ÚjDudvák és padlizsán

Tegnap 29 fok kinn délután, kissé borongós és hűvösnek éreztem az időt. Mi lesz télen? 
Úgy hozzászokunk a meleghez, hogy télen meg majd meg fogunk fagyni. Persze az ember mindenhez hozzászokik...
Délután cseppent is 3 szem eső, nem mérhető mennyiség, de érdekes módon a növények mégis feléledtek tőle. 

Egyébként meg mit csináltam? Gőzöm sincs, hogy lesz-e belőle valami, de a leszáradt paradicsomokról leszedtem a száraz leveleket és mindent. A rothadó vagy agyonszívogatott terméseket is, tulajdonképpen csak csupasz szárak maradtak egy-egy alacsonyabban lévő hónaljhajtással, vagy az se, csak a csupasz szár. A szárakat alacsonyra vágtam és jól belocsoltam őket. Ha hosszú lesz az ősz és meleg is lesz, még akár paradicsom is lehet rajta, ha más nem, akkor zöldparadicsom, ami jó lesz savanyúnak, vagy lekvárnak. Bár az esélye kicsi, mert az éjszakák már hűvösek lesznek az előrejelzés szerint és a nappalok is rövidebbek. 

Már ki se merem tenni, de megint voltam a LIDL-ben... az eredménye 2 csomag hagyma, egy fekete tulipán és egy csomag nárciszkeverék. Meg szoktam őket jelölni, hogy hol vettem, hogy tudjam kikeltek-e, ha netán nem, akkor melyik honnan volt, de nem jellemző, hogy nem kelnek ki. 
Most már majd győzzem ezt a rengeteg hagymát kiültetni a kertbe.

kk_img_20240906_125233.jpg

kk_img_20240906_125227.jpg 

Ismét leszedtem a padlizsánokat is, megint rengeteg lett. Lehet, hogy hétvégére csinálok már végre muszakát belőle, minden van hozzá itthon. A többit lesütöttem, ahogy szoktam, szerintem egész télen padlizsánkrémet fogok zabálni. Na meg cukkinikrémet, még szerencse, hogy nem nagyon tudom megunni. Tulajdonképpen ezeket szoktam variálni, illetve még hummuszt szoktam készíteni, vagy répakrémet, esetleg céklakrémet. És az idén már van egy nagy rakás zakuszkám is. Éhen halni nem fogok, az már biztos igaz. 
3 doboz padlizsánkrém lett belőle. 

kk_img_20240906_134056.jpg

Az almasajtom nem akarja az igazat, nem szárad és folyós maradt. Most benn van a sütőben, 50 fok alatti hőfokon és próbálom szárítani kicsit. Lehet, hogy kellett volna még tenni bele pektint, vagy sokkal tovább főzni. 
Ha végképp nem szárad, akkor majd elkenem vékonyan szilikonlapon és úgy szárítom ki.