Új magok a földben

A tegnapi nap egész eredményes volt a kert szempontjából is, annak ellenére, hogy dolgoztam. Napközben pihenésképpen felálltam párszor a gép mellől és kimentem ültetni. Így szép sorban földbe került egy sor cukorrépa is, amit még soha életemben nem ültettem, de azt mondják finom édes és el lehet rágcsálni. 

Lévén, hogy egyre erősebben hajlok a növényi étrendre, szeretném megkóstolni, hogy milyen, ha nem ízlik, majd megeszik apu nyuszikái, vagy ha nem, akkor majd komposztálom. 

Eltettem még egy hosszú sor borsót is, póréhagymát és jégsalátát. Utóbbiból - ha kikel - lesz dögivel, mert elfelejtettem, hogy már tettem el egy sort... akkor vettem észre, mikor bejöttem, hogy felírjam a füzetembe és látám és hogy már van... ezért írom és rajzolom a füzetet, különben lövésem se lenne, mit hová tettem. Na meg a füzetben is tervezek, bár az idén eléggé borult a tervem, lévén, hogy sokkal több helyem lett nagy hirtelen a kertben, oszt már megint úgy néz ki, hogy alig férek el. :))))))

Illetve ebédidőben kihordtam a paradicsompalántákat (és az óriás zellert is, amit hétvégén vettem a piacon) a kis fóliás melegágyba, utána láttam, hogy szombatra megint -2 fokot ígérnek, nagyon remélem, hogy nem fagynak majd meg benne. A helyükre (eddig is fólia alatt voltak, csak itt a ház előtt sokkal védettebben) kihordtam a paprika és a padlizsán palántákat, és a szárzellert, illetve mindkét propagátort is beletettem, amiben a rengeteg virág nő. 

Szépen bújnak a növények a kertben, már egészen jól látszik a borsó, a retkek, (ezeket magukban is ültettem, de sorjelzőnek is a répa közé) és már jön a sárgarépa is. A petrezselyemnek és a paszternáknak még nem látom a nyomát, de pl. a spenót is kibújt és a tölgylevél salátát látni véltem. A hagymák nagyon nehezen indulnak neki, de már van pár hegye, ami kidugta magát... már tényleg jöhetne a meleg. 

Szeretném lassan elültetni a babot is, mert holnap már 24-e van, azt mondják, hogy a babot legkésőbb György napján el kell ültetni, persze ha hideg lesz és fagy, akkor inkább hallgatok az ésszerűségre és halasztok. 

kk_img_20210421_130357.jpg

Megosztottam pár képet (ezt is itt fenn) az angol kertészkedős csoporttal és el vannak hűlve milyen hatalmas a kertem. Náluk nem annyira jellemzők az ilyen nagy kertek, inkább csak a házak mögötti kis lekerített "dobozkák", viszont nagyon szépen ki tudják alakítani azokat is. Sok, szép és változatos növényük van és nagyon jól tudnak virágtartókban is nevelni növényeket. Egészen meglepő, hogy azokon a szűk helyeken milyen kis paradicsomokat képesek varázsolni.