Eső előtti virágok

10 fok van ma reggel is csak, most már jó lenne, ha visszatérne a nyár még egy kis időre. Rohan el az augusztus is, hihetetlen, ahogy ez a tavasz és a nyár elrohant. Mintha most lett volna, hogy árgus szemekkel vizslattam, hogy kibújtak-e már a krókuszok, és mindjárt nyílnak a krizantémok... 

Eső és hideg előtti képeket válogattam, mert ezeket még nem mutattam meg és úgy tűnik, hogy egy darabig nem igazán lesznek újak és jobbak, mert ez a hideg és esős idő eléggé betett a virágos résznek. 
Szétdőltek a kúpvirágok is, a rózsák elhullatták a szirmaikat... kell majd pár nap, amíg megrázza magát a kert  és újra szép lesz. 
Hétvégén majd felkötözgetem a kúpvirágokat, de szereznem kell még karókat hozzá. 

A barátcserje életben maradt része, nagyon remélem, hogy nem a sok víztől megy tönkre és hogy jövőre majd sikerül összeszednie magát. 

kk_img_20230803_065949.jpg

Összekötöttem a sudárzsályát és ettől nem olyan szép, de sajnos túl közel ültettem hozzá pár növendék növényt, teljesen betakarná őket. Őszre már nem mozgatom meg őket, majd tavasszal átültetem és jövőre terülhet kedvére a sudárzsálya. 

kk_img_20230803_070103.jpg

Ez az egy kleopátra tűje maradt meg, de már szépen szét is ágazik, amióta a fotó készült, majd lesz még róla. Ez a virág szereti  hűvösebb időt is, ilyenkor szinte felvidul és elkezd sokkal jobban növekedni és virágozni. 

kk_img_20230803_070249.jpg

Egy újabb idei sikerem, a magról nevelt kaukázusi ördögszem. Erre se számítottam, hogy virágot fog hozni az idén, de ahogy az alsó képen látszik, tele van bimbóval. 
Majdnem az összes virágmagot a Kincsesligettől rendeltem, elégedett vagyok velük. Volt ugyan egy pár, amik nem keltek ki, de szerintem erről nem a webáruház tehet. Vagy úgy kapta a magokat, vagy én csináltam valamit rosszul. Utóbbi is bőven belefér, mert vannak növények, amiknek speciális igényei vannak és nehéz őket csíráztatni. 
Még nem adtam fel, maradt majdnem mindegyikből, majd jövőre újra megpróbálom, de még az idén is átnézem őket és lesz, amit tél alá vetek, hátha úgy kikel. Illetve pl.  a poloskavészre írják, hogy akár nagyon sokáig (hónapokig) is csírázhat, azt kiültettem a kertbe és megjelöltem. Hátha... 

kk_img_20230803_070319.jpg

kk_img_20230803_070330.jpg

Bugás lángvirágok (phlox), ez a garnitúra lassan elvirágzik, de már jön a következő mellette. Jövőre sokkal több lángvirágom lesz, mert nagyon mutatós növény. 

kk_img_20230803_070405.jpg

kk_img_20230803_070459.jpg

A kis The Fairy rózsám, amiből már kettő van, ez az újabb. Tavasszal vettem ki a kis új tövet az eredeti alól. Ez egy kis talajtakaró rózsa, de a nagyot már kitámasztottam, mert ebben a sok nedvességben tönkremenne a talajon a sok szép virágja.

kk_img_20230803_070414.jpg

Ez pedig a szintén az idén magról nevelt zörgővirágom, ez is nyílik, nagyon örülök neki! 

kk_img_20230803_070532.jpg

***

Böbike jól van, a harapás óta benn alszik, persze menne kifelé este most már, de nem engedem. Cserébe az egész napot kinn töltheti, bár nem igazán akarja ebben a hidegben. Benn alszik a dolgozós fotelemben, már megint kiszorított. :))))) 
Elza is behúzódott már a hidegben, vasárnap napközben is benn volt a verandán. 
Herkules pedig elkezdte növeszteni a téli bundáját, napról napra egyre szebb. A vörhenyes kopott bundiját a fejétől a nyakán át váltja fel a koromfekete, fényes bundi. Már a vállánál tart és megy végig a gerincénél, tényleg minden nappal egyre feketébb és egyre fényesebb. Remélem végre rendben lesz már ez a cica és elmúlik a pechsorozata is.