A tél első veszteségei

-5 fok van ma reggel is. 

A kutyatej (Euphorbia ‘Ascot Rainbow’) sajnos - úgy tűnik most - nem bírta ki a fagyokat. Kíváncsi vagyok, hogy majd feléled-e vagy a tövéről képes lesz-e újra kihajtani, ha nem, akkor nem hozok többet. 
Nem védtem, azt hittem áttelelős...sőt elvileg örökzöld. 
Most utánaolvasgattam, megnéztem vagy 5 helyen és sehol nem írják, hogy kell-e védeni, illetve, hogy nem telel át. 
Pedig nem is volt igazi tél, -9-10 fok még nem a világ. Illene felhívni a figyelmet, ha valami nem bírja a hazai teleket. 

kk_img_20230215_081207.jpg

Nagyon úgy tűnik, hogy ez a zanót vagy festőrekettye vagy nemtudommi se bírta ki a telet, de ez már a fagyok előtt elkezdte megadni magát, pedig szemmel láthatóan jó helye volt, a háromszorosára nőtt, ahhoz képest, amikor ültettem. Tavaly ültettem... most meg így néz ki. A sok csapadékra vetek, de lehet, hogy valami más baja van. Még az is lehet, hogy majd szépen kihajt. 

kk_img_20230215_081247.jpg

Kicsit bosszankodok most, bár számítottam arra, hogy megkezdődik az, hogy egyes növények majd nem bírják a kertemet, vagy az éghajlatot. Voltak már eddig is veszteségeim, pl. a kúszó phlox-okat mind elveszítettem, amit nem értek. Talán a túl tápdús talaj lehetett a bajuk, mert előtte volt egy phlox-om, amit a magnólia tövébe ültettem, délutáni tűző nap érte alatta és minden szárazság és egyéb ellenére tök jól elvolt, terjedt és virágzott, egész addig, míg át nem ültettem máshová. Aztán ugyanott próbálkoztam még phlox-al, de mind kipusztult...  azt hiszem azon a helyen nem próbálkozom vele többé. 

Egyelőre ennyi látszik, még nem is biztos, hogy veszteségek a kutyatej és a cserje, de sanszos. Meglátjuk, amikor jön a jobb idő. Ezek a hidegek most tényleg megviselik a növényeket, még a büdös hunyor is le van kókadva. Gyakorlatilag már második hete vannak fagyok, nem nagyon nagy fagyok, de hideg van.