Este ehetett utoljára, ma reggel már csak vizet tettem ki neki, de hamarosan azt is el kell tennem. Ami azt illeti, mindjárt megszakad a szívem. Ott mászkál csalódott fejjel a tálkája körül és nem érti, hogy mi van. Nyávog és kéri a kaját. Ráadásul reggel kiengedtem kicsit, de most már benn tartom, mert nem akarom, hogy esetleg valahol egyen valamit. A nomádjaimnak is van kitéve kaja, onnan is tudna szemezgetni.

És félek is, mert ez mégiscsak egy műtét. Böbike lánycica, ez nehezebb ügy, mint a kandúroknál. Persze rutinműtét de akkor is fel fogják vágni a hasát... azt gondolom, hogy örökre meg fogja ez változtatni, de azt is tudom, hogy az ivarzás a cicáknál rémes és persze kiscicákat se akarunk. Szóval félek, féltem őt és attól is félek, hogy nagyon meg fog változni a természete... mert olyan kis okos, aranyos, játékos cicó! 

Na, hát túl is lettünk rajta. Az előbb kezdett ébredezni, támolygott egy kicsit, kiment a konyhába, onnan a fürdőbe, most ott alszik a szőnyegen.

Nem tudom, hogy fog abban a gallérban enni-inni. Szerintem majd arra az időre le kell venni róla, vagy majd a kezemből eszik, mert a sebét nem nyalogathatja. Szegénykém, alig tudott lábra állni, remélem reggelre már sokkal jobban lesz. 

Nem teszek ki róla képet, sőt a támolygást se vettem fel, mert nem illő, hogy mások lássák a nyomorát és ez úgyis el fog múlni. Most már az a lényeg, hogy szépen begyógyuljon a sebe, aztán rohangászhat kinn az udvaron, amennyit csak akar, többé nem lesz veszélyben a kandúroktól.