Beindult a fűnyíróm, öntöttem bele kis olajat még. Nem kellett sok, szerintem nem is az volt a baja, hanem inkább túlszívhatta magát. Olyan füstöléssel indult, mint egy mozdony, de csak rövid ideig tartott, aztán ment szépen. Meg vagyok nyugodva.
Ennek örömére le is nyírtam a füvet a cserjés…
Úgy látom megint vége a kertészkedésnek egy időre, szörnyű kánikulás napoknak nézünk elébe. Nem szeretem... ma reggel itt csak 13 fok van, most is hűtök, tárva-nyitva van minden, hogy kihűljön a ház. Az utóbbi napokban még nyitva voltak az ablakok lehúzott redőnyök mellett, de tegnap estére már…
Kimentem megnézni, hogy akad-e már pár uborka a kertben és volt, sőt olyan is, ami túl nagyra nőtt. Sajnos mindig van ilyen, nekem még sose sikerült kisebb korukban leszedni őket, de az idén megpróbálok majd résen lenni, mert finomabb a pici uborka savanyítva is. Viszont eltettem a nagyobbakat is,…