Mátra alján, falu szélén...

2021\12\01

Melegház

Nagyképűség melegháznak hívni, de a palántáimnak tökéletes lesz tavasszal. 
A saját kis tákolmányomat szétvertük, amikor az ólat bontottuk, amúgy se volt jó semmire. Ennek viszont jó helye lesz a teraszon a déli és a nyugati fal sarkában. Tavasszal, amikor már nem lesznek erős fagyok és a palántáim nem férnek el az ablakban, akkor ki fogom tenni bele őket. 
Gondolkodtam egy nagyobb üvegházon is, illetve néztem falnak támasztható üvegházat is, de gyakorlatilag nincs rá szükségem. Betonalapot nem akarok csináltatni a nagynak, fűteni nem akarom, tehát hidegben hideg lenne, nyáron pedig túl forró, cserébe sokba kerül. A falnak támasztható pedig állandóan ott díszelegne a teraszon, amit nem szeretnék. Maradtam ennél. 
Még nem raktam össze, egyelőre a dobozában marad, majd azért azt megnézem, hogy minden alkatrésze megjött-e. 
Úgy látom kényelmes lesz a használata, jó, hogy felgöngyölíthető az elején az "ajtaja". A polcokon könnyen hozzá fogok férni a palántákhoz, mert locsolni gyakran kell őket, amikor növésben vannak és már melegebb az idő. 
Mindig magamnak nevelem a palántáimat, paradicsomot, paprikát, zellert, padlizsánt, korai karalábét...meg mindent. Ebben már virágokat is fogok tudni előnevelni kis cserepekben, mert van benne hely. Eddig a korlátot az ablakpárkányom szabta, bár elég is volt, addig, amíg szét nem ültettem a kis palántákat, utána már nem elég a hely, ezért is rendeltem ezt a kis házikót. 
Nagyon remélem, hogy be fog válni. :)  


kk_img_20211126_100734.jpg

Tennivalók Melegház

2021\11\30

Ezt még gyakorolni kell...

 Kis összegzés a nem sikerült ültetésekről is:

A rengeteg mag között olyanok is voltak, amik vagy nem keltek ki, vagy kikelt a növény, de nem maradt meg. 
Nem tudom, hogy a magok voltak-e csíraképtelenek, biztos volt olyan is. De  volt ami másodvetésre kikelt. Az is lehet, hogy rosszul ültettem el, mert pl. a színes margarétáról olvastam, hogy nem kell betakarni, bár az a mag azután se kelt ki. (nem Vaterás volt, hanem bolti)

Nem kelt ki: 
Rózsaszín kőtörőfű
Rózsaszín havasi ikravirág 
Piros pázsitviola (ezek a pázsitviolák különösen fájdalmasak nekem, mert van vegyes magom is két csomaggal, de sose sikerül. Az első adagot a földibolhák zabálták fel.)
Kék pázsitviola
Évelő, bordó, kúszó lángvirág 
Lila kökörcsin (vettem egy tövet, bár nem emlékszem, hogy lila-e, lehet, hogy bordó? Tavasszal kiderül.)
Évelő marokkói gyújtoványfű
Évelő macskafarkú Veronika (végül vettem egy tövet)
Évelő léggömbvirág (kék)
Színes margaréta színkeverék  (ezzel elég sokszor próbálkoztam, szerintem rossz volt a mag)
Szellőrózsa mag FEHÉR
Trombitavirág
Havasi őszirózsa lila - ezeket se tudom kikeltetni, már kétféle helyről vett maggal is próbálkoztam, szerintem valamit rosszul csinálok. Sok olyan növény van, ami fényben csírázik, erre majd jobban kell figyelnem. 

Az is lehet, hogy több sikerült volna, ha több magom lett volna, de némelyikből csak 5 vagy 10 magom volt. 

És olyanok is voltak, amik kikeltek, de nem maradtak meg:

Évelő bordó kökörcsin, (valami kibújt a másodvetésből, de nem tudom az-e - még él)
Évelő dorottyavirág színkeverék
Évelő bugatölcsér színkeverék 
Assarina virág mag - ezt valószínűleg túl korán kiültettem. 
Nicandra virág - ezt is valószínűleg túl korán kiültettem

Szóval ezekkel úgy vagyok, mint Magilla Gorilla: "Ezt még gyakorolni kell, legközelebb újra megpróbáljuk!" :)))))

Nem keltek ki 2021

2021\11\29

Őszi krókuszok

 Kicsit zavarban vagyok ezekkel az őszi krókuszokkal, mert a webshop-ban őszi kikericsnek voltak írva, de ezek nem kikericsek. Így aztán rosszul is tábláztam ki, de majd a nap úgyis kiszívja a táblákat és akkor majd újra címkézem. 

Ráadásul szerintem tökugyanaz a fajta mindkettő, bár  kétfélének vettem: Crocus Cassiope és Crocus Speciosus. 

Na mindegy, szépek, örülök nekik, szerintem a rendes fizimiskája majd jövőre fog meglátszani, amikor a rendes idejükben nyílnak majd. Most kicsit el vannak késve, kész csoda, hogy kivirágoztak, hiszen október végefelé ültettem el őket, akkor vettem. 

kk_img_20211128_131948.jpg

kk_img_20211128_131954.jpg

Virágok Hagymások Őszi krókusz

süti beállítások módosítása