Kezdik szépen belakni a növények a kis szedett-vedett sziklakertemet, ami nem is lesz már ilyen össze-vissza, amikor beborítják a növények és a kövek majd csak itt-ott kandikálnak ki belőle. Akkor nem lesz már annyira feltűnő, hogy a kövek nem egyformák. 

Teljesen beleszeretettem egyébként a varjúhájakba és egyéb kövi növényekbe, azt hiszem szenvedélyes gyűjtővé fogok válni. Fantasztikus, ahogy nőnek, a sokféleségük, a virágzásuk. Az igaz, amikor elvirágoznak, akkor hihetetlen szemetes és kopott kinézetük van, de ez ellen azt lehet tenni, hogy nem engedek hatalmas területeket beborítani nekik, hanem csak kezelhető kisebb felületen engedem el.

Viszont ahogy növekednek! Az ember eltesz egy pár szálat és két hónapon belül rengeteg lesz belőle. 

Még egy csomó fajta van, amiket be akarok szerezni, áááááh ez a kertészkedés tiszta mániássá teszi az embert, mert mindent akarok a kertembe, mindent ki akarok próbálni, birtokolni, szaporítani, növeszteni, nézegetni és gyönyörködni benne. 

Úgy érzem magam a kertészkedés gondolatára, hogy érzem, hogy van bennem egy folyamatos hajtóerő, egy motoszka, ami nem hagy nyugodni, mert örökké tervezek, agyalok, ültetek, szaporítok és minden. 

Azon gondolkodom, hogy lehet, hogy csinálok itt egy kisebb kertészetet, kiválasztok pár fajta növényt ami itt szereti és könnyű vele bánni és nyitok kis kuckót, amiben árulom  portékát. Aztán majd kinövi valamivé magát, ha akarja.