Patkolányi és madáretetés

Na! Szóval! A már kétszer (azóta többször is) látott szőrös, kövér teremtmény egy patkány! Itt lakik (remélem lakott) a kertben, méghozzá a komposztban. Ott láttam meg, hogy patkányról van szó. 

Először csak a farkát láttam, amikor kinyitottam a komposztáló doboz tetejét, másik alkalommal pedig ott díszelgett teljes nagyságában, aztán fejest ugrott a komposztba és elbújt valahová alulra. Ez az a komposzt, amibe a háztartási zöldhulladékot hordom, zöldségek héja, almahéja és minden ami kijön a konyhából és komposztálható. 

Ezt a lényt valószínűleg én vonzottam ide a téli madáretetéssel. Jól elvolt az elhullott és az etetőből kilökdösött magvakon. 

Van itthon rágcsálóirtó granulátumom és van egy előkészített cél-etető is hozzá, egy fatalpra erősített fekvő vizespalack, aminek ki van vágva az oldala, illetve így fekve a tetejének hívható. Szépen betettem a komposztálóba, de előbb jól átforgattam és megöntöztem és meg is szurkáltam, bár kicsi az esélye, hogy eltaláljam a dögöt. 

Ez így jó, mert el van zárva, nem férnek hozzá a madarak és semmi más állat, csak a patkány. 

Szóval beletettem a granulátumot is és lezártam a tetejét. Kb. 3 napig nem volt semmi változás, de tegnapelőtt észrevettem, hogy fogyott a granulátumból, kicsit megigazgattam, hozzáférhetőbbé tettem és tegnapra láss csodát, megkajálta az összeset. Hurrá! A biztonság kedvéért azért feltöltöttem újra, ha többen lennének, vagy nem lenne neki elég... ronda dolog ez, és bármennyire is szeretem az állatokat, a patkány nem az, akinek itt létjogosultsága lehet. 

 

Pedig anno volt egy kis amerikai csuklyás patkányom házikedvencnek. Szóval én nem félek tőlük, nem vagyok az a fajta, aki felugrik az asztal tetejére egy egérkétől és patkánytól sem. A kis csuklyás (Patkolányi volt a neve) nagyon aranyos volt, rengeteg papírt összetépett, amiből fészket rakott magának éjszakára, vagy nappalra nem is tudom, mert mindig este kezdett el tépkedni. Néha el is engedtem a lakásban, (akkoriban még divatos volt a filodendron) azon csimpaszkodott sokat. Kis rózsaszínű keze volt, szóval bírtam őt, de ezt a patkányt itt nem tűröm el. Remélem nem szaporodott.