Nézegettem a növekvő törökszegfűket, milyen szépen fejlődnek, ők a jövő évi virágzás ígéretei. Az idén csodaszép volt a törökszegfű, nagy foltban virágzott és meglepően sokáig tartott. 
Vittem át palántákat az idei helyére, de azt hiszem abszolút fölösleges volt, mert szétszórta a magját és rengeteg kelt ki belőle. 
Viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy ugyan évekig is képes elélni, mégis kétéves virágnak érdemes nevelni, mert a következő években a tő egyre kisebb lesz és a virágzása is gyérebb. 
Én már úgy csinálom, hogy minden évben vetek törökszegfűt, így minden évben van virág is. Így mint az idén, a friss magról még sosem kelt ki ennyi, biztos a sok csapadéknak köszönhető.
Amiket viszont a diófa alá ültettem, nehezen fejlődnek, lehet, hogy a hulló diólevéllel nincsenek jóban. A dió egyébként is akadályozza más növények fejlődését, de majd mindig leszedem róluk a leveleket, hátha segít rajtuk. 

Ilyen volt az idén, milyen messzinek tűnik már...

És itt vannak a jövő évi virágzás ígéretei is. Itt a nagyobbak azok, amiket átültettem, az aprók pedig a magról keltek, lehet, hogy majd tavasszal igényelni fog némi ritkítást. 

Ez egy másik telep egy futórózsa tövében. 

Jövőre rengeteg ligetszépe is lesz, nagyon szaporodik ez is, de legalább nem az a visszafoghatatlan növény. Még nem kezdtem el kordában tartani, de jövőre már szükséges lesz. 
Időnként azon gondolkodom, hogy kijárhatnék akár a piacra is néha a szaporulatokkal, mert mindenből egyre több van.
Kicsit belenőtt a madársóska és a lóhere is, de majd jövőre virágzás után (kora ősszel) kiveszem, kitakarítom a helyét, kiszedem a felesleget és szépen visszaültetem. 

Még egy kép a fehér szellőrózsáról, mellette az Asterekkel, már nyílik a másik fajta lila is, közben a színek egyre ősziesebbek a környezetükben. Szép a kert ilyenkor is, bár olyan érdekes, hogy tavaszt bármikor el tudom képzelni. Imádom az őszt is, nagyon el tud varázsolni a  színeivel és a hangulatával, mégis a tavasz hangulatát, a fényeit, a melegedő napsugarakat, az éledező természetet, a bújó hajtásokat, bimbókat, a virágzó fákat és zsongást bármikor fel tudom magamban idézni. Az őszt nem. Az őszt valamiképpen csak (jól) megélni tudom, élvezni is, de nem vágyom. Az ősz csak eljön és élvezzük a szépségét,  a tavasz viszont mindig várt és nagyon vágyott időszak. 

Lassan elvirágoznak a varjúhájak is, a diófák, talán legkorábban elveszítik a leveleiket, láthatóvá válik megint a táj (na meg a ronda, régi disznóól a kert végében). :)))

Szegény Herkulesről megfeledkeztem reggel. Megette a Böbe tegnapi maradékát, aztán az utánpótlást elfelejtettem, de olyan kitartóan ült az ablakban, hogy csoda. Éreztem itt az írás közben, hogy van bennem valami ösztöke, hogy álljak fel, akkor láttam meg őt. Nem maradt éhen. :)
Ma úgy volt, hogy szabin leszek, de sajnos ugrott... persze ez azért nem olyan gyakori, de akkor is, a francbamá'!