaszáláskor nagyon zavartak. 
Ezt az egy diófát akarom megtartani. 

Szóval az ólat takarni fogom, de úgy, hogy a bejáratok szabadon maradjanak, valami boltíves megoldást kéne. Nyírott növényekkel. Még az is lehet, hogy életfa-tiszafa-fagyalsövénnyel takarom el. Igen, ez se rossz ötlet, abba azt nyírok bele, amit csak akarok és mögötte az ól megmaradhat, sőt, lakója is lehet. 
Sőt ez a legjobb ötlet, U alakban körbeültetem sövénnyel, kis boltíves bejáratokat vágok a sövénybe és ha esetleg állatot tartok ott benn, akkor a sövény egyben kerítés is lesz. 
Lehet, hogy a mogyorót át kéne onnan ültetni valahová...

kk_img_20220807_142725.jpg

Az előtte lévő teret még nem döntöttem el hogyan kellene hasznosítani. Hajlok arra, hogy ide kerüljenek gyümölcsfák, végül is már vannak is. 
A képen létszik a fekete geotextil, amivel irtom a gyomot, és fölötte az évelőágyás végében már ott van a két jujuba fa és a kerítés mellett (nem közvetlenül) a két mézbogyó is növekszik már.