Tündérházikó és egyebek

Tegnap nem sokat kertészkedtem, hamar felmelegedett az idő, pedig a reggel jó volt. 

Az előkertben vagdostam vissza egy csomó dolgot, vadszőlőt, trombitafolyondárt, a pünkösdi és a bazsarózsa leveleit és megkezdtem már visszavágni a jószagú cickafark leszáradt szárait is. Illetve a 3 nagy titónia közül is visszadaraboltam egyet a talajra.
Nagyon nagy volt már és nem is szépek igazán, az eső után se jöttek rendesen helyre. A maradék kettőt jól beöntöztem, hátha magukhoz térnének kicsit. Azért is vágtam ki, mert nem messze tőle már szépen terebélyesedik és ágazik a Kleopátra tűje, most annak az ideje lesz, kell neki a hely.  

Aztán felhoztam a pincéből a fúrót és a többi kelléket (meg se tudom számolni, hányszor mentem le és fel), mert előző este leszakadt a konyhai római rolót tartó kütyü. 
És ha már... akkor kimértem az új rolónak való lyukakat, a régieket becsináltam gipsszel, le is csiszoltam és lefestettem fehérre (fehér a falam), mert a régi roló is rossz volt már. A fele folyton lelógott, az évek alatt leszakadoztak róla a húzószálat vezető kis karikák is, úgy varrogattam vissza, de végül kiszolgálta magát. 
Fúrtam új lyukakat a falba és most fenn van az új roló. Végre ez is megvan, régóta halogatom, arra vártam, hogy legyen kicsit hűvösebb, de most muszáj volt már megcsinálni és végül is kellemes volt a reggel. 

Aztán a pincében pakolászva a kezembe akadt az évek óta ott heverő, megkezdett és úgy hagyott tündérház. Izlandon van rengeteg ilyen. Felhoztam és valahogy úgy maradtam, mert megcsináltam az egészet. Tulajdonképpen csak az ablakok kellettek hozzá és a két padlásablak, mást nem tettem hozzá. 
Kiragasztottam a kocsibeálló "falára", OSB lapból van, csak lefestettem kívülről kültéri falfestékkel. Úgy döntöttem, hogy az egészet be fogom borítani különböző tündérházakkal és manóajtókkal. Úgyis évek óta készülök, hogy legyen ilyen az udvaromban. 
Az angyalkát az ablakba utólag tettem ki... anyukámnak szülinapja lesz szeptember 7-én és sajnos a halálának a két éves évfordulója is lesz 14-én, ezért arra gondoltam, hogy majd minden évben kap egy angyalkát valamelyik tündérházikóra. :)  Remélem látja, és tetszik neki. :) 

A házikó, nem akartam túlcifrázni (szerintem még fogom, már elő van készítve egy szamaras kordé), de úgy szokott lenni, hogy ahogy egyre többet csinálok, egyre több ötletem lesz a csinálás közben és majd kialakulnak szépen. Na meg lesz miért kimenni az erdőre, szedni tobozt, makkot, bükk makkot, csipkebogyót, meg ami akad. Biztos hozok be erdei iszalag elfásodott szárát, szép kavicsokat meg mittudomén, majd amiket találok és tetszik. 
Fogok préselni leveleket és virágokat is, de vannak kagylóim is és majd lopok ötleteket a Római-parti "kőkerttől", ő olyan klassz dolgokat csinál.  Nem tündérlakokat, vagy manóajtókat, de az alapanyagai nagyon tetszenek. 

kk_img_20240825_112501.jpg

Aztán sütöttem röstit, ahogy én szoktam, nem olajban, hanem sütőben, de így szerintem sokkal finomabb és nem olyan nehéz. 
Csak a sütőpapírt szoktam megspriccelni olajjal és a tetejét picit és szép pirosra sütöm, fokhagymás tejföllel nagyon finom volt. 

kk_img_20240825_142627.jpg

Szépen aszalódnak a paradicsomjaim is.

kk_img_20240825_112519.jpg

Ezt a szőlőt pedig nemsokára leveszem, ezt nem tudták megenni se a madarak, se a darazsak. Rendeltem is még a TEMU-ról direkt fürtvédő zacsikat, szerintem pár nap és meg is jönnek és akkor a többi - még éretlen - szőlő is kap. Ez éppenséggel egy ajándékzacsi, de éppen jó volt a szőlőmre. 

kk_img_20240825_082733.jpg

Majd ezeket is betakarom. 

kk_img_20240825_082841.jpg

Nagyon szép most a tarackoló kékgyökér. 

kk_img_20240825_082645.jpg

A japán szellőrózsák is egészen magukhoz tértek. 

kk_img_20240825_082656.jpg

kk_img_20240825_082701.jpg