Életem első fügéje!

Beérett az egyik fügém végre! 
Több is van a bokron, de szerintem még egy szemnek van esélye beérni. Ez viszont, amit leszüreteltem, nagyon finom volt és igaziból már erre se számítottam. 
Az íze picikét savanykás volt, de édes is, talán egy pár napot még hagyhattam volna, de nem akartam, hogy a darazsak kóstolják meg helyettem és látszott a színén is, hogy kész van már.
Nagyon remélem, hogy jövőre lesz több is és jól tudok vele legalább lakni, de később már befőzni is szeretnék, főleg, hogy van egy másik fügebokrom is, de az még kicsike. 
Bár ahogy az idén megnőtt az első bokrom, akár a másik is  termőre fordulhat már jövőre. 

kk_img_20240918_161827.jpg

kk_img_20240918_161930.jpg

Azt látom, hogy a termést az idei hajtásokon hozza a levélhónaljakban. A bokor egy év alatt jó háromszorosára nőtt, ha ilyen ütemben növekszik, akkor jövőre már hatalmas lesz. 

Tavaly júliusban ekkora volt, még télire be tudtam takarni. 

kk_img_20230726_075819.jpg

Most pedig ekkora, hihetetlen, hogy milyen nagyot nőtt! Az idén már nem lesz télire betakarva, legfeljebb a tövét védem, ha nagyon hidegek lesznek, de csak ha tartósabban -10 alá megy a hőmérséklet. Bár azt olvastam, hogy a fügének az ágai szoktak elfagyni, ami azért veszélyes, mert nem lesz termés. Viszont ez a füge nem a tavalyi, hanem az idei ágain hozta a termést, tehát esélyes, hogy teremjen az új hajtásain. 

Viszont Babits fügének vettem, de szerintem nem az a színe alapján ítélve, de a másik terméssel azért várok egy kicsit tovább, illetve jövőre majd meglátom milyen színűek lesznek a termései, mert az idei időjárásban akárhogy is kinézhet, szerintem. A netes képek alapján a Babits füge barnás színű, ez pedig inkább zöldes-sárgás éretten, bár kezdődött rajta látszani valami barnás beütés. 

kk_img_20240819_075123.jpg

***

Herkules tegnap reggel ismét befalta a gyógyszert, olajos sprotniban. Beleturmixoltam neki, persze az állatorvos azt mondja, hogy nem úgy szívódik fel, de benne van a macskában a bogyó, az a lényeg. Egyébként meg Herkulesben minden másképp szívódik fel, tekintve, hogy mennyit fal és mégis milyen gebe, szóval szerintem a gyógyszert is felszívja a kis bele, az más tészta, hogyan hasznosítja. Másképp viszont nem tudom beadni neki, csak a falánkságát kihasználva.  
Az is biztos, hogy olajos halat nem fog kapni sose gyógyszer nélkül, azt szeretném, hogy így szeresse, mert akkor máskor is bele tudom diktálni a bogyeszt a macskába. Hihetetlen, hogy mit össze kell trükközni ezekkel a jószágokkal.