Ültetős és nyesegetős nap

A tegnap reggelt azzal kezdtem, hogy kivettem az alanyról hajtott jujubát és a helyére beültettem az újat. Nagyon remélem, hogy most már rendben lesz mind a két fa. 
Kapott vizet a már meglévő is, ki vannak karózva és télen nem fogom betakarni őket, ennyivel is kevesebb gondom lesz. 

Aztán kiültettem az új Clematist (Clematis 'Justa'), szegény már 2 vagy 3 hete várja, hogy megtaláljam a helyét a kertben. Végül annak a kerti boltívnek a másik oldalára ültettem, amelyik mellett a Clematis 'Alpina' növekszik. 
Ehhez ki kellett ásnom 3 felnövekvő kasvirágot, kiültettem őket az előkertbe. 

Ez a Clematis a 3. metszési csoportba tartozik, kora tavasszal kell visszavágni erőteljesen,  akár 30 cm-re a földtől, mielőtt a hajtások beindulnak, mert a virágait az az évi friss hajtásain hozza. 
Olyan, mint a 'Star of India', nem küllemre, hanem az is a 3. metszési csoportba tartozik.
Ennek a boltívnek az üres szárához ültettem ki. 

kk_img_20240627_100920.jpg

Érdekes egyébként, de nem szeretek ültetni. Szeretek növényeket venni, szeretek növényeket magról felnevelni és szeretem őket kinn a kertben, de jó lenne, ha maguktól megtalálnák a helyüket és beugrálnának a földbe. :)))) Ezért a kiültetéseknek mindig neki kell durálni magam és egyszuszra megcsinálni, amit csak tudok. 
Ehhez képest az idén elég sok növényt vándoroltattam a kertben és még kell is vándoroltatni, mert nem a jó helyen vannak.  

Nézegettem a dugványaimat is, nem akarom elkiabálni, de úgy tűnik, hogy az egyik vérszilva elkezdett hajtani. Nagyon örülnék, ha kigyökeresedne, nem is kell belőle több, elég lenne az az egy is. 

A nap többi részét főleg nyesegetéssel töltöttem. 
Visszavágtam a virágszárakat az óriás fejvirágról, mert a zöme elvirágzott már és mellette nyílik a mályva cserje, kitakarta majdnem az egész cserjét. 
Lehet, hogy meg fogok szabadulni ettől a fejvirágtól, mert túl nagy és annyira nem jelentősek a virágai. Az az igazság, hogy nem szeretek meg minden virágot, amit kipróbálok és ez a növény jellemzően ilyen. 
Visszavágtam a macskamentát is, mert nem szeretném, hogy magot hozzon, így is folyton akad egy-kettő belőle, ahogy a citromfűből is, nem is tudom hogyan, amikor sokszor már bimbós állapotában visszanyesem. 

Visszavágtam a lestyánt is, az elszáradt leveleit és a nagy virágszárakat is. Aztán lementem a virágosba és az elnyílt macskafarkú veronikát is levágtam.
Kitámasztottam (3 támaszték kellett hozzá) a sudárzsályát, mert annyira szét volt terpeszkedve, hogy elnyomta maga mellett a többi növényt. 
Most a támaszték miatt megint nem szép a formája. Tavaly se volt szép, mert akkor meg összekötöttem, jövőre idejében kell észbe kapnom majd, hogy megtámasszam, vagy költöztetni kell mellőle a többi növényt, hogy terpeszkedhessen kedvére. Vagy őt költöztetem... 

kk_img_20240704_123420.jpg

Visszavágtam a lózsályát, a kánya harangvirágot és a fehér bársonyos kakukkszegfűt is, a szívvirág elszáradt szárait és valamennyit a gólyaorrok közül is.
A bársonyos kakukkszegfűt a szóródó magok miatt a komposztra daraboltam, nem a növény köré, ahogy szoktam, remélem majd amikor elkezdem használni a komposztot nem ebből fog kikelni ezer. 

Aztán valahogy elég lett a kerti mulatkázásból és bejöttem. Egyébként is jövök-megyek, néha bejövök lehűlni, kaját készíteni, enni-inni, de délutánra olyan hirtelen elegem lett és bejöttem. 
Nomost kb. 5 percig elegem is volt, aztán eszembe jutott, hogy ránéztem a hortenziára és kissé kókadtnak láttam, ezért kimentem és kiszórtam mind a két Macrophylla köré egy csomó fehér tőzeget és jól belocsoltam őket. 
És ha már... akkor kapott vizet két kis fenyőke, az új japán juhar és az átültetett völgycsillag is, meg az óriásnak ígért árnyékliliomok is, amik nem óriások. Remélem, hogy csak még nem azok. 
És akkor már visszavágtam az előkertben az elvirágzott  küllőrojtot is, összekötöztem a szétdőlő Astereket és konstatáltam, hogy az egyik Kleopátra tűje, ami tegnap még gyönyörű nagy volt, egyszerűen kidöglött. 
Lövésem sincs mi lett vele, ilyet még nem láttam. Lehet, hogy valami elrágta a gyökerét? 
És ezután tényleg befejeztem a kerti napot. 

Ez a színfolt most nagyon szép a kertben. 

kk_img_20240627_180047.jpg

A lepkevirágokat már mutattam, de annyira csodásak az idén, ilyen szép még soha nem volt. Lassan bevégzik sajnos, jöhet a magérlelés! 

kk_img_20240627_180104.jpg

kk_img_20240627_180121.jpg

A lufikról alig győzöm vagdosni az elvirágzottakat, mert ha rajta vannak, akkor nagyon csúnya a fotón. Érdekes módon ott a kertben nem is feltűnő rajta, de a fotón nem mutat.

kk_img_20240627_180228.jpg

Érik a bogyó a mahónián is. 

kk_img_20240627_180425.jpg

Az Árnyas kertben most a hortenziák a főszereplők. 

kk_img_20240627_180615.jpg

Ez a piros kasvirág egy kicsit elnyomódott egy varfű miatt, de a varfüvet se fogom megtartani. Tavaly a mezőről hoztam, azt hittem ördögszem, de hatalmasra nőtt varfű lett belőle, ráadásul van 3 is... majd kiültetem a ház elé. 
Lehet, hogy a fejvirág is kiköltözik, legalább annyival kisebb területet kell fűnyíróznom.

kk_img_20240628_090639.jpg

Nem gondoltam volna, hogy ez a cserjés rész ilyen nagy kedvencem lesz, de egyre jobban szeretem, ahogy nőnek benne a növények. 

kk_img_20240628_090756.jpg

A tavaly magról nevelt mákkóróm már ekkora. :) 

kk_img_20240628_090841.jpg

Lopikált kristályvirág, köztéri virágosból csippantottam le, bedugtam a nagy cserépbe ültetett szelídgesztenye mellé, ott virít. 

kk_img_20240628_090952.jpg

Ezek pedig az előkertből kiirtott ligetszépék, ennyit arról, hogy meg lehet-e tőle szabadulni. 

kk_img_20240629_073038.jpg