Jácintok
Lassan kinyílnak a jácintok is. Nem lettek olyan hatalmas virágaik, mint tavaly voltak, de azért szépek. Annak is örülök, hogy egyáltalán túlélték a tavalyi nyarat.
Lesz majd kék is, de nagyon úgy tűnik, hogy a ház előtt, ahol ezek a színesek is vannak, más az "éghajlat". A kert többi része hetekkel van hátrébb, mint a ház előtti védett, meleg, déli rész. Pl. ház előtt a krókuszok már rég elnyíltak és vannak olyanok, amik hátul a kertben is, de van, ami még most jön. Szóval a kék jácintok majd később fognak következni.
Ezekre a rózsaszínűekre tavaly ráültettem az egyik monardát, (úgy emlékeztem, hogy a jácint kicsit odébb van) látszik is a tövénél, ahogy bújik elő. Kíváncsi vagyok, hogy mennyire zavarják majd egymást. A jácint elég hamar visszahúzódik, utána teret nyerhet a monarda.
Az árvácska is virágzásnak indul lassan.
Találtam már ebből a sárga nárciszból is a ház falánál, a többi még bimbós csak.