Őszi kikericsek

Nyílnak az őszi kikericsek! Imádom ezeket a virágokat (is), ősszel csak úgy előbújnak a semmiből és ilyen gyönyörűséges virágokat produkálnak. 

Már amelyik előbújik... mert pl. a Waterlilly az nem jött elő, pedig át is ültettem tavasszal, mert már tavaly ősszel látszott a virágzásakor, hogy nem jó neki ott ahol van. Egy hagyma azért még él... nem átallottam belekotorni a földbe és megnézni. 
A fehérek nem annyira szépek, lehet, hogy majd őket is átültetem máshová tavasszal, amikor a leveleik visszahúzódtak. 

Van viszont vad őszi kikericsem is. Véletlenül költözött be a kertembe a törpe íriszekkel, tavaly és még tavasszal is ott nőtt a levele közöttük és tavaly volt rajta egy virág is. Az idén viszont a virágok vagy 70-80 centire onnan nyílnak, amit nem értek. Elvándorolt a hagyma? Vakond túrta odébb, vagy vakondjáratban vándorolt a hagymája? Nem tudom, de elég fura. 

kk_img_20210919_091047.jpg

kk_img_20210912_111521.jpg

kk_img_20210914_075131.jpg

kk_img_20210915_105123.jpg

Megkezdődtek a munkálatok a terasszal, tegnap egész nap tüzépekbe rohangásztam, viszont már itt vannak a téglák, némi cement és sóder. Elég szívás, hogy csak kisebb teherautó tud bejönni ide, mert így sokkal több fuvardíjat kell fizetnem. A kisebb autók max. 1 vagy 2 tonnát tudnak elhozni. A kőműves pl. 1 tonnát és ma ötször fordultunk a tüzépbe a téglákért. Remélem nem baszarintanak át, de ha igen, akkor se tudok mit tenni, ha egyszer a nagy autó nem tud ide bejönni. 

Azt se tudtam pl. hogy a raklap visszaváltós. Visszaváltottuk az 5 raklapot, de nem kértem vissza az árát, hanem becseréltem 21 db. kerti cementlapra. Szürke gyöngykavicsos, nekem az tetszett a legjobban és ráadásul az volt a legolcsóbb is, pedig most nem is az árát néztem. 
Amúgy le van bontva a fal, ki van ásva az alap, le van takarítva a felület, holnap betonozni fognak, de attól elájultam, amikor azt mondták, hogy 6-8 nap lesz... drága terasz lesz ez. És mi lett volna, ha az eredeti kültéri konyhát csinálom? Jó, hogy nem fogtam bele, mert itt állnék valami félkész akármivel, amire nem lenne pénzem befejezni. 

Viszont ma képes voltam visszamenni a kertészetbe és megvettem a szombaton otthagyott bambuszt, amit akkor drágálltam. Miután szétnéztem a neten és láttam az árakat és azt is, hogy csak 15 méteresre növő bambuszokat árulnak, így barátságosnak ítéltem az árát és hazahoztam. És ez max. 2 méteresre nő. Be fogom ültetni a szép új dézsába amit az új teraszra vettem! Szóval gomb már van, csak a kabát kell hozzá. :)))))

És Böbikét is elvittem beoltatni. Eredményesnek ítéltem a napot, este csak lerogytam.