Ma is nagyon szürkén és borongósan indul a nap, de most nem volt fagy. 

Böbe kinn töltötte az éjszakát. Nem tudom honnan tudják ezek a macsok, hogy milyen idő lesz, de tudják. Talán csak a vihart nem érzik meg, mert olyan már volt párszor, hogy Böbét a nagy zuhé közepén kellett behozni, mert olyan kis maflává tud válni, amikor megijed. Vagy csak kényeskedik, nem tudom, mert azt is nagyon tud ám!

Az előbb kaptak enni (miközben a szárazkaja egyfolytában ki van téve nekik).  Ennek ellenére Herkules még most is itt ül az ablakban és néz befelé. Kicsit raktam még szárazat az edényébe, de nem annyira érdekli őt, eszméletlenül kitartó, azt hiszem rám ismert, hogy úgyse bírom ki és akkor kap egy kis repetát. Nem csodálkoznék, ha valami olyasmit álmodnék, hogy éhes belek tekeregnek körülöttem és fel akarnak falni. :)))) Én ilyen falánk népeket, mint a macskák még sose láttam. Ha valaki szólt volna előtte, hogy innentől kezdve pincérkedéssel leszek elfoglalva, akkor meggondoltam volna, hogy befogadom-e őket. 

Herkulesről nem is lehet másféle fotót készíteni, minthogy éhesen néz be az ablakon, mert ő a nap 24 órájában éhes. Közvetlen evés után is éhes... bélgépezet.

A asztalos tegnap nem lett kész... Elvitte tegnap a kis konyhaszekrényt, hogy megragasztja és délután felteszi, de nem száradt meg. Mára beszéltük meg, hogy megcsinálja, már fenn is van, tök jó lett, ugyanolyan, mint a konyhabútorom. A konyhastúdióban megvolt nekik minden, a szín és a minta is, csak a méretekre volt szükség. Jobb így a konyha, hogy nem tátong ott az az üresség, nekem meg rengeteg új helyem lett a pakoláshoz. 
Már csak a kis polcot kéne feltenni a falra, amit a JYSK-ből hoztam, de majd decemberben, amikor szabin leszek, lesz időm rá. 

 Kitakarítottam az asztalos után, aztán kimentem és kimostam a kis madáretető alját is, mert összekakilták a kis hülyék, mégse egyenek már a szarról! Egy régi fogkefével jól kisúroltam, felitattam papírtörlővel és megraktam nekik napraforgómaggal és kölessel. A nagyot még nem tettem ki. 

Aztán leszedtem a kapu fölül a szőlőt, nem mindet, a fekete hull már, mint a nyavalya, de a fehér nagyon édes. Egyelőre a vödörben hagytam, majd holnap valahogy elrakom a pincébe. Tavasszal le fogom vágni, de az is lehet, hogy kivágom onnan a fenébe, elég az, ami van, ez csak fut magasra, nem győzöm visszarángatni a tujákról is, létrára kell mászni, hogy leszedjem...  nem kell ez nekem.