Fehér mustármagot vetettem téli takarásnak
Felvilláztam egy ágyást a fűtenger közepén. Illetve nem a közepe, mert mellette az egy ösvény lenne, de minden egyformán füves most ezen a részen és az ágyásokat is lekaszáltam, így gyomlálni is könnyebb.
A szilvafán túli részt is fel fogom villázni, arra, gondoltam, hogy epret teszek bele, de lehet, hogy már csak jövőre. Alig van inda, csak pár darab. Tulajdonképpen örülök, hogy megmaradtak, mert az epret nem öntöztem.
Erre az ágyásra szórtam ki komposztot és beleszórtam egy csomag fehér mustármagot, aztán a tetejére még vékonyan komposztot szórtam és belocsoltam, remélem ki fog kelni és betakarja nekem az ágyást télire.
Ennyit terveztem, de aztán nekiálltam és a mellette lévőt is ugyanígy megcsináltam... kicsit később ránéztem és az összes mag a felszínen volt, még kellett szórnom rá komposztot.
Azt terveztem, hogy leveszem már az árnyékolóhálót a salátákról, de mivel megint jön a meleg, így még visszaraktam kicsit. Viszont legalább kigyomláltam ezt is, mert nem látszottak ki a saláták a fűből és kicsit megkapáltam.
A cikóriák mind élnek és szépen növekszenek, a bordó lollóból mindössze 3 db maradt meg (nagyon meleg lett azután is, amikor kiültettem), a római saláta viszont már egyáltalán nem fejlődik.
Az üressé vált helyekre szórtam ki két csíkban magot, egy sor lollót és egy sor téli vajfej salátát, meglátom mi lesz belőle.
Egyébként vagy én csinálok rosszul valamit, vagy az éghajlatunk kezd alkalmatlanná válni bizonyos növények termesztésére, de se a tavaszi retek, se a saláták, se a K-betűsök nem teremnek meg jól a szabadföldön. Tavasszal hiába vetem el korán, akkor - ha már kihajtott - kifagynak, mert a tavaszi nagy fagyok egyre tovább tartanak, ha később ültetem el, akkor nagyon hamar kezdődő kánikulák nyírják ki.
Ősszel meg általában már nincs idejük megteremni, mert nem lehet időben kiültetni, mert akkor még kánikula van, ami egyre tovább tart, belenyúlik a szeptemberbe is. Ráadásul ezek vízigényes növények, az idén már alig volt víz, öntözni se tudtam volna őket, ha pedig így ültetem ki, mint tavaly és az idén, akkor már nincs idejük kifejlődni, mert akadályozza őket a túl sokáig tartó meleg, utána meg hirtelen bejön a hideg... gyakorlatilag az utóbbi pár év azt mutatja, hogy van egy lerövidült, de felforrósodott termesztési időszakunk. Azt hiszem szükségem lesz egy üveg- vagy fóliaházra.
Jó lenne megtalálni azokat a fajtákat a salátanövények közül és általában a leveles zöldségek közül, amik bírják a meleget is, mert léteznek, csak valahogy a kínálat nem akar átállni. Olyan rugalmatlanság jellemzi a piacot, hogy az borzasztó. Még az olasz magokat se hozzuk be mindet, pedig EU. Ott is termesztenek egy csomó zöldségfélét, amit itthon nem nagyon ismerünk.
Ahogy nézem a kertészkedős csatornákat a világ minden tájáról, mindenütt termesztenek valamit, ami ugyan arra az éghajlatra való, de nagy eséllyel itt is megteremne. Viszont ide hozzánk némelyik növénynek még a híre is alig jut el, nemhogy a magja. Pedig nagy valószínűséggel sokuk már itt is megteremne, de egy csomó helyről nem is szállítanak Magyarországra, pl. USA-ból sem, pedig ott aztán minden kapható. Egyszer egy tavasszal majd az lesz, hogy jól felmérgelem magam, felülök egy repülőre és elmegyek bevásárolni, amire szükségem van. Nem értem, hogy miért kell visszatartani egy csomó dolgot, hogy ne juthassunk hozzá, főleg, hogy ennyire gyorsan változnak a körülmények.
Nnna, jól kimorogtam magam és akkor virágok.
Kicsit ügyködtem a virágos részen is, átültettem egy sárga virágú törpe íriszt, mert teljesen össze volt nőve a majdnem kiszáradt phlox-al. Az íriszt jobb most mozgatni, a phloxot pedig tavasszal fogom átrendezni, amikor meglátom, hogy mennyi maradt meg belőle. Így az írisz szépen beszokik az új helyre és nyugodtan turkálhatok a helyén tavasszal.
Fehér phlox. Nem kell ennek Chelsea chop! Visszavágtam az első virágzás után és ennyire tele van virággal.
Japán szellőrózsa (ami egyébként kínai). Ennyi virágzik az idén a rózsaszínek közül. Van egy hatalmas telep (már majd vissza is kell vennem belőle kicsit) az Árnyas kertben is, de ott nem öntöztem és alig van rajta pár, alacsony virág, nem tudtak megnőni.
Ez kapott vizet, mert közvetlen mellette van a 'Pink Annabelle' hortenzia, amit nagyon gondoztam, idei szerzemény és még betegeskedett is, de most már jól van.
Azt hiszem túl közel vannak, majd át kell ültetnem a szellőrózsát kicsit odébb.
Mezei iszalag. Tavasszal szokott virágozni, de ez az aszályos idő mindent összezavart az idén. Kapott esőt és gyorsan nekiszaladt a virágzásnak. :)
Nem adja vissza a kép a két kékszakállt, de a valóságban nagyon kéklenek, a képen elveszi róluk a hangsúlyt a mákkóró, mert az is elég kékes árnyalatú.
Cosmosok, érdekes, hogy ez mind magától kelt és tavaly itt rózsaszínek voltak, nem tudom a fehérek magját honnan hozta a szél.
Visszacsíptem őket, hogy kisebbek legyenek, de úgy tűnik tökmindegy nekik, mert így is ugyanolyan magasra nőttek, mint szoktak.