Mátra alján, falu szélén...

2025\09\02

Sziklakert és előkert

Vettem egy nagy fej káposztát, ilyenkor szoktam lesütni a káposztástésztának valót. Azt hittem az életben nem fogom lereszelni, nagy is volt, nagyon tömött is volt, szóval szép káposzta volt, de melós volt a reszelése. 
Lett is belőle 5 doboz káposzta, az elég is egész télre. Ez is megvan, éhen már nem fogok halni. :))
Szeretek így előkészíteni kajákat, nem mindig van kedvem/időm főzni és ehhez csak tésztát kell kifőzni és kész is az ebéd. 

Kiültettem végre az összes új sziklakerti növényemet, remélem jó helyet találtam nekik. 
A kipusztult hanga őszirózsa helyett már őszre nem rendelek újat, majd jövőre többet is rendelek még, mert az Északi sziklakerttel teljesen félbemaradtam a forróság és a szárazság miatt, de majd azt is be kell ültetni. 
Amiket beletettem se él mindegyik. Sajnálom, mert a háromcsúcsú ernyőspárnám (Azorella trifurcata ‘Nana’), amiből vittem át oda, kipusztult az új helyen is és az eredeti telep is kiszáradt a nyáron. 
Így jönnek elő sorra a veszteségek... nem tudom még meddig fogjuk nyögni ezt az aszályos nyarat. 

Egyébként lassan átnevezhetem magam kövirózsás kertté, mert annyi kövirózsa van a kertben, hogy az fantasztikus. Nagyon szeretem őket és lesz még több is ennél. Lassan, de biztosan szabadulok meg a nagyon terjedős sedumoktól,  nem teljesen, de pici foltokat hagyok csak belőlük. Viszont van olyan is, ami nem maradt meg nálam, ilyen pl. a borsos varjúháj. Szerintem a többi nyomta el. Ezért se akarom már, hogy terjedjenek itt nekem világba és szerintem a kövirózsák sokkal szebbek is. Amikor már nagy telepeket képeznek, akkor igazán különlegesek és azt is nagyon szeretem bennük, hogy szépen színeződnek. Kora tavasszal vannak egészen pirosak, mások sötétbordók szoktak lenni, aztán sárgulnak és zöldülnek, nagyon változatosak. :)

kk_img_20250831_073845.jpg

kk_img_20250831_073853.jpg

kk_img_20250831_073859.jpg

kk_img_20250831_073932.jpg

kk_img_20250831_074027.jpg

kk_img_20250831_073325.jpg

kk_img_20250831_073423.jpg

kk_img_20250831_073529.jpg

kk_img_20250831_073541.jpg

kk_img_20250831_073546.jpg

kk_img_20250831_073558.jpg

kk_img_20250831_073605.jpg

kk_img_20250831_073624.jpg

kk_img_20250831_073642.jpg

kk_img_20250831_073655.jpg

kk_img_20250831_073720.jpg

kk_img_20250831_073744.jpg

kk_img_20250831_073750.jpg

kk_img_20250831_073822.jpg

Valamelyik reggel kimentem az előkertbe is kicsit rendezkedni, de azt a részt egész nap süti a nap. Sose jó csinálni, mert reggel is odasüt, legfeljebb nagyon kora reggel, amikor még nincs akkora ereje a napnak. Délutánra meg egy felforrósodott pokol az egész. 
Kinn voltam kb. háromnegyedórát, de nem bírtam tovább, de legalább kiszedtem egy csomó szürke madársóskát, összekötöttem az Astereket, mert ahogy jönnek bimbóik, egyre nehezebbek a száraik és konyulnak le és szét. 
Vékony, zöld, kötöződróttal szoktam őket összekötni, csak lazán, így nem is látszik, hogy meg vannak kötve és virágzáskor sokkal szebbek. Persze ha esik az eső, akkor így is, úgy is szétdőlnek, mert nehéz lesz a fejük. Meglátjuk milyen ősz lesz, az eső még most is nagyon kéne. 

Káoszos nagyon az előkert, de megvárom már, hogy felnőjenek benne a fák, amiket beleültettem. Van benne egy totemciprus, 2 kínai selyemmirtusz  és egy japán szentfa, illetve benne növekszik 2 törzses yucca is. Addig nem nyúlok se az évelőkhöz se hagymásokhoz, amíg ki nem alakul valamennyire a képe. Az is kiderült, hogy a totemciprus és japán szentfa át tud-e telelni. Ha nagyon hideg lesz (-10 alatt), akkor majd takarni fogom őket. Arra gondoltam, hogy ősszel bekészítem a karókat köréjük, ami köré a takarót tekerni tudom és akkor a gyapjúkat csak felteszem-leveszem. 
Abba bele se merek gondolni, hogy mi lesz az előkerttel, ha egyszer belevágok a ház szigetelésébe... 

Tennivalók Sziklakert Előkert

2025\09\01

Jujuba és jiaogulan

Eljött a szeptember is... egészen felfoghatatlanul rohan az idő. Még most volt, hogy árgus szemekkel néztem az első krókuszokat  és a hóvirágokat a kertben. :) 
Persze ezzel még nincs vége a szezonnak, még jönnek az őszi virágok is. :) Tulajdonképpen csak a december és a január az, ami beszorítja az embert, de ennek se kéne így lennie. 
Tavaly már akartam eljárni kirándulni, vagy legalább gyalogolni az erdőben, de bepunnyadtam, viszont az idén tényleg el fogok menni, tele van a környék jobbnál jobb túraútvonalakkal és ha jól telik az idő, akkor gyorsan el fog jönni a tavasz is. 

Azon gondolkodtam, hogy vegyek-e le termést a jujubáról, mert le fogja szakítani azt a pár kis ágat, amin az összes beérni készülő gyümölcse van. Már alig várom, hogy megkóstoljam. :) 
Aszalva már ettem sokszor, a World Mall-ban van egy nagy kínai üzlet, ott szoktam venni (olyan, mint egy jó, édes, sűrű szivacs, hihi), de én szeretem, viszont frisset még soha nem ettem. 

kk_img_20250822_155341.jpg

A nagyobbik fa már elhagyott engem, tényleg nagyon gyorsan nő és az új ágain végig virágok vannak, de azokból már nem lesz gyümölcs. Eszméletlenül lelkes egy növény azzal a sok gyümölccsel és virággal egyszerre saját magán. És még szép is nagyon ezekkel a fényes leveleivel. 
A másik fa feleekkora, de azt egy évvel később (tavaly) ültettem, mert sajnos kipusztult egy. 

kk_img_20250822_155402.jpg

Kínai hamuvirág, nehezen szedi össze magát szegény. Tavaly a csigák majdnem kinyírták, most a szárazság adott neki. Néha lottyintottam neki vizet, de nem volt elkényeztetve ezen a nyáron. 
Tavaly szedtem róla magot, megpróbáltam szaporítani, de egy se kelt ki belőle. Az idén újra gyűjtök magot róla, hátha...

kk_img_20250822_132327.jpg

Nagyon szép a 'Pink Annabelle' hortenziám, ezért is megküzdöttem tavasz óta, majdnem kipusztult, de végül helyrejött, most van rajta ez a nagy virág, de van még két kisebb is és egy újabb nagy szárat is növeszt, amin szintén van bimbó. Látszik is a képen az előtérben. 

kk_img_20250824_132105.jpg

A tarackoló kékgyökerek nagyon virágoznak az idén, ezek nem szeretik az esőt, így most nagyon elemükben vannak. Jövőre meg kell ritkítanom, mert benőtte már az előkertben a selyemmirtuszt is, meg mindent. Pedig ez egy kis cseréppel volt betéve a talajba, de kiszökött és már beterít egy négyzetmétert is. 

kk_img_20250824_132844.jpg

kk_img_20250824_132848.jpg

4 helyen van a kertben füzérajak, de az idén csak ennyit tudnak produkálni (a szomszéd közben vágatta ki a kiszáradt fáit).  Ami lenn van a hólyagvessző környékén, már hatalmas telep volt, de majdnem az összes kiszáradt. Nem pusztult ki, de nem sok híja van. 

kk_img_20250824_150538.jpg

Így néz ki most a kert, nincs is virág benne... nagyon kevés csak, ami van, az is elkottyan. 
Sajnos a szárazság miatt a törökszegfűk se keltek ki, máskor már zölden borítják a talajt, de most üres a helyük (a fatörzstől balra). Szórtam szét magokat és a másik helyen is, be is öntöztem már kétszer is, jó lenne, ha kikelnének, mert nem szeretnék jövőre törökszegfű nélkül lenni. Nem akarom, hogy ez az aszály kihasson a jövő évi kertemre is.

kk_img_20250824_161044.jpg

Na, ez meg a jiaogulan... apu hozta át, mert döglődött nála. Átültettem nagyobb cserépbe, kapott új talajt maga köré, de nem bolygattam a gyökerét, csak visszavágtam a hajtásait. 
Egy kis ideig jobban is nézett ki, de megint ilyenné vált. Most fogtam, kivettem a cserépből, kirázogattam az összes régi talajt a gyökerei közül és teljesen új talajba ültettem át, vissza is vágtam teljesen. Meglátom mi lesz belőle. 

kk_img_20250824_173530.jpg

Ehhez képest... az első átültetés után ledugtam 2 kis hajtást egy nagy üres cserépbe a teraszon. El is felejtettem, nem is locsoltam, csak akkor, amikor észrevettem, hogy valami ott növekszik. Na, hát így néz ki egy egészséges jiaogulan. 

kk_img_20250824_173600.jpg

És a Böbe, az én kis Cocóm! :)

kk_img_20250819_185506.jpg

Virágok Böbe Tarackoló kékgyökér Kínai hamuvirág Füzérajak Jujuba termések Jiaogulan Hortenzia Pink Annabelle

2025\08\31

2025. AUGUSZTUS - Új kenyér hava

1-je:  13 fok volt reggel, derült idő. napközben bárányfelhős idő volt, sokat sütött a nap, délután 2-kor 30 fok volt kinn. A légnyomás 1002 hPa, napok óta ott áll. Este jött egy hatalmas borulat, de ebből sem esett semmi. 

2-a:  17 fok volt reggel, kissé felhős idő. 30 fok volt kinn, az idő napos-felhős változó volt. 

3-a:   17 fok volt reggel, kissé felhős idő, esett 1 mm eső. napközben 26 fok volt a maximum, változóan felhős idő volt, de sajnos nem esett az eső. 

4-e: Nem néztem reggel a hőmérsékletet, de meleg reggel volt és borongós. 26 fok volt délután, napközben változóan felhős-napos idő volt, de délután nagy, sötét felhők jöttek, nem esett belőlük semmi...

5-e: 16 fok volt reggel, ködös idő... akkora köd volt, mint ősszel szokott lenni, a hegyeket se láttam. Napközben sütött a nap, 29 fok volt. 

6-a:  16 fok volt reggel, borongós idő, de nem esett. Napközben sütött a nap, feltámadt a szél, 27 fok volt. Éjjel erős szél fújt. 

7-e: 11 fok volt reggel, derült idő. Napközben sütött a nap, 27 fok volt. A légnyomás 1009 hPa-ra emelkedett.

8-a: 10 fok volt reggel, derült idő. A légnyomás 1010 hPa-ra emelkedett. Napközben sütött a nap, délután 31 fok volt. 

9-e:  15 fok volt reggel, derült idő. Napközben sütött a nap, délután 35 fok volt. Kánikula

10-e:  16 fok volt reggel, derült idő. Már du. fél 1-kor 34 fok volt kinn, sütött a nap, fújt a szél. Délutánra a szél fokozódott, néha bárányfelhős lett az ég és a legmagasabb hőmérséklet 36 fok volt.  Kánikula. 

11-e: 17 volt kora hajnalban, fújt a szél, derült égbolt. Együtt áll a Vénusz és a Jupiter a keleti égbolton. Napközben sütött a nap, 29 fok volt a legmagasabb, 

12-e: 11 fok volt reggel, derült idő. Napközben sütött a nap, délután 31 fok volt. 

13-a: 12 fok volt reggel, derült idő. Napközben sütött a nap, délután kettőkor 32 fok volt.

14-e: 13 fok volt reggel, derült idő. Napközben sütött a nap, délután 34 fok volt a legmagasabb hőmérséklet. Kánikula.

15-e: 15 fok volt reggel, derült idő. Napközben sütött a nap, de már voltak bárányfelhők az égen, délután 36 fok volt a legmagasabb hőmérséklet. KánikulaNapközben esett a légnyomás 1010 hPa-ról, 1006-ra esett vissza. 

16-a: 17 fok volt reggel, derült idő. Napközben sütött a nap, 36 fok volt a legmagasabb hőmérséklet. KánikulaDélután gomolyfelhők keletkeztek. Pokoli nap volt. 

17-e: 21 fok volt reggel, borult  és dörgött sz ég. A légnyomás 1003 hPa-ra esett vissza. Reggel dörgött, villámlott, de nem esett. Az eső fél 12. körül érkezett meg, 18 mm esett. Napközben főleg felhős idő volt, néha kisütött a nap is. 25 fok volt a legmagasabb hőmérséklet. Délutánra a légnyomás 1001 hPa-ra esett vissza.

18-a: 14 fok volt reggel, enyhén felhős idő. Az éjjel is esett 1 mm eső, azt hittem több lesz, akkora villámlás volt. 
A légnyomás elkezdett megint emelkedni, 1006 hPa. Délután 27 fok volt és napközben inkább sütött a nap, de voltak bárányfelhők az égen. 
Estére olyan szélvihar támadt, hogy majd el vitt házastul-kertestül, de reggelre elállt. 

19-e: 11 fok volt reggel, derült idő. Napközben is sütött a nap, párás meleg volt, 28 fok. 

20-a: 12 fok volt reggel, derült idő. Napközben is sütött a nap, de délután már nagy gomolyfelhők jöttek és fújt a szél is, meleg volt, 31 fok volt. 

21-e: 17 fok volt reggel, enyhén felhős idő. Délelőtt eleinte sütött a nap, aztán fokozatosan beborult az ég és 1 óra körül elkezdett csepegni és csepegett jó sokáig, de épp csak az 1 mm-t  érte el a csapadék. Hát ez nem az ígért 9 mm (ahogy már megszoktuk a meteorológiától) és nem tudom minek volt a citromsárga riasztás, meg se dörrent az ég. 26 fok volt a maximum, estére kezdett lehűlni a levegő. 

22-e: 17 fok volt reggel, felhős idő és zuhogott az eső. Éjjel is esett, de nem viharokkal, hanem lassan, szünetekkel. Egész kora délutánig esett az eső, 19 fok volt a legmagasabb hőmérséklet és végül 21 mm eső esett le. . 

23-a: 8 fok volt reggel, derült idő. Napközben hűvös idő volt, 20-22 fok körüli hőmérséklettel. Változóan felhős idő volt és fújt a szél is, de nagyon jó volt kertészkedni ebben az időben. 

24-e: 8 fok volt reggel, derült idő. Napközben kellemes meleg volt, sütött a nap, nem néztem a hőmérsékletet, 24-25 fok lehetett.

25-e: 6 fok volt reggel, felhős idő. Napközben kisütött a nap, eleinte nem fújt a szél, de kora délután feltámadt, 25 fok volt a legmagasabb hőmérséklet.

26-a: 8 fok volt reggel, derült idő. Napközben sütött a nap, jó meleg volt, de nem viselhetetlen, nem néztem a hőmérsékletet, de a házat még nem tudta felmelegíteni.  

27-e: 10 fok kinn reggel, derült idő. Napközben sütött a nap, jó meleg volt, 32 fok volt délután, aztán 5 óra után elkezdett felhősödni az ég nyugat felől. 

28-a: 11 fok volt reggel, derült idő. Napközben sokat sütött a nap, jó meleg volt, 31 fok volt délután, aztán fél 2 körül feltámadt a szél és elkezdett felhősödni az ég nyugat felől. 

29-e: 22 fok volt reggel, erős szél fújt, enyhén felhős idő volt.  Napközben hol kisütött, hol elborult, nagyon fújt a szél. Délután 34 fok volt, kánikula

30-a:  19 fok volt reggel, borús idő, látszik egy kis eső nyoma, de csak 1 mm esett. Napközben változóan felhős-napos idő volt, 28 fok. Délután 4 óra előtt jött egy nagy zivatar és később is esett az eső. Összesen 22 mm esett

31-e:  17 fok volt reggel, derült idő. Napközben változóan felhős idő volt, a hőmérsékletet nem néztem. Délután dörgött és villámlott egy kicsit, de eső nem esett belőle. 

Időjárás Tennivalók

süti beállítások módosítása
Mobil