Ki a virágot szereti...

Pénteken egész nap nagyon vacak idő volt, de kellett már az eső. Meg is kapta a kert, reggel is esett valamennyi, aztán délután is, estére pedig jött egy akkora zivatar és annyi víz lejött, hogy egy darabig el lesz vele a kert, az biztos. 

Böbe tisztára lökött volt, este ment ki a legnagyobb esőzuhogásban, párszor kiszóltam érte, de nem jött be. Elzának volt esze, ő ki se ment. 

A szombat reggelt csigavadászattal kezdtem, rengeteg csiga van a kertben. A házasokat kidobáltam, a spanyolokat kettévágtam egy erre a célra rendszeresített késsel. Alig győzöm fenni, annyian vannak. 
Úgy látom, hogy a kínai hamuvirág körüli bagázst sikerült kiirtanom, mert már csak elvétve fordul elő és szegény virág képes növeszteni a leveleit, de sok kell még neki, hogy helyrejöjjön. 
Most, hogy minden vizes megint könnyen bejönnek a kertbe ezek a dögök. Viszont most láttam, hogy tigrisek is vannak azért, remélem bezabálják a spanyolokat, de legalább a petéiket.

Kertészkedés ebben az esős időben nem volt, mindössze 5 zellerpalántát vettem a piacon, mert a gumós zellerek nem sikerültek az idén. Kiültettem a csomós harangvirág palántáimat, amiket magról neveltem és egy macskamentát is. A már meglévő macskamentám valami más fajta, ez elvileg az a szép, kék virágú lesz, de majd kiderül, ezt is magról  neveltem. Illetve vetettem rengeteg évelő szarkaláb magot, mert elég sok kipusztult a télen. Az előkertben pl. egy egy se maradt meg, de hátul is kiveszett a szép, sötétkék és a piros is. 

Ennyi volt a tegnapi kertészkedés, ezért csak képeket  hoztam virágokról.

A kertben 3 helyen is van az idén törökszegfű, mert nagyon megszerettem ezt a virágot. Olyan változatos és sokáig virágzik, hogy csodás színfoltot ad a kertben. 

kk_img_20240513_170059.jpg

Levágták a füvet a szomszéd földön (de nem a kerítésem mellett, mert a gép nem tud olyan közelre jönni), olyan szép lett, a színek is megváltoztak, sőt, azóta már össze is bálázták, ott vannak megint a nagy gurigák a földön. 

kk_img_20240514_174336.jpg

A rózsák is egyre szebbek. 

kk_img_20240514_174529.jpg

kk_img_20240514_174615.jpg

kk_img_20240515_093128.jpg

kk_img_20240515_145756.jpg

Bimbóban a katicavirág. Nagyon nehezen sikerült meghonosítanom a borzaskatát (Nigella) is a kertben. Sajnos nem tudom, hogy melyik fajta, ezért fogok venni Nigella sativa magot is,  mert az adja az ehető és fűszerként is használt feketeköményt, de előbb majd megszaglászom a magját a meglévő katicáimnak. Hátha... 

kk_img_20240515_150006.jpg

Újabb holland íriszek nyíltak ki és olyan színt hoztak, hogy dobtam tőle egy hátast. Elképesztően különleges barna színe van, még nem is láttam ilyen barna virágot és azok a sárga foltok rajta... mintha onnan sütne a nap. Még föntről az ablakból is látom, ahogy világít. 

kk_img_20240515_150248.jpg

kk_img_20240516_172956.jpg

Tavaly magról nevelt baracklevelű harangvirágok. Úgy ültettem ki, hogy majd szétszedem, aztán ez elmaradt és most lett belőle egy ilyen hatalmas telep. Majd szét kell szednem, mert mellette agyonnyomja a sisakvirágot. 
Utóbbiból (még nem vagyok benne teljesen biztos), lett egy szaporulat is. Alakul ez. 

kk_img_20240516_113858.jpg