Nem olyan régen kaptam szép boglárkacserje vesszőket. Nem állítom, hogy a kedvenc növényem, de azért elültettem, végül is hatalmas ez a kert, akad hely mindennek. 

Aztán valamelyik nap elkezdtem kaszálni és a szegény boglárka javát szépen lenyisszantotta a damil... sajnálom szegény, de majd kihajt, nem az összeset vágtam le. Az imént daraboltam bele a levágott szárakat a komposztba. 

Egyébként valahogy rájöttem a kaszálás mikéntjére is. Eddig nyomtam neki, mint állat és összevissza kaszaboltam a füvet oda-vissza lendítéssel és nem volt a vágásban semmi rendszer, nem is szépen vágtam a füvet. Most meg már "rendre vágom", elengedem, felpörgetem és így sokkal kevesebbet is fogyaszt. Szebben is haladok vele, nem dobálja rá a füvet a még le nem vágott részekre. 

Ez fontos, mert úgy látom, hogy a kaszálás gyakori szórakozás lesz itt, úgy nő fű, mintha hajtanák, ennek aztán nem számít, hogy van-e eső vagy nincs. És a tavalyi tanulság is az volt, hogy kaszálni kell, mert tavaly annyira megnőtt a fű a kert lenti részén, hogy ki se látszottam belőle. Elfásodott a szára is, a késsel tudtam csak levágni valamennyire, de végül apu tette rendbe.

Ez azért tudott bekövetkezni, mert hiába vettem meg a vadiúj kaszát, az bizony nem működött és mire megjavítódott, addigra égig ért a  fű. Nem is veszek többé ilyen kaszát (4 betűs a neve), mert azzal kezdeni egy új eszközzel, hogy azonnal porlasztót kell benne cserélni, na az azért bosszantó. Mint ahogy az is, hogy szinte a világ összes kaszája, (amiket olvasgattam róluk) 50-es keverékkel megy, ez meg 25-össel. Egyébként mióta az új porlesztó van benne azóta egy szavam sincs, megy rendesen és a téli álldogálása után is szépen beindult, alig kellett rajta rántani párat.