A tegnapi napom fele a sütéssel telt. Nem állítom, hogy nagyon szép sütik lettek, de jók. 
Az az igazság, hogy sose voltam egy cukrász típus, csak mostanában kezd érdekelni a sütés, nem is tudom miért.  Végül is egész élvezetes volt megcsinálni ezeket és vittem belőle apuéknak is és anyuéknak is, mert ennyi sütit az életben nem ennék meg. 
Szoktam mondani, hogy előző életemben biztos valami hatalmas családom lehetett, mert én se főzni, se sütni nem tudok keveset. Van egy belső mércém, ami úgy tűnik, hogy nagy vajlingokhoz és kondérokhoz van igazítva. :))))

Szóval az első süti a már emlegetett keksztekercs lett. 

Az 1 kg  darált kekszet összekevertem 4 evőkanál natúr kakaóporral, 2 evőkanál porcukorral, rumaromával. Aztán elmorzsoltam 20 dkg puha vajjal, beleöntöttem a meggybefőtt levét, és mivel nem állt össze a tészta és nem volt több meggylevem, elővettem egy kis üveg ribizkeszörpöt és azzal gyúrtam végül össze. 
Rengeteg lett, bővel elég lett volna fél kiló darált kekszből is. 

A nyújtáshoz gyúrótáblára kihúztam alufóliát, azt megszórtam kókuszreszelékkel és azon nyújtottam ki, a fólia segít a feltekerésben és nem is ragad hozzá. 

A töltelékhez valók:

1 cs. tejszínes  pudingpor
3ek liszt
500ml tej
2 evőkanál kókuszreszelék
10dkg vaj
10dkg cukor

A tejszínes pudingot és a 3 kanál lisztet lábosba tettem és a cukorral összekevertem. Kis tejjel simára kevertem, aztán öntöttem bele az összes tejet.
Feltettem főzni, folyamatosan kevergetni kell, sűrű krém lett belőle. Aztán hagyni kell teljesen kihűlni.
Miután megfőtt a krém,  a vajat a cukorral habosra kevertem és a habverőgéppel beledolgoztam a kihűlt krémbe, + 2 evőkanál kókuszreszeléket adtam hozzá. 

Ilyen volt a tésztája kinyújtva ( 3 ilyen lett):

A főzött krém miatt nem olyan szép szeletelve, de cserébe a krém nem olyan töményen vajas. 

Ez pedig a túrós rétes, ennek nem írom a receptjét, mert a túrót szerintem mindenki tudja, a réteslap pedig bolti volt. Nem tudom, hogy akarom-e megszórni porcukorral, tudom nem néz ki jól anélkül, de így is túl sok édesség lett. 

Ez pedig a baklava: 

Sütés előtt, még a szirup nélkül.

Ez pedig sütés után a sziruppal nyakonöntve. 

A baklava receptje: 

12 db réteslap kellett hozzá. Én nem szabogattam tepsihez, hanem a gázsütő tepsijébe tettem sütőpapírra. 
A dió helyett fél kiló Dejó-t használtam, mert a diót nem szereti a gyomrom, nagyon nehéz nekem, nem akarok gyomorégést. 
A réteslapokat olvasztott vajjal kell kenegetni, de szerintem ezt mindenki tudja, illetve azt is, hogy amíg kenegetek, addig a többit nedves konyharuhával letakarva tartom. . 
Elsőre 4 réteget tettem egymásra, aztán a dejó kb. harmadát rásimítottam, aztán jött 2 réteslap (kenegetve), a dejó második harmada, és én itt csaltam kicsit. A ribiszkezseléből csöpögtettem a dejó tetejére, aztán újabb 2 réteslap, az utolsó adag dejó és a tetejére 4 réteslap. 
Bevagdostam, ahogy a képen is látszik és 180 fokra betettem a sütőbe. Nem tudom meddig sült, én nézni szoktam. Amikor a teteje szép színű lett, akkor lekapcsoltam a sütőt. 

A szirup: 

2 dl víz, 20 dkg cukor (barnacukrot használtam),  17 dkg méz és egy citrom leve. 
Összefőztem, hagytam picit forrni is és a még forró sütire locsoltam. Azt hittem tocsogni fog, de teljesen felitta. 

Hát... ez egy igazi kalóriabomba, viszont szerintem biztos eláll sokáig ennyi cukorral... egy csücsköt már megkóstoltam belőle és jónak találtatott. 

Életemben nem sütöttem még 3 féle sütit, azt nem mondom, hogy életemben összesen se, de azért nem vagyok messze tőle. Szóval nem tudom mi lelt, hogy nekiálltam, de most marhára elégedett vagyok magammal, annak ellenére, hogy az apró baracklekváros linzerekből már nem lesz semmi, de majd legközelebb. 

Tegnap kiraktam a citromillatú mosószappan darabokat körbe a kertbe és az előkert előtt is, a kerítésen kívül, hogy a szarvik ne jöjjenek ide. Nem szeretném, hogy leharapdálják nekem a növényeimet, mint idén tavasszal. Leharapták a kihajtott tulipánokat meg nárciszokat, de még a kövirózsát is. 

Befejeztem végre egy új karácsonyi gömböcöt is, elég nehezen jutottam hozzá, hogy megcsináljam és ez a sötétkék papír se tette könnyebbé a dolgot, nagyon csúszós. Sokkal könnyebb az alupapírokkal dolgozni, de arra szert tenni... a bonbonokról szoktam kisimogatni és eltenni, de ez most szaloncukor papír volt. 

 Imádom ezeket a gömböcöket, nagyon szép karácsonyi díszek és bár a fán nem ilyenek vannak, a girlandokra tettem pár színeset, illetve az ablakaimba ilyenek vannak belógatva. Az egyikben hófehérek, a másikban színesek. Tavaly és tavalyelőtt nagyüzemben gyártottam őket. 

Tegnap előkészítettem a sütit is, kicsit el is méreteztem a dolgot. 1 kg darált kekszet kezdtem összedolgozni kakaóval, vajjal és meggylével, de amikor rájöttem, hogy ez mennyi, akkor feladtam a meggyel töltött kókuszgolyó ötletet. Összegyúrtam a tésztát és betettem a hűtőbe és elhatároztam, hogy keksztekercs lesz belőle. Ha nekiálltam volna a golyóknak, akkor lehet, hogy még jövő karácsonykor is azokat formázgattam volna. 
Ennek örömére meg is ettem az összes meggyet. :)))

Én az a fajta utazó vagyok, aki állandóan elrongyol a csapattól. Ettől függetlenül nem szoktam elveszni és még sose vártak rám, pedig egy párszor utólag gondoltam csak végig, hogy valójában mekkotra veszélybe sodortam magam, de hát valamitől meg kell halni, nem? :)
Először 2017-ben jártam az USA Nyugati Parton és azóta is mindig mondogatom, hogy az Isten nagyon jókedvében volt és nagyon szerette az ottaniakat, amikor a nyugati partot teremtette, mert valami eszelősen gyönyörű. 
Nem tudom, hogy más is így látja-e, de nekem a tótumfaktum lett, annyira, hogy 2018-ban vissza is mentem, mert találtam egy olyan utat, amiben jóval több nemzeti park volt, mint amiket én láttam és persze ugyanazok is mégegyszer, de ezt nem lehet elégszer látni. Aztán jött ez a ház és a kert és kikapcsolódott bennem az utazhatnék, pedig annyit bolyongtam a világban előtte. Aztán jött a pandémia is, szóval 2018 óta nem voltam sehol, de a nyugati part most is visszahúz. 
Azt hiszem ha valaki megkérdezné, hogy itt hagynám-e az imádott kertemet, ha adna egy nagy lakóbuszt, amivel szabadon csavaroghatok az USA nyugati részén, hát... asszem erősen kísértésbe esnék. 
Olyan lettem a nyugati parti utazások után, mint aki hazaért végre, vagy mint aki megtalálta végre amit keresett. Mindig az volt az elvem, hogy a világ olyan hatalmas, hogy nem érdemes ugyanoda visszamenni, de ezután bennem valami kialudt és ha lesz legközelebb, akkor vissza fogok menni harmadszor is. Mert mindig van új látnivaló, olyan rengeteg dolog van ott és minden olyan monumentális, hogy nem is lehet azt mondani, hogy az ember ugyanoda megy vissza. 

Ezeket a képeket valahol a 66-os út mellett fotóztam, talán Kingman környékén, nem biztos, nem írtam fel sajnos, de utána nem sokkal Seligman-ba érkeztünk. Csak megszálltunk itt, de reggel az indulás előtt kimentem a szálloda mellé a hegyre bóklászni és ezeket találtam.  :)