Kitaláltam, hogy ha már ősszel végre ilyen klasszul sikeredett a ribizli körül felvillázni a talajt, akkor be fogom ültetni egynyári virágokkal, hogy ne lepje már el megint a gyom, vagy legalábbis ne annyira. 
Ha be van ültetve, akkor jobban esik gondozni is és persze így szép is lesz. 
Ültetek oda büdöskéket, a büdöske a talajt is védi. A szélébe lehet, hogy vetek porcsinrózsát, a többit pedig majd kitalálom. Nem akarok bele nagyon magas virágokat és olyat sem, ami szétszórja a magját, aztán küzdeni kell vele. 
Talán egynyári phloxot, egynyári azáleát, esetleg fűszernek egy kis görögszénát... ezekhez mindhez magot kell szereznem, kivéve a büdöskéket. 
Nem is tudom most hirtelen, hogy milyen egynyári virágaim vannak... pedig rengeteg féle van, de nem a felsoroltak.

Itt látszik az ősszel beültetett jostám is, a zöld pacni (jobbra) pedig sóska. 

Az ősszel elvetett spenótok is növögetnek, bár szerintem el fognak fagyni, mert most jönnek fagyok megint... ha igaz. Meglátom legalább, hogy mekkora hideget képes átvészelni. Jó lenne, ha legalább akkorára meg tudna nőni, hogy csipkedhessek róla pár friss levelet, legalább egy tejszínes mártáshoz. Nem mintha olyan nagy spenótimádó lennék, de nem is spenót a lényeg, hanem jó érzés lenne a saját kertemből ilyenkor is szedni valamit. 
Bár ott vannak a leveles kelek is... az is szedhető most. 

Az idő, mintha felgyorsult volna, olyan rohamléptekkel közeledik a karácsony, hogy csak kapkodom a fejemet. 
Egyébként most örülök, hogy ennyire rohan az idő, így hamarabb lesz tavasz. 

Azért minden nap kimegyek kicsit a kertbe, nem sok időre, bár nincs hideg, nem az szokta bevégezni a ténykedéseimet, hanem az elég hamar átázott kesztyű és a nedvességtől kihűlt kezeim. 
Még most is minden nap vagdosom vissza a növényeket. Tegnap az utolsó adag már levágott Astert daraboltam össze a földről és pár sisakvirágot, meg egy krizantémot. Beszedtem mellőlük a karókat, a mini cserepeket, amik a karók tetejére voltak tűzve és a kötöződrótokat. 
Még az előkertben is van egy Aster ami nem lett még visszavágva, aztán majd az Árnyas kert felé haladok, ott is van még Aster is, sisakvirágok is és krizantém is, na meg a japán szellőrózsák. 

Jól esik az a kis kinn lét a kertben, akkor is, ha rossz idő van, mert benn nagyon elpunnyadok. 
Amikor kimegyek, Herkuló nélkül megmozdulni se tudok, ha leguggolok és vagdosom a növényeket, oda húzódik a lábaim közé, egészen alám és el se megy. Teljesen anyás lett ez a cica... ahhoz képest, hogy évekig olyan vad volt, most le se tudom magamról vakarni. A pincébe is bejár, nemcsak az előtérbe, hanem amikor pl. megyek be a madáreleségért, csak úgy suttyan befelé a lábam mellett, mint a füst! Körbejár mindent és látom rajta, hogy a birodalmának tekinti az egész alagsort. Nem szoktam hagyni őt magában, amikor benn alszik, akkor behúzom az ajtót és csak a közvetlen előtérben tanyázhat, de látom rajta, hogy kell a kis lelkének az, hogy velem együtt lehet (és a birodalom érzés) az egész alagsorban, amikor én is ott vagyok. :)  Na jó, nem az egészben, mert a kamrába pl. nem mehet be, de azt ő nem tudja, hogy az is van. :)))

Van, hogy az ember nem hisz a szemének... tegnap reggel nézek ki az ablakon és mit látok? Egy hatalmas kutya van hátul a tetőn és a macskák kajásdobozait nyalogatja. Istenbizony hirtelen nem voltam biztos, hogy akkor most ébren vagyok, vagy esetleg álmodom, de nem álmodtam, a kutya bizony ott volt. 
Nyakörves kutyi, az egész állat egy merő könyörgés, hogy valaki foglalkozzon már vele, de legalább adjon enni. 
Kimentem  és fogtam egy seprűt (csak a biztonság kedvéért, mert már az ablakból láttam a pofiján, hogy szelíd és pitizős), és lecsalogattam őt a tetőről. Szófogadó kutyi volt, szaladgált egy kicsit a kertben (ezért nyáron nagyon mérges lettem volna), de jött utánam és kiengedtem a kapun. 

Lehet rám, hányni a követ, mert nem adtam neki enni, de nem szeretném, hogy ideszokjon. Elég már bőven a kóbormacskákból, nem kell még kóborkutya is. 
Egyébként szerintem csak meglógott valamelyik házból, esetleg kirándulóktól lógott meg, de majd megtalálják. Nem is sovány kutyus, csak amennyire az alkatából adódik. 
Azért persze vérzett a szívem, de megkeményítettem magam, nem fogadhatom be az összes kóbor állatot, amelyik megfordul  a környéken. 
Szétnéztem a FB-on is, hogy valamelyik elveszett állatos csoportban nem keresik-e, de nem láttam ilyen kutyit. 
Sok már a cicákról is gondoskodni.
A macsekok persze felszívódtak, mint egy vakbéltünet, egyet se láttam sehol, csak Elza kuporgott a fedél alatt a széna tetején, jó magasan, mert éppen kinn volt. A kóborok szerintem kimenekültek a kertből valamerre.

Körbejártam mindent, hogy hol jöhetett be ez a kutyi, de a kerítés rendben van, sehol egy rés, alatta se tudott bebújni, mert csak akkora rések vannak, amin a cicák járnak... valószínűleg a szomszéd felől ugrott át, mert máshol nem tud bejönni. Az én kerítésem magas, 2,8 m magas oszlopok, 1,8 m magas a kerítésháló és fölötte még van 3 sor szögesdrót, azon nem ugrik át. 

Remélem hazatalál a kutymorgó... még azt se tudom, hogy fiú vagy lány kutyus volt-e.