Mátra alján, falu szélén...

2020\07\21

Sárga pillangóvirág

A kedvenc virágom a pillangóvirág. Annyira szép, kecses virág, a gyönyörű csipkés leveleivel, hogy az csoda. Olyan könnyednek látszik, mint a pillangó, mégis erős növény, hiszen magasra nő és ellenáll a nagy szélnek is. 

A hagyományos pillangóvirágaim még nem nyíltak ki, de a sárga fajta már javában virágzik. Kisebb termetű, mint a rózsaszín és a levelei is más formájúak, nem olyan nagyon légies, mint a másik Cosmos virág. 

Láttam egyébként sötétbordó magot is, nem is tudom miért nem vettem, de majd jövőre. legalább megint lesz valami újfajta virágom. :)

Palántát neveltem a magjaiból és aztán szétültettem őket a kertben, kis csoportokba. Eddig leszedtem az elnyílt virágokat, de később majd hagyok párat magba menni, mert jövőre is szeretnék ültetni, ez a virág nem maradhat ki a kertemből. 

20200715_072258_k.jpg

Nagy meglepetésemre egy piros is nyílik a sárgák között, nagyon örülök neki, csodálatos virág. 

20200613_112903_k.jpg

Nem rendeztem neki egyébként túl nagy ápolást, miután kitettem a végleges helyére, arra ügyeltem, hogy esők után a talaj ne keményedjen meg körülötte, óvatosan egy pici, kézikapával mindig fellazítottam a talaját és persze a gyomokat se engedtem elszaporodni körülötte. 

Virágok Egynyári virágok Pillangóvirág Cosmos flower

2020\07\20

Madáretető felfüggesztése a fára

Az etetőnek a fára való  felhúzását és leengedését (hiszen naponta legalább kétszer töltenem kellett) úgy oldottam meg, hogy a faágra, a sűrűjébe, ahová azért még felhúzható az etető, feltettem egy S alakú fémkampót, erre akasztottam aztán az etetőt tartó csigát. 

Vettem kicsi fémcsigát, de azt is meg kell védeni az időjárás viszontagságaitól, ezért levágtam egy vizes flakon felső harmadát, annyira, hogy a csiga éppen bele kerüljön, amikor lóg. 

A tetején rajta hagytam a csavaros kupakot is. A kupakot a közepén kilyukasztottam egy felforrósított szöggel, így szépen és könnyen kiolvad a lyuk. Azért nem jó simán áthurkolni a nyakán, mert akkor ferdén fog lógni, így meg függőleged.  Ebből lett a csiga védőburkolata. 

A csiga akasztós részén áthurkoltam egy madzagot, amit áthúztam a kilyukasztott kupakon, csomót kötöttem rá, hogy az S kampóra fel lehessen akasztani és még kötöttem csomókat a kupak tetejénél is, meg a belsejénél, rögzítésnek, hogy ne csúszkáljon. 

Így kaptam ezt a képen látható (az S fémkampóra) felakasztható alkotmányt, amiben ígya csiga védve van, mint egy műanyag haranggal le van fedve a flakon tetejével. 

Végül áthúztam a zsinórt a csigán, rákötöttem a madártetetőre és máris le- és felhúzható volt az etető a fán. A zsinórnak megfelelő hosszúságúnak kell lennie, hogy akkor se szaladjon le a csigáról, amikor leengedjük az etetőt. 

A képen spárga van, de végül nem azt használtam, hanem azt a kötelet, amit úgy találtam meg a neten, hogy "univerzális fonott kötél". A végeit picit meg kell égetni gyufával, hogy ne foszoljon szét. 

20200714_103100_k.jpg

 

 

Állatok Madáretetés Kertlakók Madáretető felfüggesztése

2020\07\19

Tárkony

20200715_072957_k.jpg

Ez a tárkony a képen most kb. 60 cm magas lehet. m

Tél végén, (február vége felé) ültettem magról, itt neveltem a szobaablakban. Szépen kikelt és éldegélt, de azt hittem az életben nem fog megnőni. Borzasztóan lassan fejlődött, még amikor április vége felé kiültettem, akkor is pár mm-es volt csak, pedig akkor már két hónapos volt. Ezt egyébként más növényeknél is megfigyeltem, pl. a paprikapalántáknál, hogy nem nőttek. Nem tudom, hogy a kis tőzegcserepek-e az oka vagy mi, de érdekes volt. Pl. a paradicsoomokat amikor széttűzdeltem, rögtön elkezdtek fejlődni, de amíg egymás mellett éltek a magoncok, addig nem fejlődtek. 

Visszatérve a tárkonyra, szegényt megviselte az élet, mert nem sokkal azután, hogy kiültettem, még a vakond is félig kitúrta. Visszanyomkodtam a földbe és reménykedtem, hogy megmarad és lőn! 

Ilyen szép bokor lett belőle. 

Évelő fűszernövény, úgy tervezem, hogy ott is marad, ahol most van. Nagyon szeretem savanyú levesekbe, babba, de savanyúságba is szoktam tenni belőle. Lassan szárítani szedek majd le belőle. Óvatosan csak, hogy jól meg tudjon erősödni nekem, hogy egészen biztosan kibírja a telet. 

Tárkony Fűszernövények Veteményes

süti beállítások módosítása