Verőfényes napsütés

Érdekes, hogy ezt, hogy "verőfényes" valahogy az ember nyáron nem használja. Inkább tavasszal és ősszel mondjuk azt, hogy verőfényes napsütés volt, talán mert olyankor jobban örülünk a napsütésnek. Nyáron természetesebb és ami azt illeti néha túl sok is. 

Tegnap ilyen verőfényes napsütés volt, de nem túl meleg, éppen ez az idő, amit szeretek. Nem igazán tudtam kinn lenni a szép időben, mert dolgozom, ráadásul húzós nap is volt, de néha kimentem szippantani a jó levegőből és tettem egy kört a kertben a szememmel hizlalva a kertet, növesztve a növényeket. :) 

Ezek az őszi kikericsek beszökevények, szerintem a törpe írisszel jöhetett egy hagyma és az szaporodik. Eleinte csak egy kis szál volt, most már két helyen vannak és több virág is nyílik rajtuk. Hagyom, hadd szaporodjon, olyan szép!

kk_img_20230920_103940.jpg

kk_img_20230920_103951.jpg

A fehérek már voltak, de idén a legszebbek eddig, ezért most örömködök. 

kk_img_20230920_104010.jpg

Ez a nagyon nehezen megmentett 'Waterlilly', az első évben, amikor átraktam új helyre, azt hittem meg se marad. Rendszeresen kapott vizet, mert akkor is száraz nyár volt és az idén már egészen  'Waterlilly'-s a kinézete is, bár még ki se nyílt rendesen és annyira klassz mellette a tarackoló kékgyökér. 

kk_img_20230920_104117.jpg

Nah, és már nem tudom megállni, hogy ne kezdjem el mutogatni az Astereket. 12-t számoltam, lesz még kép róluk bőven, ezek a legkorábban nyílók. Ez a kicsi kinn van a ház előtt. Tavasszal a tő legnagyobb részét behoztam az udvarba, mert nagyon szép fajta, nem örültem volna, ha valaki lenyúlja és bentre is akartam belőle. 
Ez a kicsi maradt kívül, ez egy szál...

kk_img_20230920_072833.jpg

... belül pedig ekkorára nőtt. csodaszép. Már lehetett látni fényképeken, ez van a fehér szellőrózsa mellett. Nem is gondoltam volna, hogy egy átültetés után ilyen nagyra fog nőni.  

Mellette a kék pálcával meg van jelölve egy növény, magról vetettem és a kék pálcából tudom, hogy kék virágú lesz, mert emlékszem is, amikor kiültettem, de már lövésem sincs, hogy mi az. Jövőre lesz meglepi! :))))

kk_img_20230917_093820.jpg

Ez pedig a pelevadászom, a Böbe. Ilyenkor olyan ártalmatlannak tűnik. 

kk_img_20230919_101246.jpg

Herkules, a fél macska már olyan szép fekete. Megy le a kopottas nyári bunda (látszik, ahol még vöröses) és növekszik a téli. A múltkor még csak a nyakáig volt fekete, most már a háta közepénél tart. 
A sebe is szépen begyógyult, már nem is érzékeny. Herkulesbe beköltözött valami meghittség amióta beteg volt és kezeltem a sebét. Szerintem tudja... sokkal okosabbak ezek, mint azt mi hisszük. 

kk_img_20230919_123835.jpg