Macsekok kertje
Ma se lesz nagy kertészkedés, reggel óta (vagy ki tudja mióta) esik az eső, el van ázva a kert, ami mondjuk nem baj, mert a veteménynek már kellett a víz. Csak hát jó lenne, ha nem mindig hétvégére szarná össze magát az idő, amikor az ember végre kijutna a kertbe egy kicsit kertészkedni.
Mindenesetre növényeket fogok ültetni, mert tegnap megérkezett a Starkl szállítmányom. Jött két mézbogyó, egy veresgyűrű som, egy kikeleti bangita, egy bugás hortenzia 'Phantom', egy sűrűlevél, 2 óriás árnyékliliom, 2 óriás liliom hagyma, egy bambusz (ami nem tarackolós) és egy piros cserjés pimpó.
Annak se örülök, hogy az előrejelzés - 4 és -5 fokra módosult keddre és szerdára. Abban reménykedek, hogy nem lesz olyan hideg, a múltkor se közelítette meg itt nálunk azt a hideget, amit jósoltak. Mindenesetre a fügét és társait megint letakarom majd a fátyolfóliával... ez a leszedem-felteszem kezd az agyamra menni.
Féltem a magnóliát is, a tetején már kezdtek kibontakozni a virágok.
Le kell majd takarnom a kis fóliaházikót is a fagyok idejére, mert benn van már egy csomó elvetett büdöske és egyéb egynyári és évelő virágok palántának, illetve benn van egy csomó árnyékliliom is, beleértve a most érkezetteket is.
A cserjéket kiültetem, majd takarom papírral és szénával.
Tavaly is így érkeztek egy márciusi -9 fokos előrejelzés előtt. Akkor még a japán szellőrózsát is kiültettem és semmi baja nem lett.
Tegnap délután előkészítettem egy újabb ágyást, jó porhanyós volt a föld, könnyű volt villázni.
Tegnap macskanap volt, elég sok fotót sikerült róluk csinálni, sőt, Böbike ma reggel is meglepett egy kis oszlopakrobatikával. :D :D
Herkules a jó időben a tetőn van egész nap, gondolom, hogy bármikor könnyebben ide járulhasson az ablakhoz némi elemózsiáért, mert Herkules a zabálásra bármikor és bármilyen mennyiségben (lehetőleg minél nagyobb mennyiségekben) kapható. Ma reggel még nem kelt fel, de láttam őt a helyén aludni, amikor lementem a pincébe.
Elza előszeretettel dagonyázik a kertben... még nem tört ki egy virágot sem, de ami késik, nem múlik... egyfolytában a friss hajtások között hempereg vagy éppen az elvetett répa soron. A kép puszta véletlen, hogy éppen az ágyások közötti járatban fekszik. Tavaly is ezt csinálták, azt hittem egy szál répa se fog kikelni, de végül nem lett baja.
Böbike is rögtön odajön, amikor kimegyek a kertbe, szeretnek körülöttem lebzselni és én is szeretem, ha a közelemben vannak. :) Szó szerint körbeülnek a macskák, amikor kimegyek.
Kinyílt az utolsó adag krókusz is, még vannak rajta bimbók bőven, de ma nem hinném, hogy ebben a borús időben többet is megmutatna.