Ma utána ültettem ennek az ázsiai nem tudom milyen növénynek. 1 darab kelt ki belőle, ami nem csoda ebben a szárazságban, pedig öntöztem, de annak hatására csak a gyom kelt ki sűrűbben egy csíkban.
Megjelöltem kis botokkal, hogy hová tettem, hogy tudjam, honnan várjam a növényt. Mivel nem ismerem…
Minden, de igazán minden beindult a kertben.
Egy csomó növényről azt hittem, hogy már nem fognak kikelni, de a zöme bújik és növekedik, ennyit ér az eső a locsolással szemben.
Előbújtak a répák is, nem mindenütt, de azt hiszem a mag nem jó ott, ahol nem jött elő a répa. Sajnos a petrezselyem nem…
Ez az idei sietős lóbab ültetés és a későig tartó fagyok nem tettek jót a növénykéknek. Kissé sokáig kellett őket benn tartanom, meg is nyúltak, kinőtték a mini üvegházat, aztán amikor kivettem őket belőle, akkor elhajlottak, de még akkor se tudtam kiültetni.
Most már kb. 3 hete kinn vannak a…