Megint esett, végre

Megjött a motyó a TEMU-ról, amit rendeltem, egy csomag 1,6*5 méteres fagyvédő takaró, 2*5 méteres háló (a K-betűsökre), 50 db kis gyümölcsvédő zacskó amit a még be nem zacsizott szőlőre fogok tenni és 2 db vizes flakonra való (úgy lehet rátekerni, mint a kupakot) permetező fej. 
Most már van bőven mindenből, elláttam magam ezekkel egy időre. 
Két alagutam van, amiket variálni tudok, tehát lehet belőlük akár több kicsit is összeállítani és így van annyi hálóm, hogy az egyiket akár szét is tudom vágni, ha kisebb alagutat készítek. 

kk_img_20250725_125526.jpg

Már készülök az őszre is, ezért a fagyvédő takaró, hiszen mindjárt augusztus lesz és nagyon szaladnak a napok, hetek, hónapok. 
A télre majd az előkertben a kínai selyemmirtuszok köré akarok leverni megfelelő magasságú karókat is és amikor nagyobb fagyok lesznek, akkor körbe fogom őket venni meleg takaróval, hogy ne fagyjanak el az ágaik. Tavaly télen is visszafagytak és ugyan nem fagy ki, a tövéről mindig kihajt, de így nem fog szép fácskává cseperedni a növény. Azt szeretném, ha szépen meg tudnának nőni, na de még nincs tél, még csak most kezdenek majd virágozni, de nem árt előre gondolkodni. 

Tegnap eléggé felhúztam magam, behoztam estére a vacsihoz 3 szép, fiatal salátauborkát és csak az egyik volt ehető, a másik kettő olyan ehetetlenül keserű volt, hogy kidobtam a komposztálni valók közé. 
Gondolom ez az öntözés miatt lehet, pedig rendszeresen öntöztem őket és bő vízzel. Ha a savanyúnak berakott uborkáim is ilyenek, akkor nagyon mérges leszek. Így is mérges vagyok, ilyen szar év a kertben, mint ahogy eddig ez kinéz még nem volt. Ennél még a 2022 is jobb volt termésileg. 
Ma reggelre azért engesztelődtem kicsit, mert esett 8 mm eső... végre nem kell már hajnalban kinn nyargalni az öntözőkannával, végre fellélegzett a kert, végre minden négyzetcentire jutott eső és nemcsak a port verte el. 

kk_img_20250726_061859.jpg

Májusban itt nálunk 30 mm csapadék volt, az átlag 60-70 mm, júniusban 4,5 mm volt, az átlag 60-70 mm, júliusban (eddig a maival együtt)  34,5 mm esett, az átlag 50-60 mm és akkor még nem néztem tavaly augusztustól, mert azóta is nagyon kevés volt. Hát... ez van. 
Azért hátha még lesz termés is, ha többet esne, még lenne rá esély. 
Eddig zöldbabom még egyáltalán nem termett, kétszer szedtem le egy-egy marékkal, a fagyasztóban még nincs egy szem sem. 
Itt vagyunk a nyár derekán és ha valami zöldet szeretnék enni, akkor jelen pillanatban semmit nem tudok bevenni a kertből a sárgarépa kivételével, ami ehető... cukkini talán van kinn egy levehető, meg zöldhagymát. De se zöldbab, se ehető uborka, a saláta kipusztult, a paprika még nő, a padlizsánról egyszer szedtem, a paradicsom még nem érik, K-betűsök egyáltalán nincsenek (nőnek a palánták), szóval alig valami. Lófütty, ami az idén van... nem erre számítottam, de sokan vannak most ezzel így az országban. 
Az előrejelzés szerint viszont megnőtt a több csapadék esélye tegnap óta... de jó lenne! 

Mára még száraz képeket hoztam, főleg a sziklakertből, mert azok még bírták valamennyire.

kk_img_20250718_075614.jpg

kk_img_20250718_075618.jpg

Ezek a piros kövirózsák, most éppen sárgában díszlenek, majd tél végére fognak bepirosodni. 

kk_img_20250718_075631.jpg

Ez egy varjúhájféle, nem tudom most a nevét, de valahol megvan a blogon, majd megkeresem és beteszem már a címkék közé. 

kk_img_20250718_075647.jpg

Ott is nő a kövirózsák között egy délszaki kutyatej, így már van belőle vagy 5-6 darab szerencsére. Az anyanövény elpusztult, de ezek a magoncok biztosítják nekem, hogy legyen belőle a kertben. 

kk_img_20250718_075655.jpg

Az idén a magas varjúhájak még feleakkorák sincsenek, mint tavaly voltak, de legalább élnek. Már ennek is tudok örülni. 

kk_img_20250721_073818.jpg

Böbike, megint oszlopra mászott, nagy famászó a Cocó! :) 

kk_img_20250722_064007.jpg

A sásliliomok virágzása lassan véget ér, nem is virágzott mindegyik (legalábbis fotózható módon nem), az egyik bokor szinte sárga az egész, a virágai pedig hervadtan nyílnak ki... ezek valamivel jobban bírták a szárazságot. 

kk_img_20250718_183500.jpg

kk_img_20250719_104640.jpg

Nyílik a mocsári hibiszkusz is. Nem is számítottam rá, mert tavasszal ültettem át és teljesen el kellett kaszabolni a gyökereit, 2-3 centis gyökereket vágtam el, hogy ki tudjam szedni, de nagyon szépen fejlődik. Kétfelé ültettem őket, a másik benn van a kertben, az egy kicsivel gyatrább, mert ott a talaj se olyan jó és szárazabb is az a rész, de él és fejlődik az is.  

kk_img_20250720_125218.jpg

Amaránt, van aki pulytakonynak hívja. :D Szép, nagy növénnyé fejlődik, egynyári, magról vetettem és a palántákat ültettem ki. Ezek a verem előtt vannak, jól jöttek oda nekem, mert magas növények, jól takarják most azt a kezdetleges részt nekem és majd jó nagy mulcstömeget is fognak adni ősszel. Remélem a magját is széthullatja és majd kel jövőre magáról is. 

kk_img_20250725_071402.jpg