Szaporulatok

Annyira örülök! Tegnap felfedeztem egy medveköröm szaporulatot. Pedig majdnem minden nap megnéztem eddig azt a részt, mert a titóniákat követem nagy figyelemmel, elég nehezen álltak be. És  egy szibériai íriszt is, mert már nem is tudom a hányadik ez és eddig egy se sikerült, de ez most él. Ez is nagyon nehezen állt be, a sok eső mellett még pluszban is öntöztem, azt hiszem ez lehet a titka. Jövőre még veszek (a LIDL-ben szokott lenni január-februárban lila és fehér is és a pinceablakban szoktam őket nevelgetni).
Szóval medvehagyma nőtt a szétszórt magjáról. 
Egyre több növénynél tapasztalom ezt a "tél alá vetést", amit tulajdonképpen maga a növény végez, de ha direkt szaporítani akarom is érdemes így vetni őket a kertbe. 
Csinálni fogok egy helyet, ahol az évelők szaporításával fogok foglalkozni. 

Nemcsak a medveköröm szaporodott, hanem a gyűszűvirág is, sőt találtam - nem is kevés - bögrevirág szaporulatot is. Az egyiket véletlenül kihúztam egy seprencével, de a gyökere nem sérült, így gyorsan át is ültettem másik helyre.

Bögrevirág

kk_img_20230615_081058.jpg

Medveköröm

kk_img_20230615_083518.jpg

Komolyan mondom, ilyenkor táncolni tudnék örömömben! :))) Ez azt mutatja, hogy a kert elkezdett élni a maga tempójában és (majdnem) minden vegyszerezés nélkül. 
Az idén a rózsák se voltak tetvesek, pedig akkor szokták őket ellepni a zöld tetvek, amikor a bimbóképződés indul. Tele van a kert rovarokkal, olyan zömmögés van a virágok körül, hogy fantasztikus! a nagy kék fadongókat sajnáltam kicsit, mert nem virágzott az idén szépen a lilaakác (azt nagyon szeretik), de rámentek az óriás szarkalábakra és azon döngicsélnek, de már nyílik nekik a muskotályzsálya, azt is imádják. 

Az idén látom először azt, hogy tényleg lesz ebből valami, lassan mutatkoznak a cserjék méretei is, a lilabogyó (hamarosan lesz róla fotó is, mert nemsokára virágozni fog) 20 centis volt tavaly tavasszal és most 1 méter körül van már. Elvirágzás után a rózsalonc is akkora új hajtásokat hozott, hogy jövőre már komoly bokor lesz belőle. 

És még virágzik a havasi gyopár is.

kk_img_20230612_085202.jpg

A bugatölcsér is hozott virágot, bár nem tudom lesz-e rajta több, meglátom. Egyelőre annyira nem vagyok beájulva tőle... 

kk_img_20230612_085252.jpg

Az égőszerelem nagyon mutat együtt a háttérben a sárga ligetszépékkel.  

kk_img_20230613_070038.jpg

A "hajas" díszhagyma megint, kedvelem. Jó magasra nőtt, legalább 80 centis lehet.

kk_img_20230613_071242_1.jpg

Égőszerelem, de ez most a lazac színű, ez is magas, szerintem 80-90 centis is megvan. 

kk_img_20230614_071822.jpg

A lenti rész gyomtalanításakor ezt a pipacstövet meghagytam, hogy azért ne legyen már annyira csupasz ott a talaj. Az a rész még nincs beültetve teljesen és még akarom hagyni a bokrokat nőni, ezért hagyom a pipacsot, sőt magot szórni is hagyni fogom. Mellette kék színű díszhagymák nyílnak. 

kk_img_20230614_071850.jpg

És itt vannak a sötétkék szarkalábak, de jönnek már a bársonyos kakukkszegfűk is. 

kk_img_20230614_072416.jpg

És csináltam egy kis fűszeres olivát is. Szeretem, így nem kell kevergetni, amikor salátára öntetet akarok és a fűszerek íze, illata is sokkal jobban beleveszi magát. 
Sót szoktam keverni bazsalikommal, borsikafűvel, oreganóval, rozmaringgal, kakukkfűvel és majorannával és leöntöm olívaolajjal és még 2-3 nagy fokhagymagerezdet is beledarabolok. Nagyon szeretem paradicsomra csurgatva, így a paradicsomot salátának is eszem, de simán pirítóssal is szeretem. 

kk_img_20230612_090744.jpg